Ösztöndíjcsökkentés az érintettek szemszögéből
Ne vágjátok le a szárnyainkat!
A kormány átalakította az ösztöndíjrendszert, követve a 2023–2024-es tanév előtti példát, lecsökkentve az ösztöndíjak összegét, megszüntetve egyes típusú támogatásokat. Az érvényben lévő öt típusú ösztöndíj közül eltörlik a reziliencia- és a kiválósági ösztöndíjakat, így a tanulmányi, technológiai, szociális marad meg, ezek pedig új, szigorú feltételekhez vannak kötve. Úgy látszik, nem telhet el úgy nyár egyetlen romániai diák életében sem, hogy a vakációt megzavarva, valami aggasztó hírt ne kapjon arról, hogy mi várja őt az új tanévben.
Az elmúlt hetekben minden diák megérezte a változás szelét, hiszen a diákszervezetek azonnal reagáltak az új javaslatra. Feltevődik a kérdés, hogy mi ezzel a javaslattal a probléma? Mire fel a nagy tiltakozás, amikor az ország pénzügyi helyzetéről van szó? A válasz nyers, de annál egyszerűbb: a Tanügyminisztérium megfosztja a diákokat egy jobb jövő lehetőségétől. A pénzösszegek csökkentése, az ösztöndíjak eltörlése nem csupán nehézségek százát zúdítja majd a diákokra, de értéktelenné nyilvánítja a befektetett munkájukat, eredményeiket, amelyeket a tanév során elértek. De milyen ezt testközelből megérezni? Milyen az, amikor egy kiemelkedően ügyes diák pont nem tartozik bele egy erős osztály 15 százalékába? Milyen az, amikor hónapokat készül egy versenyre, ahol a tehetséges diákok között bizonyul a legtehetségesebbnek, és befektetett munkája mégsem lesz méltóképpen értékelve? Milyen az, amikor nincs lehetősége egy diáknak az iskolai kellékek beszerzésére a pénzösszeg csökkentése miatt, vagy amikor a tanuló kinyitja az ételes zacskóját, és nem talál benne semmit, amikor otthon szükség van a segítő kézre, és nem megengedhető az iskolába járás? Számtalan hasonló kérdést lehetne még feltenni, amelyre a döntéshozók közül aligha tudna bárki választ adni nekünk.
Gyakran magunk sem érezzük, mekkora kiváltság az, hogy mi formálhatjuk a jövőnket, egészen addig, ameddig át nem veszik a fejünk felett az irányítást. A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) feladatának érzi azt, hogy hangot adjon azoknak a diákoknak és pedagógusoknak, akiknek a döntés meghozatalakor nem vették figyelembe a véleményét, mégis ők lesznek azok, akik leginkább megszenvedik annak következményeit.
Elsőként Sonkodi Noémivel, a Kolozsvári Református Kollégium Szakiskolájának káderfelelősével és Székely Tündével, a kollégium szakiskolájában tanító faipari mérnökkel beszélgettünk arról, hogy az ösztöndíjcsökkentés hogyan fogja befolyásolni a szakiskolákat, illetve az ott tanuló diákok teljesítményét. Sonkodi Noémi véleménye szerint az ösztöndíjcsökkentés a szakiskolában tanuló diákok számára óriási hátrány lenne, hiszen van olyan diák, aki csak azért jár iskolába, hogy ösztöndíjhoz jusson, és ebből megélhetést biztosítson magának úgy, hogy közben oktatásban is részesüljön. A vidékről jövő iskolásoknak nem csupán a tanulmányokat, napi étkezéseket, de a bentlakást is finanszírozni kell. Kihangsúlyozta: „A diákok a szakiskolában nem annyira teljesítményorientáltak, mint amennyire szükségük van a pénzre. A szakiskolákba olyan gyerekek járnak, akik otthonról kevés támogatást kapnak. Mi már tíz éve működünk, és igyekszünk felkarolni a gyerekeket anyagilag és teljesítmény, valamint érzelmi támogatás szempontjából. Mi anyjuk, apjuk vagyunk az itt tanuló gyerekeknek.”
Székely Tünde hasonlóan vélekedett: „Nagyon sok gyerek olyan családi körülmények közül kerül szakiskolába, hogy sokszor nincs, amit az asztalra tenni, és az, hogy eddig nagyobb támogatást kaptak az államtól, nekik már egy plusz volt.” Elmondása szerint nem mindenki engedheti meg magának, hogy oktatásban részesüljön, főleg, ha nehéz körülmények között él.
A diákok szemszögéből Simonfi Erikkel, az Elektromaros Szakközépiskola diákszövetségének elnökével és Mezei Bencével, a Fogarasy Mihály Műszaki Líceum volt diákjával vitattuk meg az új ösztöndíjrendszert. Erik szerint az ösztöndíjak nagyszerű motivációs források voltak a diákok számára, és sokan egy éven át keményen tanultak és dolgoztak azért, mert tudták, később a befektetett tanulás meghozza a gyümölcsét. Elmondta: „Önmagamból is kiindulva nagyon sok tanuló el fogja veszíteni a motivációját, és nem fogja érdekelni a tanulás, mert tudják, hogy ez nem fog érni semmit. Bár a tudás a legfontosabb, és azért tanulunk, az ösztöndíjak tartják bennünk évközben a lelket. Biztos vagyok benne, hogy a szaktársaim hozzáállásán is ez fog változtatni.” Fél attól, hogy az iskolájának szintje a motiválatlanság miatt romlani fog, mivel bár az utóbbi években lényegesen látszódott a diákokon a tanulni akarás, ez az új döntések következtében meg fog változni.
