2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kenyérből a hagyományos, desszertekből a különlegesebb ízek és állagok a népszerűek

A nyárádandrásfalvi Genesis pékségben készült pékáru megyeszerte ismert, a Nyárádmente mellett Marosvásárhelyre, valamint a megye távolabb eső szegleteibe is szállítanak reggelente friss péktermékeket, valamint süteményeket, illetve a legnagyobb nyárádszeredai étterem, rendezvényközpont is onnan szerzi be a cukrászlaborban készült finomságokat.

Fotók: Nagy Tibor

A pékség immár több mint két évtizeddel ezelőtt családi vállalkozásként indult, Biró László és felesége, Mária hozták létre, egy ideje pedig fiuk, Biró Zsigmond-Sándor vette át a vállalkozás irányítását. A nyárádandrásfalvi vállalkozás számos, elsősorban kisebb vidéki üzleteknek szállít pékárut, és a pékség mellett cukrászlaboratóriumot is üzemeltet, így a kínálatában a kenyértől a süteményekig nagyon sokféle termék szerepel. Ettől a tanévtől a Genesis biztosítja a nyárádszeredai és a városhoz tartozó településeken élő diákoknak a Meleg ebéd program keretében kapott szendvicshez a pékterméket.

Ottjártunkkor Biró Zsigmond-Sándor – aki a közismert nyárádszeredai padlásmúzeumot is létrehozta – elmondta, kenyérből átlagban napi 3500-4000 darabot sütnek, a legnagyobb a kereslet a hagyományos házikenyerük, a parasztkenyér iránt, ebből készítik a legnagyobb mennyiséget. Bár az évek során próbálkoztak többféle különlegesebb termékkel, pl. rozskenyérrel, a tapasztalat az, hogy ezek iránt nincsen akkora kereslet, mint a hagyományos fehér, házias ízű és állagú kenyér iránt. A pékségben, bár igyekeznek folyamatosan újítani, fejleszteni, a termelési folyamat csak részben gépesített, a nagy része manuális, ugyanis meggyőződésük, hogy a kenyérnek, amelynek a tésztája az asztalon, kézzel van meggyúrva, egészen más az íze és az állaga. Az andrásfalvi kenyeret Maros és Beszterce megyékben értékesítik, nagyáruházakkal nem dolgoznak, kizárólag kisboltokkal, illetve van Marosvásárhelyen egy lakónegyedbeli üzletlánc, ahol megtalálhatók a termékeik. A vállalkozás vezetője rámutatott: a megyeközpontban rengeteg bevásárlóközpont van, emellett számos más pékség saját képviseleti üzlettel, tehát teljesen más a piac, mint vidéki környezetben. Vidéken sok boltban szinte kizárólag az általuk készített kenyér kapható, keresik és szeretik a vásárlók.


A mousse a vásárlók nagy kedvence

Az évek során a kenyér mellett a süteményei révén is egyre ismertebbé vált az andrásfalvi vállalkozás, a pékség mellett ugyanis külön cukrászrészleget hoztak létre, ahol a hagyományos süteményektől a modernebbnek számító ízekig, formákig és állagokig igen sokféle édesség készül. Biró Zsigmond-Sándortól megtudtuk, hogy a pékség, valamint a cukrászlabor mellett van egy másik részlegük is, amely szendvics-, illetve hamburgerkészítéssel foglalkozik, így kinőtték már a jelenlegi helyszínt, ezért a cukrászrészleget rövidesen elköltöztetik. Sikerült egy megfelelő helyet találni, ugyancsak Nyárádandrásfalván, amit felújítottak, és oda költözik – előreláthatólag egy-két hónapon belül – a labor. Mint mondta, igyekeznek fejlődni, sikerült a legnagyobb nyárádszeredai rendezvényteremmel egyezséget kötni, így ők szállítják a süteményeket az ott zajló eseményekre. Összesen több mint félszáz alkalmazottal dolgoznak, a cukrászrészlegen négyfős csapattal, azonban egy hétvégén akár több rendezvényt is ki tudnak szolgálni.

Érdeklődésünkre, hogy a cukrászlaborban készülő édességek közül melyek a vásárlók kedvencei, a vállalkozás vezetője elmondta, igyekeznek új, úgymond modernebb süteményekkel, a szokványostól eltérő ízekkel, állagokkal is előrukkolni, rendkívül népszerűek a különféle ízű mousse-ok, de természetesen emellett a hagyományos sütik is megtalálhatók a kínálatban. A mousse-ok többféle ízesítésűek, van közöttük tripla csokis, illetve karamellás változat, ezekből kis méretű desszertet, valamint tortát is készítenek. Sokan viszont a régi klasszikus süteményeket keresik, például a Panda-szeletet, a vegyes süteménytál is népszerű a megrendelők körében. Hogy minden igénynek eleget tegyenek, általában az általuk készített candybárokban is mindig van két-három fajta  hagyományos sütemény, zserbó, mézes krémes, ekler, emellett pedig számos, különlegesebb ízű, formájú és ízvilágú édesség. Biró Zsigmond-Sándor hozzátette: a cukrászlaborban is odafigyelnek arra, hogy házias alapanyagokat használjanak, például a helyi, andrásfalvi tejfeldolgozótól szerzik be a nyárádmenti tejből készült tejtermékeket, a mézet pedig helyi méhészektől vásárolják.

Az értékesítés kapcsán a vállalkozás vezetője kifejtette: a süteményeik elsősorban azokban a boltokban találhatók meg, amelyekkel kapcsolatban állnak, ahová a kenyeret is szállítják. Marosvásárhelyen sajnos csak néhány boltban, és ott is csak adott termékeik vannak jelen. Mint mondta, a közösségi oldalukon is látják, hogy a marosvásárhelyi vásárlók is érdeklődnek a süteményeik iránt, azonban egyelőre még nem sikerült megoldást találni arra, hogy a megyeközpontban szélesebb körben elérhetők legyenek a cukrászlaborjukban készült édességek.

Felvetődött az ötlet, hogy néhány nyárádmenti cég közösen nyisson Marosvásárhelyen egy képviseleti üzletet, ahol felsorakoztatnák a nyárádmenti ízeket, termékeket – tette hozzá a pékség vezetője.

Biró Zsigmond-Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató