Pálosan szép az élet!

Vándorkiállítás Marosszentgyörgyön

Hétfőn, augusztus 31-én délben érkezett Marosszentgyörgyre, a Szent György iskola udvarára a pálos rend autóbuszos vándorkiállítása. Az autóbusz augusztus 23-án indult el Erdélybe: az első állomása Hargitafürdő volt, utána Székelyudvarhelyen állt meg, majd Csíkszeredába és Csíksomlyóra, 30-án Kézdivásárhelyre, végül Marosszentgyörgyre érkezett a vándorkiállítás. Ez volt az utolsó állomás – válaszolta a Népújság kérdésére Bátor Botond pálos szerzetes, hargitafürdői plébános, az ottani rendház elöljárója.

– Hogyan született a vándorkiállítás ötlete?
– A pálos busz gondolata azért született meg, mert Boldog Özséb atya, aki a pálos rend megszervezője volt, 1270-ben halt meg. Tehát ez egy Boldog Özséb-évforduló, és az volt a célja a busz berendezésének, hogy minél több emberrel megismertessük az egyetlen magyar alapítású férfiszerzetesrendet, a pálos rendet. Nyilván, egy ilyen vándorkiállítás a legjobb lehetőség, hogy olyan településekre is el tudjon jutni, ahol kiállítást amúgy nem tudnánk megszervezni.
Magyarországon elsősorban azokra a helyekre viszik el a kiállítást, ahol valamikor pálos kolostor volt, vagy most is van, de nem kolostorként funkcionál. Erdélybe meg azért jött el az autóbusz, mert Hargitafürdőn már 2013 októbere óta ott vagyunk – hivatalosan 2014. január 26-án volt a kolostor megnyitója, tehát immár több mint hat éve itt van a pálos rend Erdélyben –, és szerettük volna megismertetni a pálos rend történetét az emberekkel.
Nem elsősorban a hívő emberekre gondoltunk, hanem mindenkire, aki érdeklődik a magyarság történelme iránt, hiszen a pálosok és a magyarság történelme szorosan egybekapcsolódik.
– Kik a pálosok, mit kell tudni róluk?
– A szerzetesi életünk hasonló a ferencesekéhez: elsősorban Isten dicsőítése és az imádkozás az egyik legfontosabb küldetésünk. Ugyanakkor a történelem folyamán mindig igyekeztünk odafigyelni az idők jeleire. Ez a szabályzatunkba is le van írva. Az imaéletünk a lelkiségünk oszlopa, illetve a lelkiségünkből a remeteség az, ami megmaradt. Nyilván nem vagyunk remeték, aktívan élünk, de nagyon szeretjük a csendet, a visszavonultságot, és ebben szeretnénk másoknak is lehetőséget biztosítani, mert a mai világban is szükség van arra, hogy csendet teremtsünk a szívünkben. Ez az, ami nagyon hangsúlyos a pálosok életében. Egy egészséges nemzeti identitásnak a szolgálatában voltak mindig, nemcsak a magyarokat, hanem akár a lengyeleket vagy a horvátokat is meghatározta a pálosok jelenléte az országban, fontos szerepet töltöttek be az egészséges keresztény identitás megteremtésében. Most is szeretnénk ezt a küldetést folytatni, bár kevesen vagyunk, de úgy gondolom, hogy a történelem, amely ott van mögöttünk, ez a több mint 750 év nagyon sokat tud segíteni.

– Hogyan alakult meg a rend?
– 1250-ben Boldog Özséb atyának volt egy álma, sok apró kis lángot látott összegyűlni egyetlen nagy fénycsóvába, és bár ő maga esztergomi kanonok volt, és magányos remete szeretett volna lenni, az álom nyomán megértette, hogy össze kell gyűjteni a szétszórtan élő remetéket.
A pálosok a rend megalapítása előtti remetéket is pálosnak nevezték, bár nem voltak pálosok: például Boldog Vác vagy Szent Gellért, a Zobor-hegyi remeték. Ők nem voltak pálosok, bencések voltak, mégis rájuk is úgy tekintenek, mint a pálos hagyománynak az elindítóira, és pálos ruhában is ábrázolják őket.
– Marosszentgyörgy az erdélyi vándorkiállítás utolsó állomása. Milyen tapasztalatokat szerzett, mi lehetne akár a tanulsága?
– A koronavírus miatt a kiállítást eleve nehezebben tudtuk megszervezni. Az időpont rég ki volt jelölve, csak nem tudtuk, tud-e jönni a busz, éppen ezért kicsit későn kezdődött el a busznak a „reklámozása”, a helyszínek is változtak részben: például Marosvásárhelyen a Forgatagon lett volna az autóbusz, és mások is szívesen fogadták volna. Magyarországon is nagy igény van a kiállításra, szerződésünk van itt is, úgy gondoljuk, meghosszabbítjuk, és visszajön még Erdélybe a busz.
Kulturális örökségünk nagy-nagy gyöngyszeme
Balla Imre, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia káplánja így nyilatkozott:
– Azért örvendünk annak, hogy ez a kiállítás hozzánk is elérkezett, mert tudjuk, hogy itt, a Kárpát-medencében nemcsak a Buda környéki hegyekben voltak pálosok, hanem Erdélyben is nagyon sok kolostormaradvány az ő emléküket őrzi. És ahogyan a kiállítás is üzeni, ez a kulturális örökségünknek is egy nagy-nagy gyöngyszeme. Ugyanakkor számomra különösen fontos, hogy ez a pálos kapocs összeköt bennünket a lengyel néppel. Częstochowában, a Fekete Madonnánál azt tapasztaltam meg, hogy ahogyan ők imádkoznak, énekelnek lengyelül, az nagyon hasonlít ahhoz, ahogy mi itt magyarul vagy székelyül katolikusságunkat megvalljuk. Úgyhogy mindig megerősödöm, amikor a lengyelekhez visszatérek, és ebben nagy szerepet játszik a pálosok Erdélybe való hazatelepedése. Örülök, hogy ezt a nagy kincset elhozták számunkra betekintés gyanánt, és csak ajánlani tudom sokaknak, hogy kutassák a pálos rend történetét, annak a mai lelkiségét, ami Lengyelországban meghatározó, azt gondolom, hogy számunkra is sokat jelenthet. Hálás vagyok.