Panasz hátán panasz

Amin nem tudunk változtatni, azon fölösleges rágódnunk – ezzel általában mindenki egyetért, sajnos mégsem tudjuk megállni, hogy ne panaszkodjunk. Holott megmérgezi a lelket, boldogtalanná tesz, ha azzal telnek a napjaink, hogy soroljuk életünk negatív történéseit, és folyamatosan a hiányosságokra fókuszálunk. Bezzeg, a szomszéd ismét egzotikus tájakon nyaralt…, hiába dolgozunk többet, úgyis a kollégát dicséri meg a főnök…, és már a sokadik nap, hogy esik az eső, hideg van, pedig ilyenkor már rég kánikula kellene legyen. 

Már megint, mindig… házasságunk, kapcsolataink rombolója a negatív hozzáállás, panaszkodás – ezzel a címmel szervezte meg a Szerdai párbeszédek beszélgetéssorozat legújabb kiadását a Családpasztorációs Központ és a Família Centrum. Ez alkalommal Halász Júlia pszichológus, Kovács Réka Rozália családterapeuta és Cosma István pszichológus boncolgatták a témát. 

 

Panaszkodunk, hogy dicsérjenek

Kovács Réka Rozália szerint a társadalomban a panasz szónak általában negatív értelmet tulajdonítanak, holott szerencsés az, aki meg tudja engedni magának, hogy panaszkodjon, mert ez azt feltételezi, hogy van, aki meghallgassa. Úgy véli, valójában az a mérvadó, hogy mi a cél a panasszal. 

– A másik félnek az a zavaró, amikor ráérez arra, hogy valami hátsó szándékom van. Például rossz az énképem, és a barátnőmnek panaszolom, hogy milyen rosszul nézek ki, de valójában azt várom el, hogy mondja, dehogy, nagyon jól nézel ki. Az az ideális helyzet, amikor nem akarom, hogy sajnáljanak, sem azt, hogy dicsérjenek, hanem kellő empátiával kezeljenek, hiszen mindnyájan arra vágyunk, hogy elfogadjanak. 

A szakember úgy véli, szerencsés az, aki képes arra, hogy imádkozzon és gondjait, panaszait Istennel ossza meg. 

Halász Júlia szerint a panaszkodó ember álláspontja az, hogy a rosszból úgyis csak rosszabb lesz, ami jelenleg van, nehezen tudja elfogadni. Sok esetben, amikor valakire rázúdítjuk a panaszáradatunkat, mintha felhasználnánk a másik energiáit, hogy önmagunkon könnyítsünk. Mint mondta, a felismerés, hogy hajlamos valaki a panaszkodásra, az már egy előrelépés. 

– Nemcsak verbálisan, hanem gondolati szinten is panaszkodunk, és ez egy ördögi kör, ugyanis a negatív gondolat negatív érzéseket szül. A panasz mindig valami hiányállapotra vonatkozik, és benne van az ismételgetés, folyton visszatérünk az adott dologra, amivel elégedetlenek vagyunk. Erős kapcsolatunk kell legyen a jelennel, mert a múltba vagy a jövőbe való kapaszkodás jó táptalaj ahhoz, hogy okot találjunk a panaszkodásra – hangsúlyozta a szakember, és hozzátette, a terápiára érkezők gyakran mondják, hogy valójában arra van szükségük, hogy valaki meghallgassa őket, anélkül hogy ítélkezzen. Sokan nem szeretnék terhelni a családjukat, azért fordulnak kívülállóhoz. 

 

A „szegény én” veszélyei

Cosma István rámutatott, fontos felismerni, hogy a panasz meddig tud nekem segíteni abban, hogy megkönnyebbüljek, és mikor válik szennyezővé. Ha túl erős a negativizmus, oda jutunk, hogy már semmi sem lesz jó. Veszélyes az, ha tartósan úrrá lesz rajtunk az önsajnálat, az áldozat szerep, annak bizony testi-lelki következményei lehetnek. 

