Öngól? Bunda? Árulás?

Sokféleképp minősítik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen történteket, ki-ki vérmérséklete szerint viszonyul a rektorválasztáshoz, ezt péntektől számos telefonbeszélgetésben is felmérhettem. Az eredmény felkavarta a magyar közvéleményt, sokan nagy felháborodással fogadták az átszavazás hírét.

Sokféleképp minősítik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen történteket, ki-ki vérmérséklete szerint viszonyul a rektorválasztáshoz, ezt péntektől számos telefonbeszélgetésben is felmérhettem. Az eredmény felkavarta a magyar közvéleményt, sokan nagy felháborodással fogadták az átszavazás hírét. Nevezhetjük így vagy úgy azt, ami megesett, tény, hogy a város magyarsága ismét csattanós pofont kapott. Méghozzá olyankor, amikor nem is számított rá, és onnan, ahonnan nem várta. Mert jelenleg még több magyar szavazó vehetett részt a rektorválasztáson, mint román, probléma nélkül meg lehetett volna őrizni azt az egyetlen állami magyar rektori tisztséget az országban, amivel „büszkél-kedhettünk”, mégsem az lett belőle, a román jelöltre szavaztak többen. Ilyesmi fordítva itt, Vásárhelyen aligha következik be valaha is. Vagy legalábbis belátható időn belül nem várható. Lásd az orvosi egyetemen, vagy a 2-es iskola névadásánál tapasztalható többségi hozzáállást. És ez csupán két aktuális példa. Nem csoda, ha első reakcióként a hírre az érzelmek, indulatok uralták a megszólalók véleményét. De az észérvek sem enyhíthetik a várttal ellentétesen szavazók „bűnét”, „tévedését”, felelősségét és utólag esetleg fellépő lelkiismeret-furdalását. Bárkivel konzultáltam, aki tájékozott, jártas a színházi, művészképzési berkekben, kellő rálátása, háttér-információja is van a választásra, és mérvadó a vélekedése, azt állította, hogy a magyar rektorjelölt, a kolozsvári egyetemi oktató Bács Miklós színművész szakmailag semmivel sem gyengébb, felkészületlenebb, mint a szintén kolozsvári Sorin Crişan, sőt… Akkor hát mi a fölény feladására a magyarázat? Ezt csakis azok mondhatnák meg tisztán, akiken a végeredmény múlott. De titkos szavazás volt, mindenki azt mesélhet, amit akar.

A szóbeszéd azt is kiemelte, hogy Bács kényelmetlen, veszélyes vezető, mert szakmai fegyelmet, szigort akar meghonosítani, mindenkitől maximumot követel. Csak nem ez volt a baj? Amikor egyféle előválasztáson bemutatkozott, nem akadt senki, aki ellenezte volna a pályázását. Más, helybeli pretendens sem jelentkezett a tisztségre. Viszont olyasmit is rebesgetnek, hogy egyéni ellenszenvek is közrejátszottak a döntésben, az előző vezető ellen is irányult a szavazás. Mondani sok mindent lehet. Nyílt színvallásra senki sem vállalkozott az újságíró s általa a közvélemény előtt. A szomorú tény és történet mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül, marad tehát a szubjektív sajtóműfaj, a jegyzet a rosszallás kifejtésére.

Ahogy előfordult már sajnos máskor is, amikor valamelyik magyar többségű döntéshozó testület bizonyos tagjai önös érdekektől vezérelve eltekintettek a közösség elvárásaitól. De igazából kinek előbbrevaló manapság a köz érdeke, ha a sajátját is érinti a tét? És ki adná fel a maga remélt kényelmét, langyos biztonságát, ha a jótékony névtelenség fedezékébe húzódhat? Költői a kérdés, zárjuk hasonlóan: Vivat Ego! Vivat aurea mediocritas!