A nyárvégi ünnepi játékok korszakát éljük. Számos helyen rendeznek effélét, a filmesek nem kis örömére.
A nyárvégi ünnepi játékok korszakát éljük. Számos helyen rendeznek effélét, a filmesek nem kis örömére. Végre valami más, mint letartóztatott megyei és városi vezetők sietős autóba szállása, sötét szemüveg mögé rejtőzése, rendőrségi dubába tuszkolás, és főleg hülye kérdések alulművelt riportersüvölvények részéről. És nemcsak markos és vastag nyakú bukarestalji csiszlikek, akik házi őrizetben fogják elkölteni hónapokon át a töltöttkacsa-vacsorájukat, maroktelefonról irányítják korrupt üzleteiket, mert a börtönök tele vannak, vagy rossz a koszt odabenn, és minden elítéltet rövid idő múlva elővesz valami titokzatos, csak Nyugaton kezelhető kórság.
S ha már az irányításról van szó, a minap meséltek egy irigylésre méltó performanszról. A Szováta–Marosvásárhely közötti országúton dugig tömött mikrobuszban, menetrendszerű járaton, bűzben, egy rettenthetetlen buszvezető szkájpon beszélt vezetés közben „egész úton hazafelé” szeretteivel. És az utasok hiába szóltak, panaszkodtak, figyelmezették a gépkocsivezető-fenomént – már akinek volt mersze megtenni ezt – a leselkedő veszélyekre, életükre, mely elsőbbséget élvez az út mentére kitett figyelmeztető pannók szerint is, Emerson Fittipaldi nem zavartatta magát. Valami fránya utasoktól? Ugyan, Matild?!
A nyárvégi játékok lehetnek szerény költségvetésűek, a polgármester ellenkezésével találkozó eseménysor, mint például a miénk, a Maros-partra száműzött, hiszen a főtér nem lehet magyaros jellegű pár napig, mert akkor Gyulafehérváron meginognak a nemzeti bálványszobrok, és lehetnek költségesek, nagyszabásúak, szemet kápráztatóan giccsesek, amelyben maga a polgárok eleje éppen III. Ramszeszt játssza egyiptominak maszkírozott fürdősrimák társaságában, más pillanatban gladiátorharcosként tetszelegve SS-jelmezben feszít, a balgák örömére. Talán nem is kell mondanom, a konstancai polgármester ártatlan játékai a helyi szociáldemokrata önkormányzatot hatalmas költségekbe verik, de majd ád a Ponta-kormány pénz helyibe pénzt tengermelléki kitartottjának.
Aztán itt van az átülések fesztiválja. A polgármesterek és városi tanácsnokok átülhetnek más párt ölébe még néhány napig, ha azt szeretnék, hogy támogatást kapjanak a központi kormányzattól. Mit bizonyít ez: a haszonlesés elvárt, megkívánt erényes voltát, a pecsenyesütögetés felsőbb engedélyezését. Azt, hogy hiába rendeznél választásokat, hinnél a demokratikus színjáték szelekciós erejében, Romániában nem az elvek mentén politizálnak a pártok, a politikai alakulatok átjárhatók, elhagyhatók, a választói preferenciát félre lehet söpörni, a városok – holott minden polgármester azt ígéri, hogy valamennyi lakos polgármestere lesz – végső soron a kormány csatlósai, hűbéresei, lekötelezett lakájai.
A nyári városnapok, lovagi játokok egyik helyszíne Bonchida volt, melyet államunk nem volt képes soha restaurálni, civil összefogás, magyar és angol kezdeményezés, támogatás és szakértelem kellett az erdélyi Versailles megmentésére, visszaráncigálására haló porából. És akkor mindig akad egy fontoskodó erdélyi nemzetvédő, aki a névtelenség internetes ködköpenyébe (köpőedényébe) kapaszkodva megjegyzi, vigyázzunk az efféle várjátékokkal, mert ezután már csak nyereg alatt puhítás következik. A derék félretájékoztatott nem tudja, hogy ősei (valamennyi régi lótartó, lovas nép) is így tettek, ha nem akarták, hogy a ló hátát feltörje a nyereg.
A sztereotípiák fölöttébb alkalmasak a butaság országlásának kiterjesztésére. Az internetszolgáltatók nem szűrik meg a lakosság beírókedvéből született ökörségeket. Holott mindez éppen a közvélemény-alakítás szempontjából lenne üdvös.
Hogy ezt egykor cenzúrának hívták? Lehet, de a jó ízlés megkíván némi korlátot. Hiszen az (esztétikai, erkölcsi, nyelvi) nevelés sem más, mint korlátok felállítása egy élhetőbb, gyűlöletbeszédtől meg nem mérgezett világ érdekében.