– Ha valami kellemetlen dolog történik az életünkben, természetesen fontos, hogy megosszuk szeretteinkkel, barátainkkal, és sok esetben csak arra van szükségünk, hogy érezzük, valaki meghallgat. Viszont ha bizonyos kérdéskör visszatérő motívummá válik, ki kell deríteni, mi is a panasz mögött rejlő valós igény, probléma – fogalmazott. A pszichológus viszont arra a csapdahelyzetre is felhívta a figyelmet, amikor, hogy ne panaszkodjunk, nem mondjuk ki azokat a dolgokat, amelyek zavarnak, és ez egy idő után felgyűl és mérgezi a kapcsolatot. 

– Nagyon fontos a kommunikáció, mindkét félnek meg kell tanulni kezelni a saját érzéseit. Ajánlott odafigyelni arra, hogy ki tudom-e fejezni az igényeimet úgy, hogy azt a másik megértse. Sokszor abba a csapdába esünk, hogy elvárom a másiktól, hogy ha szeret, akkor találja ki, milyen igényeim vannak, mi is áll valójában a panasz hátterében. Ugyanakkor kerülendő a bűnbakkeresés is, amikor azt vágjuk a másik fejéhez, hogy bezzeg, ha te jobban figyelnél rám, nem panaszkodnék ennyit – fűzte hozzá Cosma István. 

 

Pofon, ami valójában nem a gyereknek szól

Kovács Réka Rozália szerint ha nem mondjuk ki a sérelmeinket, akkor egyre gyűl a feszültség, amíg egyszer egy ártatlan helyzetben robban majd a bomba, és azt már nem lehet ott helyben lerendezni, mert nem az adott helyzetről szól, hanem, tegyük fel, az elmúlt tíz év sérelmeiről. Nem tudjuk egymás gondolatait kitalálni, vissza kell jelezni őszintén, hogy ez nekem nehéz, terhel. Egy példát említett, amikor a feleség panaszáradatot zúdít a férj nyakába, annak ajánlott elgondolkodni, hogy ez lehet, hogy nem is kimondottan neki szól, csupán a családanya meg van terhelve a gyerekekkel, esetleg nehéz napja volt. A panaszkodás reális segélykérés, gyakori, hogy a családanya állandóan panaszkodik, például fejfájásra, holott csak azt szeretné, hogy értékeljék mindazt, amit tesz a családjáért, köszönjék meg az ebédet, ne érezze magát egyszerű mosogatólánynak – vázolta fel a sokaknak ismerős élethelyzeteket a családterapeuta. 

Mint mondta, szerencsés, ha a feszültséget ott próbáljuk rendezni, ahol történik, ugyanis nem ritka, hogy valakit a munkahelyén a főnök porig aláz, majd otthon egy ártatlan csínytevés miatt a gyereken csattan az ostor. 

 

A fiúknak „nem illik” sírni 

Kovács Réka Rozália rámutatott, sajnos jellemző, hogy a fiúgyermekeket úgy nevelik, hogy korán megtanulják visszafojtani az érzelmeiket, nem szabad sírniuk, ellenkező esetben anyámasszony katonájaként bélyegzi meg őket a társadalom. A szakember munkája során azt tapasztalta, hogy a terápiára érkező nők legnagyobb gondja, hogy a férjük nem képes az érzelmét kifejezni. Munkája során azt tapasztalta, hogy a terápiára érkezők zöme nő, a férfiak, akik mégis felkeresnek egy szakembert, általában feleségük sugallatára teszik. 

A kérdés kapcsán, hogy mit tehet a „szenvedő alany”, azaz akire rázúdul a panaszáradat, a családterapeuta kifejtette, a hallgatóság felelőssége, hogy mit bír meg, amikor nem bírja, egyszerűen leállíthatja, mondván, hogy ő is szót kér.