Önmagában a tiltás nem vezet eredményre

Június végén volt a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja. Romániában alapvetően az egyik legnagyobb gond ezen a téren az intravénás fogyasztók kezelése, illetve az egyre nagyobb teret hódító, új pszichoaktív szerek jelentette kockázatok. A statisztikákról és arról, hogy hogyan jut el valaki a kíváncsiságból fakadó kipróbálástól a függőségig, Dégi László Csaba pszichológussal, drogprevenciós szakemberrel, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem docensével beszélgettünk.

 

– Létezik-e statisztika, ami a romániai kábítószer-fogyasztók számát illeti? Hogyan állunk európai viszonylatban ezen a téren?

– Már az előcsatlakozás időszakában Románia köteles volt éves kábítószerügyi jelentést készíteni, amit a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjába kell beküldeni. A hazai helyzetképet jelenleg is az Országos Kábítószerellenes Ügynökség készíti el minden évben, ezt küldik el az európai központnak (ez minden tagállamnak kötelessége), ebből áll majd össze az európai kábítószer-jelentés, ami a legfontosabb tendenciákat és fejleményeket ismerteti. Létezik tehát két hivatalos, megbízható forrás a kábítószerügyi helyzetre vonatkozóan, a romániai helyzetkép, valamint az európai jelentés. Emellett vannak nagy hagyománnyal rendelkező, megbízható szakmai kutatások, amelyek kiegészítik, illetve forrását is képezik az európai jelentéseknek. Ilyen az ESPAD (európai iskolavizsgálat a fiatalok alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásairól), ez talán a legfontosabb és legmegbízhatóbb kutatási program a diákok körében való szerhasználatot illetően Európában és nem csak. A legfrissebb felmérés során 35 európai országból, köztük 23 uniós tagállamból gyűjtöttek összehasonlító adatokat a 15-16 éves diákok körében, ugyanis az európai drogtérképen ez számít a kockázati csoportnak. 

A legújabb országos kábítószerügyi helyzetképben a Romániai Kábítószerügyi Ügynökség arról számol be, hogy a kannabisz, a marihuána a leginkább fogyasztott kábítószer Romániában. Arra a kérdésre, hogy élete során fogyasztott-e kábítószert, az általános populáció 5,8 százaléka válaszolt igennel. A második helyen találhatók az új pszichoaktív, növényi alapú, illetve bioszerként emlegetett anyagok, amelyeknek természetesen semmi közük a bióhoz, a természetességhez, hanem szintetikus alapúak, marihuána és amfetaminszármazékokat, serkentőszereket tartalmaznak. Ezt követi a kokain, az LSD, az amfetaminok. 

Visszatérve az ESPAD-kutatásra, ennek értelmében az európai országokbeli 15-16 éves diákok 18 százaléka használt már kannabiszt életében legalább egyszer. Az új pszichoaktív szerek fogyasztása kapcsán az ESPAD 2015-ig nem szolgált adatokkal, csak a legújabb kutatás során vizsgálták, és azt a következtetést vonták le, hogy a fiatal felnőttek (15-34 évesek) körében való fogyasztás tekintetében Románia igencsak élen jár. Például Norvégiában vagy általában vagy a skandináv országokban az új pszichoaktív szerek fogyasztási aránya 0,2-0,5 százalék között mozog, Romániában viszont az országos jelentés 2,5 százalékról beszél. 

Egy jelentős probléma, ami a legújabb európai droghelyzeti jelentésből kiderül, és Romániát nagyon is érinti, az intravénás droghasználattal kapcsolatos. El kell mondanom, hogy 2012-ben kitört egy HIV-fertőzési járvány az intravénás droghasználók körében Romániában és Görögországban, ami azzal volt összefüggésben, hogy a tűcsereprogramok mint ártalomcsökkentő programok finanszírozását az Egyesült Nemzetek Szervezetének szakosodott alapja megszüntette, vagy nagyon visszaszorította, és a román hatóságok ezt a feladatot nem vállalták át saját forrásból, ami borzalmas következményekkel járt. Ha megnézzük a legújabb európai betegségmegelőzési és járványvédelmi központ adatait, azt látjuk, hogy a helyzet egy picit javult Romániában, de a 2016-os adatok szerint az új HIV-fertőzöttek száma, akik esetében a fertőződés visszavezethető az intravénás kábítószerhasználatra, csökkent, de még mindig meghaladja a 2012-es járvány előtti szintet. Ami ennél sokkal problémásabb, hogy az intravénás szerhasználattal összefüggésbe hozható új HIV-fertőzések kb. kétharmadát diagnosztizálják túl későn Romániában, emiatt a terápia nem annyira hatékony, és ez a halálozási arány növekedését vonja maga után. Például Bukarestben a szakmai adatok szerint a lakosság mintegy két százaléka, 20-48 ezer személy intravénás drogfogyasztónak számít, ennek ellenére az Országos Kábítószerellenes Ügynökség – adatai szerint – csak 13 ezer fecskendőt osztott ki, tehát jelentős az aránytalanság. 

A szubsztitúciós kezelés lefedettsége 2016-ban Romániában volt a legalacsonyabb. Ez elsősorban a heroinfüggőknek szól, és azért is fontos, mert az országos jelentésből azt látjuk, hogy a kezelésre jelentkezők közül, akik elsődleges kábítószerként a heroinhasználatot jelölték meg, több mint 90 százalék az intravénás módszert használja. Az európai országokban 43, de van ahol 27 százalékról beszélünk, tehát nagyon magas ez az arány. Az általános kép alapján tehát alacsony, illetve közepes érintettségű ország vagyunk, ami a kábítószer-helyzetképet illeti, viszont közelebbről nézve kiderül, hogy igen sok kihívással szembesül az ország a kábítószer-problematika kapcsán. 

– Nemek tekintetében főként kik nyúlnak szerhez? 

– Főként fiúk, kb. tízszer több fiú, mint lány próbálja ki. 

– A hatóságok dolgát igencsak megnehezíti, hogy a kábítószer-kereskedelem egyre inkább a világhálón zajlik. Hogyan jutnak hozzá a fiatalok a szerhez, valóban átalakult ennek a módja? 

– Azt az adatok is megerősítik, hogy a világhálón zajlik a kábítószer-kereskedelem egy része. Ellenben, amikor megkérdezzük, hogy honnan szerzik be a különböző szereket azok, akik kipróbálják, azt tapasztaljuk, hogy a bizalmi forrás fontos szempont, a barátoktól, kortársaktól, az ismert környezetből való vásárlás még mindig statisztikailag előbbre van, mint a világhálós változat. Itt elsősorban a hétköznapi szerhasználatról beszélek, nem pedig a nagy tételű beszerzésről, ami nyilván a világhálón, kevésbé ellenőrizhető formában zajlik. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy amikor erősen kriminalizálunk egy szert, és a tiltáson kívül (ami a legegyszerűbb és leg-olcsóbb megoldás) nem ajánlunk sem célzott prevenciót, sem integrált, sokszintű pszichoszociális és medikális kezelést, akkor a következmény az lesz, hogy eltűnik az adott szer az előtérből, és átkerül egy olyan térbe, ahol továbbra is folyik a vele való kereskedelem, de kevésbé ellenőrizhető módon, és ebben több veszély rejlik. Ezzel is magyarázható, hogy egyes országokban a legalizálás szót nemigen szokták használni, inkább kontrollált használatról beszélnek, például Portugáliában szabályozott keretek között megengedett a marihuána használata, és az adatok azt mutatják, hogy a rekreációs szert használók, tehát azoknak a száma, akik szórakozásból próbálják ki a pszichoaktív szereket, nem növekedett, amióta bevezették a kontrollált fogyasztást. Bizonyos szempontból makroszinten tehát hatékonyak lehetnek ezek a módszerek, de természetesen figyelembe kell venni az adott országnak a drogkultúráját, a prevenciós és terápiás hálózatát. 

– Igaz-e, hogy a kemény drogok helyett főként az úgynevezett etnobotanikai szerekhez nyúlnak a fiatalok, mivel talán úgy érzik, ezek kevésbé károsak? Van-e ennek valós alapja, hogy tévhit, hogy kevésbé károsak?

– Amikor Romániában elkezdték tiltani az etnobotanikai szereket bármiféle prevenció és célirányos kezelés nélkül, ezek átkerültek a feketepiacra, és az adatok alapján európai viszonylatban nálunk sokkal több az ezek által okozott probléma. Új, állandóan változó szerekről van szó, és bár a hatóságok próbálnak törvénykezéssel, laboratóriumi vizsgálatokkal lépést tartani, ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, nem tudjuk, hogy kevésbé károsak-e. Viszont a használók, illetve orvosok beszámolóiból ítélve ezek a szintetikus szerek hatásaikban sokkal ijesztőbbek, kevésbé kontrollálhatók. Az ismeretlenségből fakadó kockázat az, ami sokkal károsabbá tudja tenni tőket. 

– Azt mondják a szakemberek, hogy a drogfogyasztás maga valójában tünet; milyen okok állnak a hátterében, miért nyúl hozzá egy fiatal?

– Az igazság az, hogy amikor azt állítjuk, hogy valójában tünet, akkor azt is mondjuk, hogy a kábítószerhez való hozzányúlás az egyén életútját, környezetét, problémáit, ellenállóképességét is tükrözi. Az okok ebből állnak össze a háttérben. Hogy miért nyúl hozzá egy fiatal, az attól függ, milyen környezetben nő fel, milyen a személyisége, milyen kockázatokkal találkozott addigi életében. 

– Sokan kipróbálják, talán puszta kíváncsiságból, de hogyan válik valaki rendszeres fogyasztóvá? 

– Tulajdonképpen a legtöbben csak kipróbálják, 7-10 százalék közé tehető azoknak az aránya, akik szerhasználati zavarban fognak szenvedni, azaz rendszeres fogyasztókká válnak. A történet az egyéni vonásokkal és környezeti tényezőkkel függ össze, ezért nem lehet csupán gyógyszeres terápiával kezelni egy szerhasználót. A pszichoszociális tényezőkön, amelyek a hozzányúlásban szerepet játszanak, valamint a fogyasztás fenntartásában, illetve a leszokásban fontos tényezőkké válhatnak, csak az egyéni, sajátos profil megismerésével lehet segíteni. Fontos hangsúlyozni, hogy a kipróbáláshoz vezethet puszta kíváncsiság, viszont a folyamatos fogyasztás már nem puszta szórakozásból történik, ugyanis egy adott ponton túl sóvárgás, testi, lelki függőségi tünetek jelentkeznek. Nem lehet tudni, melyik az a törési pont, ahol a kíváncsiságból fakadó rekreatív fogyasztásból rendszeres szerhasználati zavar alakul ki. Összetett, szendvicsszerű jelenség, ezért akik próbálnak leállni, azzal szembesülnek, hogy elvonásos tüneteket produkálnak. A fogyasztás fenntartásában nem a jó hangulat a motivációs erő, hanem az, hogy irtóznak, félnek attól, hogy ha a szerhasználat abbamarad, annak milyen következményei lesznek, mivel kell szembenézniük. A kezdeti állapotot szeretnék mindig újrateremteni, és ehhez növelni kell az adagot, mert a központi idegrendszer hozzászokik a kezdeti adaghoz, és már nem ugyanaz a hatás, mint amit az elején tapasztalt a használó. 

A segítségkérés nagyon széles körű folyamat és ehhez tartoznak mindazok a részek, amelyek a használó hétköznapjait leképezik: testi, lelki, orvosi, spirituális, családi tényezők. Az egyik legfontosabb szempont, hogy nem a menekülés vezet célba, tehát nem azok fognak leállni, akik egyszerűen csak félnek a negatív hatásoktól, például hogy belehalnak, hanem azok, akik igent tudnak mondani a folytatásra, akiknek van jövőképük, akik tudják, hogy mit fognak tenni, miután leállnak. Azért állnak le, mert vannak terveik. 

– Mit tehet valaki, ha kiderül, hogy a gyereke fogyasztó?

– A legtöbb szülő úgy éli meg, amikor kiderül a gyerekről, hogy szerhasználó, mint derült égből villámcsapást, elfelejtve, hogy amivel éppen szembesül, az nem most kezdődött, hanem egy folyamatnak a része. Ha nem tudott addig róla, most már igen, és a megfelelő hozzáállás nem a feketebárány-képzés, nem az, hogy a gyerek vagy a rossz társaság a hibás, hanem annak a felismerése, hogy attól a pillanattól kezdve felelős azért, hogy miként alakul tovább a folyamat. Fölöslegesek a pánikreakciók, a hibáztatás, és mint ahogy az állam szintjén, a család szintjén sem vezet eredményre a tiltás, hanem arra összpontosítsunk, hogyan tudunk együtt kikerülni ebből a helyzetből. A jelenre kell összpontosítani, nem pedig a múltban turkálni, hogy miért alakult így, vagy mi lesz a jövőben. 

– Nyaranta a fiatalok ezreit vonzó fesztiválok valóságos melegágyai a kábítószer-fogyasztásnak…

– Az Independence Zone prevenciós program keretében tíz éven keresztül egy komplex csapattal (addiktológus, orvos, jogász, szociális munkások, pszichológusok, önkéntesek) évente a Félsziget fesztiválon drog- és HIV-prevenciót is végeztünk. 

A tapasztaltak alapján elmondhatom, hogy a fesztiválok nem melegágyai a drogfogyasztásnak, azoknak az aránya, akik a helyszínen próbálják ki a kábítószert, sokkal kisebb, 10-15 százalék körüli, ahhoz képest, akik már kint kipróbálták. Viszont ott a fogyasztás intenzívebb, jobban koncentrálódik, mint más külső helyszíneken. 

Amióta megszűnt a Félsziget, bár a fesztiválipar gazdagodott, a méretekhez képest a drogprevenció alig van jelen, nem látjuk azt a fajta prevenciós munkát, amit ott végeztünk, és amit a Félsziget szervezői nagyon komolyan vettek és támogattak. 

– Vannak országok, ahol amellett, hogy legalizálták a kábítószer-fogyasztást, úgynevezett biztonsági fogyasztói szobákat is létrehoztak. Hatékony lehet-e ez a módszer?

– A prevenciónak három nagy szelete van, és amikor már harmadlagos prevencióról beszélünk, annak része a tűcsereprogram, illetve az úgynevezett biztonságos fogyasztói szobák kialakítása is. Ezek európai szinten és Amerikában is nagyon jól működnek. Az az előnyük, hogy van egy állandó kapcsolat a kábítószer-fogyasztó és a társadalom között, nem marginalizálódnak, nem tűnnek el ezek a személyek, és ezáltal opciókat tudnak felkínálni számukra. Bekerül az utcáról egy biztonságos, ellenőrzött térbe a fogyasztás, és az ezzel járó utcai bűnözés is visszaszorul. Ugyanakkor amellett, hogy biztonságos körülmények között mindenki a saját szerét használhatja, tanácsadást, munkalehetőségeket kínálnak fel nekik, ami fontos a leszokás és a felépülés folyamatában.