Párválasztás, házasság

• 2020-08-09 14:33:59

• Kuszálik Péter

Mörfi naplója (15.)

 Aba és Baba 

 Tizenkilencéves koromban Ferenckének egy hátmosó kefét adtam a szülinapjára, rátűzve egy cédula: „nem azért nősülünk meg, hogy legyen, aki megmossa a hátunkat, ezt egy nyeles kefe is megoldja”. Akkoriban még másról szólt a nóta: amíg az embernek nincs szakmája, addig nem azon spekulál, hogy milyen öltönyt csináltasson az esküvőjére. Arra csak további tíz év után került sor, de ez amúgy sem érdekli a kedves olvasót. 

 A Színházi Élet társasági rovata sokkal zamatosabban tudta tálalni ezeket a híreket. Gyönyörű képeket közöltek Babaházy Aba és Abaházy Baba esküvőjéről, a hintóba szálló mátkapárról (mikor tetszettek hallani legutóbb ezt a szót?), s ragyogó szavakkal ecsetelték a vendégkoszorú rangos résztvevőinek küllemét és kellemét. Miután a jegyesek örök hűséget esküdtek egymásnak, következett a hét országra szóló lakodalom: konfetti, pezsgő, menyasszonytánc, emeletes torta stb. A buli után dióhéjba kerekedtek, a Dunán leereszkedtek, holnap legyenek a ti vendégeitek. 

 Aba és Baba sorsát már korábban eldöntötték a főúri szalonokban, elvégre a két nemes famíliának különös gondja volt arra, hogy a családfát ne érje nemtelen inzultus, csak jó vérvonallal rendelkező kérők jöhettek számításba. A Színházi Élet már nem számolt be róla, de mi tudjuk, hogy Baba két leánykáját nem Aba, hanem az uradalmi erdész nemzette, de ez nem számít, mert a nagys’asszony férjének a nevét viselték. (Tipikus arisztokrata allűr, hisz a szegény embernek se erdeje, se erdésze…) 

  A gondviselés szerepe 

 Az anekdota szerint az egyik csemete azt kérdezte a pap bácsitól: „Milyen dolga van mostanság az Úrnak, mert a világ teremtése óta nemigen volt nagyobb munkája.” Kis gondolkodás után jött a válasz: „Összehozza az egymásnak illő nőket és férfiakat; felelősségteljes munka ez is, mert két ember – később egy egész család – boldogsága függ a jó választástól.” 

 Ez éppen elég volt ahhoz, hogy a csemete megnyugodjon, és ne tegyen föl újabb kérdéseket a plébános úrnak. A tanítások szerint amúgy sem történik semmi a Teremtő akarata nélkül. Hamlet dán királyfi megfogalmazásában – és Arany János fordításában – ez így hangzik: „egy verébfi sem eshetik le a gondviselés akaratja nélkül”. Hogy nagyobb nyomatékot adjak a szavaimnak, ide másolom a román királyi család címerfeliratát: „Nihil sine Deo” = Semmit Isten nélkül. Ezzel nem arra akarok utalni, hogy a Hohenzollern-Sigmaringen dinasztia – 1878–1947 között – ezzel hárította volna el magától a döntései felelősségét, mert most nem a politikáról, hanem a házasságkötések titkairól szól a dal. 

 A műegyetemi időkben, a vizsgaidőszakban járta ennek a mondásnak a modernizált változata: „nihil sine bafta”; értsd: mindenhez szerencse kell. A vizsgákhoz, az élethez és a házasodáshoz is. Ha mindezt az Úrra (és nem a szerencsére) ruházzuk át, akkor csupán őseink szép szokásához térünk vissza, akik a Gondviselésben hittek és reménykedtek.

 Ehhez az elvhez a jól bevált mondást kell hozzárendelnünk: „segíts magadon, az Isten is megsegít.” No, ilyen elméleti előképzés után indult el Netuddki Rómeó, hogy megkeresse a feleségnek valót. Vándorlása során eljutott a hajdani Cementlapokhoz, ahol a város 

aranyifjai szórták a sziporkákat… Például azt: „amíg másnak felesége van, addig nem érdemes megnősülni”. Ebben is van csöppnyi igazság, s ha hozzávesszük a vásárhelyi szépasszonyok titkos naplóinak följegyzéseit, akkor sok érdekes pletykát tudhatunk meg az akkori időkről. (Sajnos a naplók annyira titkosak, hogy még a hollétüket sem sejteni…) 

 Ha a Gondviselés úgy akarta volna, akkor N. R. még mindig a mások feleségét hajkurászná, de közbejött valami, ami megtorpedózta az egészet. Rómeót annak rendje és módja szerint behálózták, és meg sem álltak vele a házasságkötő teremig. A többit majd elmeséli ő, ha akarja, mi maradjunk kis ideig a női praktikák forrásvidékénél. 

