2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Samaritanus Mentőszolgálat közösségi akciója

A marosvásárhelyi Samaritanus Mentőszolgálat olyan forgatókönyvre készül, amikor a Covid–19-vírussal fertőzött betegeket a kórházi férőhelyek hiányában otthonukban kell majd kezelni. Az utóbbi másfél hónapban már több olyan betegen segítettek, akiket koronavírus-fertőzéssel saját lakásukban kezeltek. Jótékonysági akciójukhoz korszerű felszereléseket kell beszerezniük, ebben segíthetnek mindazok, akik ismerik a mentőszolgálat tevékenységét.


Fotó: Nagy Tibor




A karácsonyi és újévi ünnepnapok alatt is napközben 10–16 óra között hívható a Samaritanus Mentőszolgálat diszpécserszolgálata. Lehetőségükhöz mérten megpróbálják teljesíteni a kéréseket. A közösségi projekttel kapcsolatos igényléseket díjmentesen végzik, amennyiben bizonyítottan koronavírussal fertőzött betegről van szó, és ezt a családorvos is alátámasztja. Ezáltal  olyan, fertőzésnek kitett helyiségekbe is ellátogatnak, amelyeket legtöbben nagy ívben elkerülnének. Más jellegű otthoni beteggondozási és egészségügyi beavatkozásokat, így a gyorstesztek elvégzését vagy injekció beadását, infúzió bekötését stb. azonban nem vállalhatják ingyen, a szerény költségvetésük ezt nem teszi lehetővé.
A Marosszéki Közösségi Alapítvány felkarolta legújabb tervüket, és meghirdették az Oxigént Marosvásárhelynek! elnevezésű projekt adománygyűjtő akcióját. Az ország és Maros megye egészségügyi intézményeinek helyzetét ismerve, a cél a koronavírussal fertőzött betegek otthoni szakszerű ellátása az egyre zsúfoltabb kórházak mentesítése érdekében.
A Samaritanus Mentőszolgálat megalakulása óta a helyi közösséget szolgálja, munkatársainak nagyon sok kezdeményezésük volt, amelyeket önerőből, külső anyagi támogatás nélkül valósítottak meg. Ennek ellenére az országos egészségügyi biztosító nem hajlandó finanszírozni a szolgálatukat. A mentőszolgálat maroknyi csapata számára az ösztönzést, a megfeszített hajtóerőt nem az anyagi haszonszerzés jelenti, hanem a mindenkori segítő szándék, a szűnni nem akaró, sokszor kétségbeesett betegek telefonos felkéréseinek a teljesítése. A tevékenységük, így a mostani felajánlásuk sem részesül finanszírozásban az országos egészségbiztosító részéről, annak ellenére, hogy a betegek, családorvosok, egészségügyi személyzet nap mint nap érzékeli a szakszemélyzet hiányát. Az anyagi nehézségek ellenére a másfél hónapja útjára indított kezdeményezéssel eddig több mint hatvan Covid–19-vírussal fertőzött, otthonában kezelt betegen segítettek.





Leheletnyi segítség a magán-mentőszolgálatnak

Az Oxigént Marosvásárhelynek! projektre a közösség eddig pozitívan reagált. Civil szervezetek, önkéntesek, vállalkozók egyesült erővel támogatják a Samaritanus Mentőszolgálat tevékenységét a koronavírus elleni harcban folytatott önzetlen tevékenységében, amellyel a családorvosokat segítenék annak érdekében, hogy életeket mentsenek. Az adománnyal a mindennél értékesebb életmentő lélegzetvételhez segítik a fertőzött betegeket ahhoz, hogy a gyógyulás útján elindulhassanak. Minden egyes leheletnyi támogatás a vírusfertőzés elleni közös harcban lépéselőnyt jelenthet.
Varga Zsigmond Károlyt, a Samaritanus Mentőszolgálat vezetőjét arra kértük, ismertesse a projekt lényegét. Amint elöljáróban elmondta, a Covid–19-vírussal fertőzött betegeket a Samaritanus Mentőszolgálat révén tartanák megfigyelés alatt, természetesen a családorvosokkal együttműködve. A projekt 1.500–2.000 olyan célszeméllyel számol, akiknek lakhelye Marosvásárhelyen és vonzáskörzetében – Marosszentkirály, Náznánfalva, Marosszentanna, Koronka, Jedd, Maroskeresztúr, Nyárádtő és Remeteszeg – található.
A mentőszolgálat szakemberei által összeállított pontozásos táblázatokat, amelyek a betegség súlyosságának a szintjét és a beavatkozás fokát jelzik, a Maros Megyei Orvosi Kamara is elfogadta. Ezek alapján a diszpécserszolgálat önkéntesei a betelefonálóktól átveszik a beteg funkcionális paramétereit, azokat továbbítják a szolgálat ügyeletes orvosának, aki kiszámítja a Covid–19 veszélyességi pontszámát, amit közölnek a páciens családorvosával. A következő lépésben a beteg családorvosa a funkcionális paraméterek pontszáma alapján dönt arról, hogy a pácienst hol kezeljék, maradhat-e az otthonában, vagy sürgős kórházi beavatkozásra van szüksége.
Amennyiben közepesen súlyos esetről van szó, amelynél oxigénadagolással vagy kezeléssel lehet segíteni, a Samaritanus Mentőszolgálat a beteg lakására szállítja az oxigénkoncentrátort és a használatához szükséges fogyóeszközöket. Az említett homologált orvosi eszközök egyéni használatra készültek, melyeket a betegek otthonukban különösebb szakmai felkészültség nélkül is használhatnak. Természetesen a Samaritanus Mentőszolgálat csapata felszereli és beüzemeli a gépet, és ismerteti annak helyes kezelési módját.

A diagnózis pontos felállítását is segítik

– Mi történik abban az esetben, ha a családorvos úgy ítéli meg, hogy szükséges röntgenfelvételt vagy laboratóriumi mintavételt készíteni?
– Ha a családorvos úgy ítéli meg, hogy a pontosabb diagnózis felállításához röntgenfelvételre is szükség van, illetve laboratóriumi analízisekkel szeretné alátámasztani, esetleg kórházi beutalásra szorul a beteg, a Samaritanus Mentőszolgálat csapata minden esetben teljesíti azokat az igényléseket is.
– Milyen felszereltségre van szüksége a mentőszolgálatnak ahhoz, hogy a betegek otthoni kezelésében segíthessenek?
– 20 darab oxigénkoncentrátort megrendeltünk, a szállításukat de-cemberre ígérték. Ugyanakkor 20 darab szabályozható 10 literes oxigénpalack, fogyóeszközök: párásító üveg, orrkanül, 1.500–2.000 személyt kiszolgáló nagy hatású HEPA-részecskeszűrők, 200 darab homologált pulzoximéter a véroxigénszint-mérésre, 50 darab homologált vérnyomásmérő is szükséges ahhoz, hogy a kéréseket kielégíthessük.
A beavatkozásokat a Covid–19-vírussal fertőzött és otthoni kezelésben részesülő, a családorvos által követett páciensek esetében végzik díjmentesen a saját személyzettel – orvosok, egészségügyi személyzet, mentősök –, valamint a projektben részt vevő önkéntesek segítségével.
Amint a mentőszolgálat vezetője hangsúlyozta, mindenekelőtt azok számára tesznek elérhetővé pulzoximétert és vérnyomásmérőt, akiknek nincs anyagi lehetőségük ezeket beszerezni. A gyógyulás folyamatában elengedhetetlen a vér oxigénszintjének a folyamatos mérése, amely a vérnyomás mellett a betegség súlyosbodásának vagy a gyógyulási folyamatnak egyik legfontosabb mutatója. Természetesen a családorvos ajánlása szükséges, és a Samaritanus Mentőszolgálat diszpécserszolgálatán a 0365/400-800-as telefonszámon hétfőtől péntekig 10–16 óra között lehet igényelni a segítséget. A saját anyagi alapjaikból vásárolt oxigénkoncentrátorok mellett az eddig beérkezett támogatásokból a napokban sikerült újabb két készüléket vásárolni.
Mint megtudtuk, az oxigénkoncentrátor olyan elektronikus működtetésű készülék, amely az oxigént a szoba levegőjéből leválasztja, és nagyobb koncentrációban adagolja, egyéni, otthoni használatra tervezték. Az orrkanül segítségével nagy koncentrációjú oxigént biztosít közvetlenül a betegnek. Klinikai tanulmányok során feljegyezték, hogy az oxigénkoncentrátor terápiás hatása egyenértékű más típusú oxigénszállító rendszerek hatásával.
A Samaritanus Mentőszolgálat projektje a Marosszéki Közösségi Alapítvány https://www.fcmures.org/ro/doneaza-30.html honlapján támogatható az Oxigen pentru Targu-Mures/Oxigént Marosvásárhelynek! program kiválasztásával, illetve a Közösségi Alapítvány RO 78 BTRL 0270 1205 J646 58XX bankszámlájára utalhatók a pénzadományok.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató