2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pályázat a Caritas önkéntes táborának befogadására

  • 2014-03-14 15:35:45

Adj munkát egy tettrekész csapatnak! – ezzel a jelszóval a Caritas ismét meghirdeti hagyományos pályázatát.

Adj munkát egy tettrekész csapatnak! – ezzel a jelszóval a Caritas ismét meghirdeti hagyományos pályázatát. A július 7-13. közötti hétre tervezett akcióra azon közösségek jelentkezését várják, akik szívesen befogadnák a tábort. Pályázhatnak falvak, községek, kisvárosok önkormányzatai, civil és egyházi szervezetek, intézmények, közösségek, közintézmények. A táborban 70-100, többségében fiatal önkéntes vesz részt, akik a pályázó által kért feladatokat látják el, legyen az fizikai munka vagy közösségépítő tevékenység. A pályázó település szükségleteire kívánnak választ adni az önkéntesek munkája, valamint a helyi lakosok bekapcsolása által. Olyan feladatok elvégzését vállalják, melyek a közérdeket szolgálják, így köz- és tanintézmények, közterek, egyházi területek javítását, és a közösség tagjainak szóló programok szervezését. A tábor részletes leírása, a pályázati űrlappal együtt, a www.caritas-ab.ro honlapon érhető el. A pályázat beküldésének határideje március 16. További információk a honlapon, illetve a 0735-735-165-ös telefonszámon.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató