2024. august 22., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felbolydult a közélet, amint elkezdték az új nyugdíjhatározatok kikézbesítését, és kiderült, hogy nem minden olyan szép, mint eddig ígérték. A munkaügyi miniszter és a kormányfő arra csodálkozott rá, hogy a magánlevéltárak drágán szolgáltatják a szükséges adatokat, az egyik ellenzéki elnökjelölt menesztené a szakminisztert ugyancsak emiatt, még az egyik szakszervezet is elverte a port az országos levéltáron. Ha a négyévente a szavazatainkért esedező politikusok rendesen elvégezték volna a munkát, amire a választási kampányokban vállalkoztak, nyoma sem kéne legyen ennek a cirkusznak.

Valamikor még a kétezres évek elején elkezdték úgymond digitalizálni az állam intézményrendszerét, akkoriban azt dalolták, hogy majd valamikor lesz egy szép nagy adathalmaz, amelyhez hozzáfér minden illetékes intézmény, és ez majd nagyon szépen megkönnyíti mindenki számára az ügyintézést. Ebben az eszményi világban a hatóságoknak meglenne egy helyen az összes adata ahhoz, hogy a nyugdíjak ki- vagy újraszámolását rendesen el tudják végezni. Hiszen a nyugdíjasokat valamikor foglalkoztató cégeknek mindent le kellett jelenteniük az összes létező helyre, az adóhivataltól a munkaügyi és nyugdíjpénztári illetékesekig. Tonnaszámra termelték a papírt az abszurdisztáni bürokráciának. Az összes olyan adat, amiért most a nyugdíjasnak kell futkorásznia, hogy igazolja a jövedelmeit és a nyugdíjra való jogosultságát, már egyszer eljutott az állam intézményeihez. Csak fel kellett volna értelmesen dolgozni ezt az adathalmazt. Amikor átálltak az intézmények a számítógépek használatára, a régi, papíron leadott adatokat valószínűleg nem vitték át egy digitális adatbázisba, vagy ha mégis, akkor az állam papírhuszárjainak nem járta ki az esze, hogy ezt az adathalmazt hogyan kéne értelmesen használni. Mert nem a kompetencia helyezte őket funkcióba, hanem pártkönyv vagy baráti szívességek.

Ha az állam nem alattvalóként kezelné az adófizetőit, hanem tisztességes polgárokhoz méltóan, akkor a nyugdíjak újraszámításának teljes folyamatát képes kellett volna legyen rendezni, anélkül, hogy kilincselni küldje azokat az embereket, akik aktív éveik alatt az adóikból nem mulasztották el hivatalnokainak kipengetni a fizetésre valót. Persze, azok esetében, akiknél tévedt volna a hivatal, így is adódott volna utánajárás és kellemetlenség, a honi intézményrendszer színvonalát ismerve nem is kevés. De amikor így rendezik a dolgokat, az a vaknak is világosan magyarázza meg, hogy ebben a nyugdíjcirkuszban nem az a lényeg, hogy aki hajlottra dolgozta a hátát valamikor, annak most biztosítsák a tisztességes megélhetésre valót, hanem az, hogy a két, még hátralevő idei választásra megadják az értékes útmutatást a pórnépnek a szavazáshoz. Nem véletlenül pont akkor világosodott meg a szocik főnöke az államelnöki jelöltséget illetően, amikor a határozatokat kézbesíteni kezdték. De a reakciókat elnézve ez még vissza is üthet rá.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató