2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Óvodások mondtak verset világszerte a magyar nyelv napján

  • 2014-11-13 17:11:47

Csaknem kilencezer magyar óvodás szavalta el ugyanazokat a verseket világszerte helyi idő szerint fél 11-kor, hogy így ünnepeljék közösen a magyar nyelv napját.

Csaknem kilencezer magyar óvodás szavalta el ugyanazokat a verseket világszerte helyi idő szerint fél 11-kor, hogy így ünnepeljék közösen a magyar nyelv napját. A közös versmondás a nyelv tanulása és fejlesztése mellett az összetartozást is jelképezi – emelte ki az akciót életre hívó Hanczár János a rendezvény központi budapesti helyszínén az MTI-nek csütörtökön. Az Eötvös 10 Kulturális Színtérben erzsébetvárosi, terézvárosi, csepeli óvodások egy csoportja szavalta el a óvodákba elküldött verseket. Online közvetítéssel két másik óvodás csoport is csatlakozott a fővárosi gyerekekhez Lentiből és Kézdivásárhelyről, több ezren pedig saját intézményeikben szavaltak.

Hogy vinné el a fekete mentő! 19 órával korábban

Erről jut eszembe 19 órával korábban

Rollernagyi 19 órával korábban

Közönségszolgálat 19 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 19 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 19 órával korábban

Hírek, rendezvények 19 órával korábban

4keréken 19 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató