Olosz Lajos: Szűzdacú havas

Lábnyomtalan, szűzdacú havas,

hol megdöbben a csend a röpke neszre,

hol sötétlila árnyékszőnyegek

vannak terítve a szakadék-ereszre,

hol fekete fenyők,

mint némán imádkozó,

magukkal leszámolt

szerzetesek állnak,

és a szél szürke zuzmólobogókkal

int vissza a tovatűnő nyárnak.

Örök bükkösök selyemavarja

(mint arany tükör)

hol hegyeket terít,

bérc, melyről ha lemereng a lélek,

el nem hervadó, tiszta kéjt merít,

patakok, mik túlharsognak mindent,

de meghallgatják a titkos vallomást,

égbolt, az egyetlen szeplőtlen fátyol,

felhővitorlák, halk neszek,

varázsoljatok magatok közé!

...Talán otthonabb leszek.

(1922)