Őseink és a Dnyeszter vidéke

Magyar őstörténeti kutatások Etelközben 

2019 júniusában jártam a Dnyeszter Menti Köztársaságban. Két marosvásárhelyi munkatársammal és moldáviai doktoranduszommal Tiraszpolt, Csöbörcsököt, végül Bendert látogattuk meg. Intézetvezető partnerem, Bahranel Ion professzor egyik beosztottját engedte át nekünk, autóval rendelkezve és helyismerettel felvértezve. Szakmai kapcsolataimnak köszönhetően másodszor jártam Kisjenőn (Chişinău), ezúttal is egy tudományos rendezvényre érkeztünk, két dolgozatot mutattunk be. Megkérdezték, hogy mihez lenne kedvem. Kissé elcsodálkoztak, hogy éppen a Dnyeszter túlsó oldalára vagyok kíváncsi, de készségesen és maximálisan támogattak, hogy elképzeléseimet megvalósíthassam. Beleértve a Csöbörcsökre való eljutást is, amelyről internetről értesültem, hogy a legkeletibb magyar település volt egykoron.

Akkor még nem tudtam, hogy utunk közben áthaladunk azon a kisvároson, Slobozián, amely annak az azonos nevű rajonnak a központja, ahol a szlobodzejai ásatásokat végezték. Utánanézhettem volna, esetleg útközben meglibbenthetett volna bennünket az ásatások szele. Szlobodzeja nevét ugyanis csak hónapokkal később rögzítették az agytekervényeim. 

2019 novemberében az M5-ös tévécsatorna tudósításából tudtam meg, hogy Czigóth Sándor kilenc napon át filmezett a Dnyeszter Menti Köztársaságban és Moldova Köztársaságban, az egykori Etelköz nyugati részén. Rövid időre kapott engedélyt, a honfoglaláskori etelközi ásatásokat igyekezett megfilmesíteni. Bebizonyította, hogy az eddigi ismereteink összhangban állnak a honfoglaláskori elődökkel kapcsolatos írott forrásokkal, és gazdagította a magyar őshazáról kialakított képet.

A frissen előkerült új moldáviai magyar őstörténeti leletek és lelőhelyek bemutatására vállalkozik az Őseink és a Dnyeszter vidéke. Magyar őstörténeti kutatások Etelköz nyomában című, magyar őstörténettel foglalkozó tudományos ismeretterjesztő film, amelyet Czigóth Sándor nagykanizsai független filmes operatőr és a Kanizsa TV készített. Ásatásaik főbb helyszínei Szlobodzeja, Glinoje, Plavnyi és Csobrucsi. Ekkorra a Moldovában, a Moldovai Köztársaságban dolgozó helyi régészek a Prut, valamint a Dnyeszter vidékén már közel negyven olyan régészeti lelőhelyet azonosítottak a honfoglalást megelőző időszakból, amelyek bizonyára magyar őseink életével, temetkezésével álltak kapcsolatban.

Egyébként egy évvel korábban a filmes csoport egy hónapos oroszországi régészeti expedíciója során született meg a stáb megelőző dokumentumfilmje, amelynek címe: Őseink nyomában a Dél-Urál vidékén. Amúgy előzőleg több orosz–magyar dél-uráli régészeti expedíció is lezajlott, ami lehetővé tette, hogy a későbbiekben Czigóth Sándor elkészíthesse a dokumentumfilmet, majd lefilmezhesse a Dnyeszter vidékén zajló kutatásokat is. 

A Dnyeszter vidéke a népek olvasztótégelye lehetett a népvándorlások korában. A honfoglalást megelőzően birtokolt terület megjelölésére használt Etelköz nyugati részére, a Dnyeszter mentére jellemző gazdag növénytakaró kedvező életkörülményeket nyújtott a honfoglalás előtti időszakban átmenetileg itt élő magyar őseinknek, mivel a délorosz sztyepp viszonyaihoz képest itt kisebb terület is elegendőnek bizonyult az állatok legeltetéséhez. Ez a felettébb előnyös körülmény feltétlenül kedvezően befolyásolta a nomád életmódot folytató őseink életét, kiváltképpen állattartási szokásait. A korábbi, Urál vidéki nagyobb kiterjedésű legeltetéshez képest az Etelközben, a Dnyeszter mentén már nem volt szükség arra, hogy „megszokott” nagy távolságokat tegyenek meg állataikkal.

A szakemberek szerint a Dnyeszter két partján több tízezerre tehető a kurgánok, a vidékre jellemző temetkezési helyek száma. A kurgánok, magyarosan korhányok, a sztyeppei népek temetkezési helyei. A kurgán egyik fajtája a halomsírnak, amikor egy lefedett és feltöltetlen gödörsír fölé halmot emelnek. A kurgán török-tatár eredetű orosz szó, magyar jelentése szerint sírhalom. Kialakulása régészetileg az i. e. 3. évezredre tehető a Prut és a Volga közötti területen.

Az újabb és újabb régészeti feltárások által a tudomány egyre közelebb kerül ahhoz, hogy minél alaposabban megismerje, majd a tudománynépszerűsítés által megismertesse, hogyan éltek őseink Etelközben, mennyit tartózkodtak ezen a vidéken, miért és mikor költöztek át innen a Kárpát-medencébe. A történeti-földrajzi értelemben a Dnyeper, a Déli-Bug, a Dnyeszter, a Prut és a Szeret folyó vidékére korlátozódó Etelköz nyugati és délnyugati határterülete ma már egyre pontosabban behatárolható. A keleti puszta nyugati felén, Etelköznek a Dnyeszterrel jól elhatárolt szélén fekszik Csöbörcsök, a legkeletibb természetes magyar település. 

Szlobodzeja, a magyar őstörténet egyik legfontosabb lelőhelye

Az internetet böngészve megtudom, hogy az elmúlt években jelentős előrelépés történt Etelköz megismerésével, régészeti meghatározásával kapcsolatban, ami az új leleteknek köszönhető. „Dnyeszter Menti Köztársaság területén feltárt Szlobodzeja, illetve Ukrajnában a Dnyeper középső folyása mentén – elsősorban annak nyugati oldalán – elhelyezkedő, Szubbotyici-horizontnak nevezett lelőhelycsoport (Szubotcy, Katerinovka, Korobcsino stb.) nagy valószínűséggel az írott forrásokból ismert Etelköz területét rajzolja ki. Az itt feltárt leletek közeli kapcsolatokat mutatnak egyrészt a Kárpát-medence honfoglalás kori, illetve a Volga–Dél-Urál vidék 8–10. századi régészeti hagyatékával.”

A lelőhelycsoport legnyugatibb tagja a Dnyeszter Menti Köztársaság területén található, a Dnyeszter bal partján, mintegy húsz kilométerre Tiraszpoltól, a köztársaság fővárosától. Szlobodzeja (Slobozia) határában 1994-ben egy bronzkori kurgánban (sírhalomban) a régészek 26 középkori sírt tártak fel. A magyar őstörténet egyik legfontosabb lelőhelyét sikerült a szakma számára kutathatóvá tenni. A feltárt sírokban a halott lábához helyezett részleges lótemetkezés összekapcsolható a Kárpát-medence leletanyagával, és magyar őseink életterének a mozgását bizonyítja. A szlobodzejai sírokban feltárt ívelt talpú vaskengyelek, a gömbsor csüngős fülbevalók, a hólyagos fejű gyűrűk, a növényi ornamentikával díszített övcsat közeli párhuzamai megtalálhatók, és ismertek mind a Volga–Dél-Urál vidékéről, mind a Kárpát-medence honfoglaláskori sírjaiból.

A szakemberek egyöntetű álláspontja szerint a Dnyeszter partján Szlobodzeja határában feltárt magyar temető „egyrészről kakukktojásként ragyog a Szubotcy-horizont egén, mivel a nevezett horizont lelőhelyei inkább a Dnyeper középső folyásának körzetéből származnak, másrészről ugyanakkor kulcshelyzetben is van, hiszen VII. Konstantin szerint Etelköz nemcsak a Dnyeper, hanem a Dnyeszter mellékét is magába foglalta. A szlobodzejai magyarok, ha átnéztek a folyó túlsó partjára, akkor a Luka-Rajkoveckaja kultúra szláv népességének településeit láthatták. És ha átkeltek, akkor még szláv foglyokat is ejthettek, kiket a bizánciaknak adtak el jó pénzért és minőségi textilneműkért, mint azt szintén Konstantintól tudjuk”. A fentiek alapján a nyelvészek azt feltételezik, hogy a Dnyeszter melléke lehetett az a terület, ahol szláv jövevényszavak kerülhettek nyelvünkbe a szláv–magyar érintkezés nyomán.

Irány Csöbörcsök!

Amint már utaltunk rá, a Dnyeszter vidékének magyar őstörténeti kutatásait bemutató ismeretterjesztő filmben az ásatások főbb helyszínei között Szlobodzeja mellett Csobrucsi neve is szerepel.

Slobozia (Слободзея), avagy Szlobodzeja a Dnyeszter Menti Köztársaság hét adminisztratív régiójának az egyike. A bábállam két nagyobb városból (Tiraszpol a folyam bal oldalán, Bender a jobb oldalán), valamint öt rajonból áll. Közülük az egyik Szlobodzeja, amely a mintegy húszezer lakosú névadó városról kapta a nevét. Szlobodzeja kisváros körülbelül húsz kilométerre délre fekszik Tiraszpoltól. A Gagarin úton hagyjuk el a „fővárost”, amelynek az elnevezése Caragas községben Lenin útra vált át. A következő település maga Slobozia, ahol a városkát átszelő R27-es műút Tiraszpoli sugárútra változik, majd tovább haladva a következő település Csobrucsi (Csöbörcsök). 

Miután megállapítottuk az etelközi magyar múltat régészeti ásatásainak a leletei alapján felelevenítő Szlobodzeja és a Dnyeszter túloldalán kivételes módon létrehozott, legkeletibbnek számító egykori magyar település szomszédságát, visszatérünk még egy kicsit az elmúlt két évszázad csöbörcsöki múltjába, majd személyes látogatást teszünk a településen.

De mielőtt eljutnánk a helyszínre, és jelképesen a legkeletibb csángó falu egykori magyar identitású lakosainak a nyomában járnánk, kötelező módon át kell jutnunk a Dnyeszter túlsó oldalára. A Dnyeszteren Túli Köztársaságba, majd a Bendert és Tiraszpolt összekötő hídon át még harminc kilométernyi autózás vár ránk a fővárostól délre, a folyam bal partján. Addig viszont szokjuk a hely szellemét, a fővárossal barátkozunk. Nemcsak a szovjet-orosz múltban járva, hanem saját kommunista, aranykorszakbeli múltunkra is visszatekintve egyúttal. A felfedezés ámulatával, a zsigereinkbe évődött nosztalgiával és a sok évtizedes előbbre haladás örömével. Szóval, Csöbörcsök előtt megállunk a Dnyeszteren Túli Köztársaság fővárosában, Tiraszpolban.