2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Európai mércének megfelelő öregotthon épül Búzásbesenyőben – nyilatkozta lapunknak Simon István, Kerelőszentpál község polgármestere. 

Fotó: Nagy Tibor


Európai mércének megfelelő öregotthon épül Búzásbesenyőben – nyilatkozta lapunknak Simon István, Kerelőszentpál község polgármestere, aki elmondta, szerencséjük volt, hogy voltak uniós pályázataik ebben a válságos időszakban, különben nem lehetett volna látványos dolgokat felmutatni.
– Nekünk párhuzamosan egy időben három uniós pályázatunk futott, egyiket teljesen befejeztük, jelenleg kettő van folyamatban: a csatornázás és a mellékutcák aszfaltozása, amit a községközpontban befejeztünk.
A tavaly kezdték el Búzás-besenyőben az öregotthon építését, októberben kell átadják. Körülbelül jövő májusban indulhat be, mert az építkezést most októberben befejezik ugyan, de a bebútorozás, a berendezés időbe telik. – Párhuzamosan beindítjuk az akkreditálást is, remélem, jövő májusban megnyitjuk. Tizennyolc férőhelyes otthonról van szó, nagyon nagy az épület, mert az uniós normákat be kellett tartani: maximum ketten egy szobában, saját fürdőszobával, kis előszobával, nagy nappalival, nagy kávézóval, ebédlővel és mindennel, ami szükséges hozzá. A telket a református egyház adta ingyen, és a Caritasszal vagyunk partnerkapcsolatban. Mi pályáztunk, de a Caritasszal közösen fogjuk majd működtetni – mondta Simon István.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató