Ez a nyár is jól kezdődött. De tényleg. Gúny egy szemernyi sincs bennem. Meleg volt a legelejétől.
Ez a nyár is jól kezdődött. De tényleg. Gúny egy szemernyi sincs bennem. Meleg volt a legelejétől. Eső éppen jókor, jó helyen, jól időzítve. És valahogy a gyümölcsök is hamarabb jelentek meg. Nem is beszélve a kerti paradicsomok hatalmas kifakadó rózsáiról. Máskor az efféle csemege augusztusban sláger a piacokon, most már július derekán esküsznek rá a kofák, hogy a saját kiskertből van, nem a hármas metróból. Az különben is zűrös dolog, hallom, vissza sem akarnak fizetni semmit sem az uniónak a támogatásból. A fő tehát, hogy a paradicsom nyíljon szét, ne a szerelvény ajtaja mindkét oldalon egyszerre.
A cseresznyeszezon szinte elviharzott, bár a gazdák chopin-kodtak, hogy a tavaszi fagyok miatt van ez, az árak égbe szöktek a cseresznyeforgalom szempontjából, de a meggy nagyszemű lett és zamatos, ilyen meggyet utoljára vagy tíz éve a bajai református lelkész kertjében szüreteltem a magam kezével. A sárgabarack – hosszú ideig számomra ez jelentette a nyarat – hiszen felénk, Erdély közepén, a havas alatt becses és ritka volt, és fölöttébb drága, de anya ilyet hozott a főtéri piacról hajnalban a régi rossz időkben, mikor sztálinnal keltünk és gyorgyudézzsel feküdtünk, napközben pedig szerencsejátékot űztünk egybanis alapon, vagyis pókerannáztunk, szóval a barack szétmállott a nyelvünkön, telt volt és zamatos, néhol benyomódott, már-már barnás foltok is kiütköztek rajta, de ilyen holtában a legfinomabb, és kilóját már négy lejért megvehetted a szupermarketben. A piacon ugyanezt az árusok hat-hét pénzért mérték, ez volt ui. a jutalma annak, ki nem volt lusta, kiballagott az őstermelőkhöz, akik még korábban kelve a nagy raktáráruházakból szerezték be a barackot, azok pedig, akik a multik rabjaivá lettek, mehettek késő délután, nekik csak a négylejes olcsó és jóízű barack jutott. Ki tudja honnan szalajtották? Lehet, hogy nem is igazi barack, hanem mű, ál, nejlon-cejlon, amelyen nincs rajta a volt amerikai elnök áldása.
Más. Korfun nyaraltunk egyszer. Felvágás nélkül. Tényleg csak nyaraltunk a rendszerváltást követően, mert kifogtunk egy jó utazási irodát, ami nem fuccsolt be alattunk, egy jó sorozatot (=széria régi hazai műszóval, pl. a tengeren, Tusnádon ebéd-vacsora szempontjából, gőzölgő egyencsorbával, amit 1859-ben a dunai fejedelemségek egyesülésekor megfőztek, azóta csak rátöltenek, mint a meggypálinkát a történelem előtti meggyágyára, fehér szószos hús, vizenyős burgonyaváladékkal stb. – sajnos nem felejthetős emlékek), szép volt az idő, ami ott nem vicc, a tenger ideálisan fölmelegített-behűtött, mesterszakácsok által sózott, nos éjszakánként harsogó kabócákkal színesítve. Meg lehetett szokni, meg lehetett szeretni, hiányolni is lehetett bús téli estéken, amikor csak az udvarokra kicsapott városi ebek vonyítanak egymásnak alig kódolt választási hestegeket, amiket még az orosz heckermaffia sem tud meglékelni.
És, kérem szépen, én hiányolom. Nem a kabócákat, azokat bizonyára Görögország tetemes tartozásai a IMF-nek egyáltalán nem érdeklik, változatlan erővel fognak hangoskodni Hellász végezetéig, hanem a városi, az ablakom alatti tücsköket. Régente, ha nem tudtam aludni, vagy nyitott ablak mellett éjszakáztam, cirpelésük hallható volt. Hiányzik a Tücsökzene. Talán már csak Szabó Lőrinc ciklusában találnám meg újra? Hiszen, amióta motoros kaszával terrorizálják a város lakosságát, főleg azokat, akik otthon tartózkodnak, azóta eltűntek a tücskök. Amióta füstös szúnyog-irtó vicinálisok battyognak végig utcáinkon, nincsenek. A szúnyogok valahogy ellenállóbbak. Igaz, nekik senki nem szentelt versciklust. Róluk csak egy tréfás gyermeknóta szól, aszongya „Házasodik a szúnyog…” vagy ez is a tücsökről szólna? A fene tudja…
Miként azt is a jó fene tudja, hogy miféle rendszer szerint javítanak a tanári véglegesítőre, biztos állásokra vizsgázók dolgozatain, hogy megint csak 40 százalékos volt a sikeresen pályázók száma. Arra gondolni sem merek, hogy az ő felkészülésekkel, tudásukkal, puskáikkal és ügyszeretetükkel lenne baj. Hiszen tanárnak manapság a fiatalok jobb híján meggyőződésből mennek. Ui. meg vannak győződve, hogy amint valami jobb akad, úgy itt hagyják, mint Plant úr a nőket, akikhez őszintén szokott beszélni levél- és hajhullásos ősztogénkor. De ilyen gyönyörű nyárban ki hülye beülni az iskolába? Legfeljebb a festők-mázolók, akik még szeptember 15-ére sem végeztek a minimum 10 (egyébként kötelező) osztály és terem kiföstésével.