Mezei Bence idén fejezte be a tanulmányait gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály iskolában, ahol a tanulmányaiban nagy segítséget nyújtottak az ösztöndíjak: „Én kaptam technológiai és szociális ösztöndíjat is, amelyek az évek során sokat segítettek, ugyanis ezekből a pénzekből vettem meg magamnak a tantárgyakhoz szükséges dolgokat és a szerszámokat is. Nagyon jó volt, hogy ezeket az ösztöndíjakat megkaptam, nyilván emellé kellett a saját költség is, de azért ez is segítség volt.”
A diákok szemében a versenyeredményekért járó ösztöndíjak eltörlése keltette a legnagyobb csalódottságot. Sokan vélekedtek úgy, hogy az év közben befektetett munkájuk kárba ment, hiszen minden, amiért keményen megküzdöttek, és megkapták az ezért járó helyezést egy tantárgyversenyen, nincsen elismerve a Tanügyminisztérium által. Mi Ruff Brigittát, a Báthory István Elméleti Líceum tizedik osztályt végzett tanulóját kérdeztük arról, hogy hogyan fogja a jövőben a versenyeket befolyásolni az, hogy a diákok nem kapnak ezekért ösztöndíjat. Brigitta elmesélte nekünk, hogy ő a versenyekből befolyt ösztöndíjat az egyetemi tanulmányaira tette félre, mert nem engedheti meg magának, hogy az iskola mellett dolgozzon, illetve a szüleit sem szeretné anyagilag terhelni. Kiemelte, hogy nagyon sok olyan diákot ismer, akik azért tanulnak keményen egy megmérettetésre, mert tudják, hogy az elért helyezés után ösztöndíjban részesülnek. „Nem tartom igazságosnak, hogy teljesen megszüntetik az olimpiai ösztöndíjakat, mivel egy versenybe sokkal több munkát kell belefektetni ahhoz, hogy jó eredményt érj el, mint egy osztályon belül. Míg az osztályban nem mindenki számára prioritás az, hogy ösztöndíjban részesüljön, addig egy versenyre mindig a céltudatos fiatalok jönnek el azért, hogy onnan díjjal térjenek haza.”
Interjúinkat Ferenc Salamon Alpárral, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos szakmai alelnökével zártuk, aki az RMPSZ nevében kifejezte szolidaritását a diákokkal. Kifejtette, hogy nagyon nagy mulasztás az, hogy a Tanügyminisztérium nem végzett semmilyen kutatást az előző ösztöndíjrendszer fenntarthatóságáról. Az RMPSZ országos szakmai alelnöke kihangsúlyozta, hogy a közoktatáson egy ország sem kellene spóroljon. „Azt szeretnénk, hogy egy olyan ösztöndíjrendszer legyen, ami fenntartható, ami ténylegesen a minőségi érdemek és szociális odafigyelés érzékenységének elvein alapszik, emellett motiváló azoknak a tanulóknak, akik eredményeket képesek elérni. Mi azt szeretnénk, ha ez köszönne vissza az ösztöndíjrendszerben, és semmi esetre sem a válság kezelésére vonatkozó elvek.” Véleménye szerint az arra érdemes tanulókat ösztöndíj nélkül hagyni nem helyes, hiszen a pénz fontos motivációforrás tud lenni. „Egy válságos időszakban mindent eltörölni olyan körülmények között, ahol látjuk, hogy még mindig van hol szűkíteni és észszerűsíteni az állami kiadásokon, nem tartjuk komolynak.” Kiemelte, hogy minél észszerűbben fejlesztjük a közoktatást, annál nagyobb mértékben van esélye az országnak gazdasági növekedésre.
És hogy milyen következtetést tudunk levonni az elhangzottakból mi, országos diákszervezetként? Kétség sem fér hozzá, hogy az ösztöndíjak nem csupán motivációforrásként szolgáltak a diákoknak, de anyagi támogatást is nyújtottak nekik. A diákság a szakadék szélére lett lökve, minden jellegű figyelmeztetés nélkül. Az ösztöndíjak voltak és lesznek továbbra is azok a kapaszkodók, amelyek hidat képeznek a diákok és a lehetőségek között, megadva az esélyt egy jobb holnapra, szebb jövőre. A mostani diákok képezik az ország jövőjét, ne hozzanak olyan döntéseket ellenünk, amelyek megnehezítik generációnk életét, és olyan kihívások elé állítanak, amelyek elriasztanak minket az álmainktól. Mi leszünk a jövő tudósai, orvosai, tanárai, szakemberei. Azért próbálgatjuk most a szárnyainkat, hogy később repülni tudjunk velük. Most zuhanni kezdtünk.
Tamás Zsófia, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) elnökségi tagja
