Nyáresti barangolás a „népszerű” irodalom, a ponyva szülőhelyein

A Teleki Tékára általában úgy tekintünk, mint a tudományos könyvek, a könyvművészet remekműveinek fellegvárára. Az olvasókkal, kutatókkal incselkedve a Vásárhelyi Forgatag idején megnyílt kiállításon arról győződhettünk meg, hogy a Teleki Sámuel alapította könyvesházból nem hiányoznak az úgynevezett népszerű irodalom 16–19. század közötti termékei sem. Ezeket a kiadványokat Erdélyben is a vásárok ponyváin, ponyvasátrai alatt kínálták, vándorárusok házaltak velük. A művészi igényességet nélkülöző irodalom eladási helyéről kapta a 19. századtól kezdődően a ponyva elnevezést. Az előzményekről, alaptörténetekről, a művek kiadásáról, műfaji megoszlásáról, terjesztési praktikáiról szólt a Beszélő könyvek sorozat augusztusi kiadása. A Tékát vezető Lázok Klára beszélgetőtársa Kőszeghy Péter budapesti irodalomtörténész, művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa, a Magyar művelődéstörténeti lexikon főszerkesztője volt. 

 

A Könyvek a ponyván 

címet viselő nyáresti rendezvényen, amely a Téka udvarán zajlott, az érdekes részletekben bővelkedő párbeszédet a Szász Emese és Fehér Csaba előadásában (furulyán, gitáron és kobozon) megszólaló históriás énekek tették hangulatossá.

A vendég, akinek kutatási területe a 16–17. századi magyar irodalom, Lázok Klára kérdéseire válaszolva végigkalauzolta a résztvevőket a könyvnyomtatás elterjedésével egy időben megjelenő népszerű olvasmányok, a naptárak, csíziók jellemzőitől a históriás énekeken, a 18. századi regényeken át a 19. század vértől, szerelemtől, haláltól duzzadó ponyvairodalmáig. Ezt a folyamatot szemléltetik a beszélgetést követően megnyílt kiállítás tárlóiban elhelyezett könyvek, füzetek, s ezen vezetnek végig a tárlók fölötti tanulságos magyarázatok. 

A beszélgetésből kiderült, hogy a népszerű (populáris) irodalom legfontosabb jellemzője az anyanyelvűség, s az első kiadványok az olvasni tudáshoz kötődtek. A ponyvairodalom praktikus jellegű előzményének a naptárakat tekinthetjük, amelyek a vásárok kelendő portékáját képezték, s századokon át tartó hatásuk a népszerű irodalom műfajai közül a legtartósabbnak bizonyult. Regiomontanus latin nyelvű naptára volt a magyar nyelvű kalendáriumok ihlető forrása is. Ennek mintájára jelent meg Heltai Gáspár 1592-ben Kolozsváron kiadott Cisiója. A kalendáriumok két részből álltak, a napokról, az ünnepekről szóló naptárversből, a csízióból, amely egyes kalendáriumokban úgy kapott igazi értelmet, ha sorainak kezdőbetűit összeolvasták. Második részüket az úgynevezett prognosztikon képezte, amely csillagászati jóslatokat, népi kuruzslást, jövendölést, babonákat is tartalmazott a hasznos és időszerű tudnivalók mellett. A babonák miatt tiltotta be Mária Terézia a kalendáriumok kiadását. A naptárakat a 16-17. században minden olvasni tudó ember ismerte, később a falusi közösség és a kispolgárság népkönyvévé váltak, virágkorukat a 19. században élték. A tárlókban a célközönségből fakadó változatosságukat szemlélteti az 1800-as években megjelenő Protestáns naptár, az Erdélyi naptár, a Magyar nők évkönyve, az 1904-ben kiadott Erdélyi bányász kalendárium, s a marosvásárhelyi Krón Ernő Ferenc könyvkötőművész által 1912-től megjelentetett színvonalas Székely kalendárium is. 

 

Tinódi, a „kapitalista” életmodell

Az igazán izgalmas szórakoztató irodalom a históriás énekekkel kezdődött – folytatta a múltidézést Kőszeghy Péter. A 16. századi históriás énekek, amelyeket jelenleg az elit irodalom részeként tartunk számon, keletkezésükkor a populáris költészethez tartoztak – olvashatjuk a kiállítás ismertető szövegében. Tartalmuk szerint többfélék – jellemezte őket az irodalomtörténész. A bibliai históriák képekben elevenítették meg a történeteket, s ily módon az írni-olvasni nem tudó szegények bibliáját jelentették, megteremtve a magyar nép bibliás műveltségének alapjait. 

