2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Évek óta szerveznek Marosvásárhelyen, civil kezdeményezéssel, helyi termelői vásárt. Havi rendszerességgel, minden hónap harmadik péntekén több kézműves, őstermelő és kisvállalkozó kínálja portékáit a vásárlóknak.

Napjainkban a kistermelőknek egyre nehezebb értékesíteni termékeiket, az online térben pedig még nem mindenki boldogul. Egy termelői vásárnak az is előnye, hogy a termelő és a vásárló személyes kapcsolatban van, megkóstolhatók a termékek, és a termelő az előállításról is személyesen számolhat be az érdeklődő vásárlónak. 

A koronavírus-járvány következtében hozott intézkedések az eddiginél is nehezebb helyzetbe hozták a termelőket. 

„Sokan próbálkozunk ebben időszakban az online térben is értékesíteni a termékeinket, de nehezen megy, hiszen nekünk éppen a vevővel kialakított személyes kapcsolat az egyik erősségünk” – mondta el a vásáron részt vevő egyik sajtkészítő.

„A megye természeti adottságainak, valamint a növénytermesztés és az állattenyésztés kistermelői szinten is figyelemre méltó hagyományainak köszönhetően a helyi termelői vásárokon a lakosok a multinacionális cégek által forgalmazott termékeknél jobb minőségű áruhoz juthatnak. Nem beszélve arról, hogy a kistermelők hazai munkaerőt foglalkoztatnak, így gazdaságilag is erősítik a megyét. Ezért is fontos támogatnunk őket azzal, hogy vásárolunk tőlük, és odafigyelünk arra, hogy – ha tehetjük – helyi termékeket fogyasszunk!” – hangsúlyozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, aki rendszeres vásárlója a helyi termelői piacoknak, vásároknak.

Péter Ferenc hozzátette, a járvány negatív gazdasági hatásai a kistermelőket is sújtják, és ezen a téren határozottabb fellépésre van szükség. Az RMDSZ járványkezelési javaslatcsomagjába ezért foglalta bele kiemelt pontként a zárt térben működő piacok megnyitását, hiszen ezzel segíteni lehet a hazai termelőket, megvédve a gazdák és a kistermelők megélhetését.

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató