2025. november 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A TehetségPaletta Program a Kárpát-medence amatőr művészeti közösségeinek megerősítésére és a tehetséges fiatal művészek támogatására kínál egyedülálló lehetőségeket. Ennek keretében múlt hét végén került megrendezésre Kecskeméten a TehetségPaletta Fesztivál, amelyen Maros megyei együttesek is részt vettek.

A TehetségPaletta Program célja a Kárpát-medencében működő amatőr művészeti közösségek megerősítése, szakmai tevékenységük, utánpótlásszervezésük támogatása. A kezdeményezés mentorálással, bemutatkozási lehetőségekkel és szakmai támogatással segíti a különböző művészeti ágak képviselőit. Az anyaországban vármegyei, a határokon kívüli területeken térségi szinten zajlottak bemutatkozások, előválogatók, a kiemelkedő előadók, egyéni vagy csoportos produkciók pedig meghívást kaptak a múlt hét végén szervezett záró összművészeti fesztiválra, előtte pedig szakmai mentorálásban részesülhettek, felkészítő műhelyen és táborban vehettek részt. A zárófesztiválnak a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ és az Otthon Mozi biztosított helyszínt, ahol két napon át a Kárpát-medence minden szegletéből érkező több mint kétszáz egyéni és közösségi alkotó mutatkozott be színjátszás, bábjáték, kórusok, népdalkörök, fúvószenekarok, modern tánc területén, de volt vers- és prózamondás, az irodalmi kávéházban esszé- és novellaírás folyt, s a színpadi előadások mellett kiállítások, filmbemutatók, zene és táncforgatag töltötte ki a fesztivál programját.

Maros megyét a nyárádremetei Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola tucatnyi diákjából álló Gyöngyszemek énekegyüttes és a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola jelenlegi és volt diákjaiból összetevődő Harmónia ifjúsági kórus képviselte Kecskeméten, mindkettő a június végi marosvásárhelyi bemutatkozó nyomán kapott meghívást. Az előbbi csapat Bartók Béla 1914-ben a Felső-Nyárádmentén gyűjtött népdalaiból adott elő egy csokrot Édes hazám címmel a népdalkörök, az utóbbi pedig a Viva la musica! címmel a kórusok kategóriájában. Ezúttal nem volt értékelés, hiszen az már a nyári területi előválogatón megtörtént. Akkor a nyárádremetei diákegyüttest a következőképpen méltatták: „Ritkán látható, hallható gyerekektől ilyen kompakt, koncentrált, dinamikus előadás. Gyerekektől nem elvárt, professzionális élményben volt részünk.” A csapatot a múlt hét végén Fodor Flóra felkészítőpedagógus és Kakucs Blanka szülő kísérte el, az előbbi a Népújságnak úgy értékelte, hogy rövid ottlétük alatt sok szép közösségi élménnyel gazdagodtak, s Kecskemét történelmi és kulturális vonatkozásai mellett jutott idő a szórakozásra, bevásárlásra is.

A nyárádszeredai 25 jelenlegi és 3 volt „deákos” diákot felkészítő Ferencz Örs Csaba zenetanár úgy érzi, hogy „a sikeres éneklés mellett tanulóink rengeteg élménnyel gazdagodtak”. Az összművészeti fesztiválra a csapatot elkísérte Dániel Eszter iskolaigazgató és Bocskay Eszter Gizella pedagógus is. Hazatértük után közösségi oldalán az intézmény köszönetét fejezte ki a felkészítőtanárnak és minden támogató személynek, de főként a diákoknak a felemelő, szívből jövő és kivételes produkcióért. „Előadásuk magas színvonala, művészi kifejezőereje és lelkesedése méltó példája annak, hogy mit jelent a közös munka, a kitartás és az alkotás öröme” – áll a köszönetnyilvánításban.

A TehetségPaletta Program az anyaországi Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.


A szeredai Harmónia ifjúsági kórus ismét kivételesen teljesített



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató