Öreg nyugdíjas
A pedagógusnak, főleg falun, s még inkább az isten háta mögötti eldugott helységekben szinte kibírhatatlan nehézségekkel kell megküzdenie nap mint nap, mégis csupán csak „hónapdrótozgató-bogozgató” nyugdíjat vágnak a fejéhez.
A pedagógusnak, főleg falun, s még inkább az isten háta mögötti eldugott helységekben szinte kibírhatatlan nehézségekkel kell megküzdenie nap mint nap, mégis csupán csak „hónapdrótozgató-bogozgató” nyugdíjat vágnak a fejéhez. Ehhez külön ajándékként, „prémiumként” járulnak a különféle egyedi esetek, melyek golgotajárásra kényszerítik az amúgy is betyárosan kicsontolt tanerőt. Példa a mi esetünk. Nekem meg a feleségemnek nevetségesen csekély nyugdíjjal szúrták ki a szemünket, ahhoz képest, mint amennyit a ledolgozott évek és a nehézségi viszonyok után megérdemeltünk volna. Mi is történt? Oh, hogy az ember miket megér! – terrorista lett az egér. Ugyanis a fizetési iratokat a székelyvajai iskolaigazgató irodájában díszelgő páncélszekrényben a „terrorista egerek szupertechnikásan” finom porrá dolgozták fel, s ebből olyan „atombombát” gyártottak, hogy pusztítását életünk végéig nyögni fogjuk mi is, valamint a kollégám is. Ami elfogadható okmányokat össze tudtunk szedni innen-onnan, három-négy éves lótás-futás és kunyerálás után, egyáltalán nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A megyei nyugdíjosztálynál akkor (a mi esetünkben basáskodó) dolgozó lelkiismeretlen, felületes hivatalnok az összegyűlt okmányokat önkényesen két részre osztotta, s felszólított engem, hogy válasszak, melyiket óhajtom, mivel a keltezések miatt nem lehetett egybevenni az egészet. Megáll az ember esze! Ő a pénzügyi szakember, én meg döntsek! Egy pillanatig valami bunkós kifejezést akartam a fejéhez csapni, ám tisztában lévén ingó helyzetemmel, nem mérgesítettem tovább a dolgot, hanem találomra ráböktem az egyik paksamétára. Emígy megkaptuk a minimálnyugdíjt, s ennek következtében a legszigorúbb pénzügyi rendet kell betartanunk, hogy a gyógyszerek megvétele után, és persze a közköltséget kifizetve, kihúzzuk valahogy a hónap végéig. Most már 81 éves vagyok, sokat tűnődöm sorsunkon, látva sorstársaim helyzetét, mérgemet, mérgünket megpróbáltam versben kifejezni, mert a nyugdíjunk csak nyögdíjunk. Szegény, öreg, rossz tata, kínozza a prosztata! Gyötrő gondok százszámra: villany, adó, gázszámla, tévé, víz és telefon – mit gonosz pók hálójával telefon. Hát az a ládányi sok gyógyszer? – erre nincsen semmi óvszer? Ha az árakat szemlélgeti, lapos guta kerülgeti. Ki e rút kort megéri, bűnét Isten nem méri, nézi sorsát, házát, étkét, s megbocsátja minden vétkét, szentek sorába veszi, s kapitánynak megteszi.
Végül arra gondolok, hogy amíg az embernek legalább humora van, addig kibírhatók a sorscsapások. Ne gondoljunk a tumorra, váltsunk egy kis humorra!
Kajcsa Jenő
