Rég világos, hogy az egykor szebb napokat megért szakszervezeti mozgalom a szociáldemokrata párt civil tagozatává lényegült, amelynek tevékenysége abban merül ki, hogy amikor politikai gazdáik hatalmi helyzete meggyengül, akkor zúgolódnak, azt színlelve, hogy ezt a munkavállalók érdekében teszik. Most ezt sikerült ritka látványos módon, önként le is leplezniük.
Mostanság is zajlik egy tiltakozó akciósorozatuk, a napokban sztrájkőrséget álltak a prefektúrák előtt, és egy karavánt is szerveztek, hogy a minisztériumok székháza elé is lehessen soknak látszó tagságot kiállítani. Meg kell hagyni, az időzítéshez is van érzékük, a fagyos napokban még jobban fest a tévékamerák előtt az ilyesmi.
Közleményt is sikerült kiadni, amiből először az derül ki, hogy azért mérgesek, mert ez a fránya kormány nem emelte eléggé a minimálbért, és befagyasztotta az állami bérek emelését. És a második pontban jön az ínyencfalat. Ugyanis azt is a mostani kormány nyakába próbálják varrni, hogy gátolja a társadalmi párbeszédre vonatkozó törvény életbeültetését, mivel nem tette azt kiemelt pontjává a programjának. És leírják azt is, hogy gyakorlatilag tíz éve nem működnek az ágazati munkaszerződésekre vonatkozó tárgyalások az országban, mert hiányos a vonatkozó szabályozás, az új törvényt meg évek óta senkinek nem sürgős elfogadni.
Azt már nem írták oda, hogy pontosan ez a hiányos szabálykeret vezetett nagyrészt oda, hogy 2019-es adatok szerint az állami szektorban 45%-kal voltak magasabbak a bérek, mint a magán-szférában. Tavaly ez a különbség valószínűleg még tovább nőtt, hiszen a múlt évben az állami alkalmazottak nemcsak rendesen megkapták a bérüket, hanem még nőttek is ezek, miközben a karantén miatti megszorítások és az azzal jövő gazdasági visszaesés miatt a privát szféra számos ágazatában nemhogy béremelésről nem lehetett szó, az is nagy eredmény volt sokak számára, ha egyáltalán megmaradt az állásuk.
Azt sem írták oda, de világos, hogy a munkaszerződésekre vonatkozó jogi keret hézagossága miatt pont nekik kellett volna az utóbbi tíz évben kimenniük az utcára sztrájkőrségelni a döntéshozó intézmények előtt, mert ha az ágazati bérszerződésekre vonatkozó rendszer rendesen működött volna, azzal lett volna egy esély a magánszférában alkalmazottak számára is arra, hogy a bérük lépést tarthasson az állami fizetésekkel. De a szakszervezet ezen a téren évi pár vérszegény közlemény kiadásán túl nyilvánosan láthatóan semmit nem tett, úgy magára hagyta a magánszféra munkavállalóit, mint ama bizonyos szent a többségi polgártársakat. Most is csak az állam kenyerén élő tagság béremeléseit siratják, a privát alkalmazottak sorsával, akik nemcsak az állami szektor, hanem a szakszervezeti illetékesek fizetéseihez is összeadják az adópénzt, legfeljebb a teremtő foglalkozik.