  Az ösztönök szerepe 

 A nőknek van egy legyőzhetetlen fegyverük: az ösztönük. Ezt még a sztyeppékről hozták magukkal a kipcsak fehérnépek: „hallgass az ösztönödre, válik majd örömödre!” 

 A férfiak a válogatás szempontjából valahol a lépcső alján állanak, a nők pedig a torony legfelső ablakából integetnek. Tetszettek már olyasmit hallani, hogy egy férfi azért vett el egy nőt, mert gyönyörű combja van (és/vagy: csípője, haja, szeme, vállperece, térdkalácsa)? Na ugye! 

 Kétségtelen, hogy a férfiakban is működik egy nagyon erős ösztön, ami időnként egészen furcsa következményekkel jár. Ezópus egyik fabulájának 20. századi változatát hallottam a minap. A villamos levágja a macska farkát, s az igen elbúsulja magát. Nagy bánatában arra gondol, hogy megkeresi; vissza is megy a sínek közé, de egy másik villamos levágja a fejét. Tanulság: ne menj a farkad után, mert a fejed is rámehet. 

 Egy nő ritkán köt rossz üzletet, de előfordul. (Például: „Te Manci, miért mondtad nekem azt, hogy Dolfi gazdag?” „Rosszul emlékszel, én csak azt mondtam, hogy több a pénze, mint az esze.”) 

 Mint mondám, a nőket az ösztönök vezérlik, s azokról már tudunk annyit, hogy erősebbek a tudatnál („ösztön = a tudatalatti késztető ereje”). Egyesek szerint az ösztönök a mitológiai titánok erejével vetekszenek. A nők az ösztöneikre hallgatva keresnek férjet maguknak (ha alkalmi partnerre vágynak, akkor fortélyosabb praktikákat vetnek be). Nemde a szarvastehén is elrúgja maga mellől a gyenge hímet, ő csak a vezérbikától akar borjat… 

 Nem ösztönszintű – talán genetikai eredetű? – a nőknek az a törekvése, hogy a híres emberektől, ha nem is egy autogramot, de legalább egy gyermeket szerezzenek. 

 Az emberi fajnál az ösztönök mellé még besorakozik néhány észbeli tényező is, ugyebár az anyagi biztonság kérdése csupán a pénzes pér és a homo sapiens nőnemű egyedeinél fedezhető fel. Az 

1920-as évek után, amikor az erdélyi magyar férfiak állása bizonytalan volt (amiatt, hogy nem esküdtek föl az új főhatalomnak), akkor a nők 20%-a román férfit választott férjül. Nem minősítem, mert lezárt ügyeket hiábavaló is lenne. 

  Két művész sikeres életpályája 

• A 19. század híres színésznőjének elég viharos élete volt, kezdve a gyermekkorától (kegyetlen apa és gonosz mostoha). Később megszilárdult a kezdeti ingatag állapot, s idővel a siker is szépen kiteljesedett. Fiatal korában a könyvekkel vigasztalódott, nyelveket tanult, s még színdarabot is fordított. A róla szóló írások megemlítik azt, hogy azért ment hozzá fiatalon Kassai Vidorhoz, mert elbűvölte a művelt, olvasott férfi. Szerintem inkább az játszott nagyobb szerepet, hogy az akkori elvárások szerint egy művésznőnek ajánlatosabb volt minél előbb férjhez mennie. Nem másért: a biztosabb háttérért; egy fiatal színésznő könnyű prédának számított a férfiak szemében. Két év után el is váltak, a színésznőt szárnyra kapta a hírnév, s a pályája is az elvárásai szerint alakult. Híres férfiakkal bonyolódott szerelembe, de többé nem ment férjhez. A nemzet színésznője státusával nem fért volna össze az anyaság is. Örök nosztalgiaként élt benne a szeretet. Ezt írta a naplójába: „Minden dicsőségnél, minden tehetségnél többet ér: szeretni. Nem az, hogy az embert szeretik, hanem az, hogy az ember szerethet! Ez az élet értelme. Szeretni valakit, felolvadni benne, érte élni, vele élni: vágyódni utána: ez az élet értelme.” 

• A 20. század híres magyar zeneszerzőjét a művei tették köz- és elismertté. Őt is elragadta a művészek angyala, állandóan munkára sarkallta, s nem engedte, hogy pelenkázással töltse a drága idejét. Az első felesége 19 évvel volt idősebb nála, akivel 48 évet élt boldog házasságban. (Ehhez hasonló a jelenlegi francia államelnök esete, aki a tanárnőjét vette feleségül. Azt hiszem, más jellemző dolgot nem is tudnék róluk elmondani.) Az asszony halála után két évvel megtalálta élete vigaszát: a 77 éves Mester feleségül vett egy 19 éves kisasszonyt, aki bearanyozta az utolsó esztendeit. Gyerekek helyett a művei éltetik a Mester emlékét. 

  Egy szaki véleménye 

 Bara Kovács Vilmos (BKV vagy Villamos) az Árpád híd mellől küldi a leveleit. Régi motoros, ezért nem idegen tőle a műszaki területről vett hasonlatok alkalmazása. Okfejtését egy régebbi téveszmével kezdte: „Aszongya: »szép, ha egy nő okos, de okosabb, ha szép«. Ebből a fajtából vagonszámra találsz a nagybudapesti aszfalt-countryn. Tegnap este egy eléggé piacos cucival beszélgetett a másik gyönyörűség. 

[Sz. megj.: Nyilván egy tévéből elkapott jelenetet idézett föl Villamos, mert csak este néz tévét, húsz percnél nem többet: végigzongorázza a hazai adókat, s abból megtudja a napi eseményeket.] Adott percen azt mondja Cuncika: »ez az én fixa ideálom…«. Ebből is láthatod, hogy a női fejnek nem a formatervezését kell dicsérni, hanem azt kell nézni, hogy belül mi van. Vedd példának a boszorkány almáját: ragyogó piros, belül meg gyorsan ható méreg. Ki találja ki ezeket a süket hasonlatokat?” 

 Rövid átkötő rész után Villamos elmeséli az autó kiválasztásának fontos szempontjait. Nem mernék rá megesküdni, de úgy vélem: tulajdonképpen a párválasztásról beszélt. 

 „Jobb, ha új autót vásárol az ember, de vannak olyan vélemények is, hogy egy első kézből vett, megkímélt járgány is megfelel a célnak. Van néhány alapvető elvárás a ’szekérrel’ kapcsolatban. Ne legyen túl puccos, mert akkor más is megkívánja, s egy reggel azt veszed észre, hogy már nincs. Legyen kis fogyasztású; a mi útjainkra nem kell háromszáz lóerős kocsi. Ne kerüljön sokba a fenntartása, és legyen egyszerű a szervizelése. Bírja a strapát, és a fékek legyenek jól beállítva. Egy kocsinál alapkövetelmény, hogy bármikor le tudd fékezni, csak így előzhetők meg a balesetek. Legyen könyen kormányozható. Az önjáró autó egy fejlesztési zsákutca, csak egy picuri porszem a programkártyán, s máris irányíthatatlanná válik. Röviden szólva: minél kevesebb gond legyen vele. Ezt csak gondos karbantartással lehet elérni. Egy jó kocsi ezt meg is szokta hálálni.” 

 Általános érvényű recept nincs. Mindenki elindul az általa kiválasztott irányba, halad, ahogy tud, s csak a végén derül ki, hogy jó utat választott-e. Ez is olyan, akár a videós játék: csak a ’Game over’ 

(= vége a játéknak) felirat megjelenése után készíthetsz mérleget. 

  A partnerkeresés módszertana 

 Ladányi Mihály verse: Múlnak az órák 

 Múlnak az órák / a bemutatkozástól a moziig, ahol / két ember összemelegedhet egy kicsit, / aztán karonfogják egymást az utcán, aztán / a sötét lépcsőház következik, / később az ágy, ahol / mindenki ÉN-nel kezdi a mondatot. – / És így múlnak az órák. / Mikor az egyik elmegy, / a másik még lekíséri a villamosig, / aztán visszamegy és megissza a maradék konyakot. / S egyszercsak vége van, és akkor rossz pár napig, / céltalan lődörgés, kölcsönkönyvtár és híradómozik. / Végre egy délután új megismerkedés, / eszmecsere, lélekről, szerelemről, / és a nemhiszekbenne, / és az előző szerelem vázlata, / valamint az ember katonatörténetei, / s mozi, / lépcsőház, / ágy, / villamosmegálló, / és búcsú és a maradék konyak. / Így múlnak az órák. / És amikor az ember megöregszik, / ami nem volt, azt / beleemlékezi. 

  Marosvásárhely, augusztus 4.