Az úgynevezett tudósító énekek legnagyobb mestere Tinódi Lantos Sebestyén volt, akinek pályáját tanítani kellene – hangsúlyozta a vendég. A hányatott vándorzenész életformát vállalva nemességet kapott, s annyira meggazdagodott, hogy házat vásárolt Kassán, műveit nyomtatásban is kiadta, s a császár latinra fordíttatta, hogy el tudja olvasni. Lantkísérettel előadott históriás énekeit, amelyek kora történelmi eseményeiről, a csatákról, várostromokról szóltak, nem annyira a művészi megformálás, sokkal inkább a végtelen pontosság jellemezte. Tinódi a napi hírek megbízható tudósítója volt. Művei énekelve érvényesülnek, mivel a dallam elfedi a rossz verselést, az ismétlődéseket, a részletek sokaságát – hallottuk a vendégtől.

A históriás énekek a magyar történelem egyik legnehezebb korszakában a három részre szakadt országban a nemzeti önérzet, a nemzeti büszkeség ápolását szolgálták. Tinódi hallgatósága, olvasói a végvári katonák mellett a városi polgárság, a főnemesek és ezek tisztviselőinek a köréből kerültek ki. A lakosság 85-90 százalékát az írástudatlan földművesek, jobbágyok alkották a 18. század közepéig, amikor az írni-olvasni tudás szélesebb körben kezdett terjedni. A magyarországi városok közül mindössze kettő, Kolozsvár és Debrecen volt fele arányban magyar nemzetiségű. 

A valláshoz kötődő históriás énekekkel szemben a 16. század utolsó éveiben a világi témájú művek kerültek előtérbe. Egyik népszerű csoportjukat a szerelmi történeteket elbeszélő alkotások jelentik. Az Európa-szerte ismert történetek magyar nyelvű verses, énekelhető változatai nyomtatásban is megjelentek. Gergei Albert Árgirus históriája valóságos remekmű, amely Csokonai ihletforrása volt a Csongor és Tünde megírásakor. 

 

Örökzöld európai történetek 

Az érdekes nemzetközi motívumok egyikét dolgozza fel a Béla királyról és a Bankó lányáról szóló tréfás széphistória, amelyben a vitézi ruhába öltözött lány legyőzi a férfiakat, majd kebleit felfedve árulja el valódi identitását a királynak. A horvát forrásból származó történet a népköltészetbe is bekerült.

A világirodalom alaptörténetei közé tartoznak Nagy Sándor, a világhódító vezér hőstettei. Az erről szóló kiadások között van Heltai Gáspár 1572-ben Kolozsváron megjelent Nagy Sándornak históriája című könyve. Ugyancsak Heltai adott ki a rendkívül népszerű Ezópus-fabulákból százat (Száz fabula, 1566, Kolozsvár). Az Ezópus-történetek több feldolgozása is megtalálható a Téka polcain. 

Jellemző magyar sajátosság, hogy a 17-18. században keletkezett jelentős irodalmi művek, Kemény János, Bethlen Miklós filozofikus töltetű emlékiratai, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós alkotásai kéziratban maradtak. Fő művét Zrínyi megjelentette ugyan Bécsben, de akkoriban nem volt hatása, nem került könyvárusi forgalomba. 

A beszélgetés során többek között elhangzott, hogy a 18. században adták ki az első regényt, Dugonics András Etelkáját. A közönség akkor jutott olyan színvonalra, hogy befogadja a műveket, amelyek népszerűségéből a befogadók szintjére lehet következtetni. 

A beszélgetést követően Lázok Klára nyitotta meg a Könyvek a ponyván című kiállítást. 

A tárlókban láthatjuk Csáktornyai Mátyás Jeles szép históriáját (1592, Kolozsvár), Gyöngyösi István Mással társalkodó Murányi Vénuszát (Kassa 1664), a Kemény János erdélyi fejedelem és Lónyai Anna házasságáról és a török ellen viselt dolgairól szóló Porából meg-éledett Phoenix című írását (1763, Buda), Gvadányi József falusi nótáriusának elmélkedéseit (1796, Pozsony). Így jutunk el fokozatosan a 19. századig, amikor láthatóvá válik, hogy a ponyvaregényeket megjelentető Jó könyvek sorozatba francia mintára miképpen lopják be az értékes szépirodalmat, hogy eljuttassák a közönséghez. Így jelenik meg Gabányi A rossz asszony… című műve mellett Jókainak A tengerszem tükre című műve.

Az utolsó tárlóban Marosvásárhelyhez érkezünk, ahol Horváth Gáspár református kollégiumi tanár Tolnai Lajos író, a Kistemplom lelkésze elleni röpirata (1868-89) és Borosnyai Lukács János református főiskolai tanár verses városbemutatása (1836) mellett elrettentő címet viselő ponyvák láthatók az ököritói borzasztó tűzhalálról, a felkoncolt árva lány történetéről. Könyvek, amelyeknek megmaradt vásári példányai „a könyvesház nyugalmában megpihenve a mulandóságtól az örökkévalóságba értek”, s a mai olvasó is megborzonghat a leírt történetek hatására.