Paradicsom pukkanókkal

A tanórák után hazafelé baktató „gyermekkaravánokat” oázisként vonzzák az iskolaközeli büfék. A júniusi kicsengetéssel ezek a párlépésnyi szigetek is sorra álomba merültek, múlt hét elején azonban mocorogni kezdtek, majd egyre szaporábban készültek a nagy ébredésre. Az egyik vásárhelyi iskola szomszédságában évtizedek óta működő büfé is újra felnyitotta cukorkákkal, nyalókákkal és különféle rágcsálnivalókkal csalogató szemeit. Az ablak mögött feltűnt a kedves, középkorú hölgy is, akit a nagyobb diákok név szerint ismernek. A nagytakarításon már túl van, éppen az érkező árut rendezi el a polcokon – világosított fel ottjártamkor, aztán belevágott a történetbe, de közben egy pillanatra sem ült le megpihenni. 

– Nyárádmenti születésű vagyok, az iskola elvégzése után kerültem Vásárhelyre. 46 éve dolgozom a kereskedelemben. Nagyon szeretem a szakmám, mindig az volt a vágyam, hogy bár egy négyzetméternyi terület legyen a sajátom, és ott szolgálhassam ki a vásárlókat. Húsz éve vettük meg ezt a helyiséget a férjemmel. Most már 15 négyzetméter az enyém. 

– Annak idején hol kezdte a munkát?

– A Szabadi úti 141 nevű üzletben tanultam bele a szakmába, aztán más lakónegyedek élelmiszerboltjaiba kerültem. 

– Milyen emlékei vannak a rendszerváltás előtti időkből?

– 1980-ig minden rendben ment, a fejadag bevezetése után jöttek a nehézségek. Tejért, felvágottért, sőt, még a nem porcióra adott vécépapírért is sorba álltak az emberek. Sokszor hallom, hogy jobb volt a kommunizmusban... Én nem tudom, mit lehet abból visszasírni. 

– Milyen változásokat hozott az életében 1989 decembere?

– Nem rögtön a rendszerváltás után, hanem 1992-ben hagytam ott a vállalatot. Addigra már a főnökeim is „maszekok” lettek. Sikerült megvásárolnunk ezt a helyiséget a párommal, azóta itt vagyunk.

– Diákközelben töltötte az elmúlt két évtizedet. Milyen tapasztalatai vannak a tíz-tizenöt évvel ezelőtti és a mai iskolásokról?

– Régebb rendesebbek, tisztelettudóbbak voltak a gyerekek. Meg többen is voltak… Az érettségi időszakában egészen ellepték a járdát, elzárták a forgalmat. Most szinte észre sem vettem, hogy vizsgáznak a végzősök. 

– A büfé kizárólag a tanítás hónapjaiban működik?

– Igen, szünidőben ugyanis még ennyi vásárló sem lenne. Hétvégén sem nyitok ki, nincs miért. Kínlódunk, de muszáj kitartani. 42 év régiség után 870 lejes nyugdíjam van, abból nem lehet megélni. Az itteni munkából még egy fizetés kikerül. 

– Nagyszünetekben és délben szinte megközelíthetetlen a büfé, akkora előtte a tömeg. Ezek szerint mégis van kereslet a termékek iránt.

– Az ötvenbanis, egy-két lejes édességeket viszik elsősorban a gyerekek. Egy pukkanós cukorkának jobban örülnek, mint egy tábla csokoládénak, és a szendvicsekből, hamburgerekből sem fogy el sok. Egyébként mindig van valamilyen divathullám, amikor például pénzt lehetett találni a chipses tasakban, akkor az volt a menő. 

– Biztos vannak állandó vevők. Az is előfordul, hogy hitelre vásárolnak a diákok?

– Többször is jöttek már azzal, hogy Erzsike néni, olyan éhes vagyok, kérek szépen valamit, holnap meghozom az árát. Persze meg szoktam sajnálni a gyerekeket, és odaadom, amit kérnek, a nevüket és a termék árát pedig felírom.

– Meghozzák a pénzt?

– Vannak, akik igen, mások nem. Olyanra is volt példa, hogy első és második alkalommal kifizette a tartozást a diák, de miután harmadszor kapott hitelbe valamit, errefelé sem jött többet.

Beszélgetőtársam egy papírlapot vett elő, és öt-hat nevet is felolvasott a tavalyi elmaradások listájáról. Aztán további faggatózásomra azt is elmesélte, hogy egy alkalommal a fogyasztóvédőket is rászabadították a diákok, az iskola orvosi rendelőjében ugyanis arra panaszkodtak, hogy rosszul lettek a büféből vásárolt hamburgertől. Az illetékes hatóság elvitte a szóban forgó élelmiszereket, a vizsgálat azonban kimutatta, hogy semmi gond nem volt velük. Ezt követően a házi csokoládé miatt emeltek panaszt a „tréfás kedvű” fiatalok. Akkor már a tanintézet asszisztensnője utasította rendre őket.

Iskolakörnyéki történetekből bizonyára még órákig nem fogyott volna ki beszélgetőtársam, de éppen egy beszállító érkezett hozzá, így távozni készültem. Pár nap múlva láttam újra. Csillogó szemmel szolgálta ki a nyár érintéseit még bőrükön őrző gyerekeket.