Pályaalkalmatlanság

Ragyogó szeptemberi vasárnap azon tűnődöm, mit nem mondtak még el az iskolakezdésről. Az első nap varázsáról, az ünnepről, az új kezdet várakozásokkal teli izgalmáról, a gyermekszívekben bizsergő pici félelmekről, a diákokkal való megfiatalító találkozásról. Az örömökön túl a gondokról, a befejezetlen, rossz állagú iskolaépületekről, az iskolapadokról, amelyek egy-egy osztályban üresen maradnak, mert a szaktárca sok egyéb ígérete mellett a tankönyvekkel való ellátás terén is csődöt mondott a sűrű minisztercserék közepette.

És szólni kell a kiürülő osztálytermekről, ugyanis egyre több fiatal család keresi külföldön a boldogulást. Az általános jelenség mellett van egy másik is, amikor lenne ugyan gyermek, de az óvodapedagógus, a tanító, egy-egy tanár személyisége, magatartása miatt lesz foghíjas vagy üres a tanterem. Ma már olyan gyorsan terjednek a hírek, hogy nem maradhat titokban, ha egy pedagógus alkalmatlan a pályára. Egyrészt, mert hiába rendelkezik a tudását igazoló okiratok garmadával és a legmagasabb iskolai minősítéssel (?), ha az óvodai csoportban, az osztályban, a gyermekekkel való kapcsolatát illetően nincsen meg az adottsága, ami a mai, egyre keményebb helyzetben a pedagógusi pályára alkalmassá teszi. Lehet, hogy lelkileg sérült, kiégett, esetleg pszichiátriai beteg, vagy az alkohol, a kábítószer rabja, pedofil hajlamai vannak stb. Mindez ma már nem maradhat titokban a szülők előtt, akik mindent megtesznek, hogy olyan pedagógusra bízzák a gyermeküket, akiről kedvező az általános vélemény. A pedagógus miatt üresen maradó csoportok, osztályok miatt fennáll a lehetősége annak, hogy megszűnik az óvodai tagozat, az elemi osztályokban kimarad egy évfolyam, ami később a felsőbb osztályokban oktató pedagógusok állását is érinteni fogja, a tagozat elsorvadásához, megszűnéséhez vezet. Bár létezik a munkaorvostani ellenőrzés, a rutin, az őszintétlenség, a problémák szándékos tagadása felülírja az alkalmatlanság feltárását. A felelős szervek képviselői pedig széttárják a karjuk, hogy ők nem tehetnek semmit. A szülők beszámolójából az idén is hallhattunk olyan iskolaigazgatóról, aki azt tanácsolta, hogy meg kell várni, amíg történik valami, mintha az óvodás gyermekek kísérleti patkányok lennének.

Ahol szabadulni akarnak a magyar tagozattól, kifejezetten örülnek a gyermeket elriasztó pedagógusnak, másutt sajnálkoznak ugyan, de azzal érvelnek, hogy nincsen eszközük a helyzet rendezésére, holott nem csak az adott közösség, iskola, az egész pedagógustársadalom tekintélye forog kockán. 

Nem titok, hogy sok a viselkedészavaros iskolás. Egyre több ilyen gyermeket is kitermelő ideges, rohanó társadalomban élünk, amihez a pedagógusnak alkalmazkodnia kell, a „hozott anyaggal” kell dolgoznia, ezért is érdemelnének sokkal magasabb bért elsősorban azok, akik minden gyermekkel szót értenek. Vannak országok, ahol az alkalmasságot az egyre nehezebbé váló pedagógusi pályára az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgán mérik. Másutt munkába álláskor az iskolának jogában áll eltanácsolni a nem megfelelő előéletű oktatókat. 

Elgondolkoztató, hogy romániai viszonylatban egy kitűnően induló, jó hangulatú iskola rosszindulatú ellehetetlenítésére a közhivatalok, az igazságügy és az oktatásügy teljes arzenálját fel lehet használni, durván belegázolva emberek százainak a lelkivilágába, egy pályára alkalmatlan pedagógussal szemben viszont sem a tanintézményeknek, sem a tanfelügyelőségnek nincsenek eszközei.