A pletykás asszon
Fábián Ágostonné Márika néni bukovinai székely népmeséje
Fábián Ágostonné Márika néni bukovinai székely népmeséje
Hol vót, hol nem vót, vót eccer egy ember s egy asszon. De az asszon az olyan asszon vót, hogy mindenből szeretett nagyot csinálni. Jókot hazudott. Az ura szidta es ezétt eleget.
– Asszon, asszon, már megint miket beszélsz! – S ő letagadta vóna még az istent az égről es, hogy ő nem hazudott, s ő nem mondott elyent meg olyant. Gondolta magába az ura, megállj, mert eccer kipróbállak.
Úgy es történt. Egy reggel az ember csak húzódozik, húzódozik, s nem akar felkelni. Azt mondja neki a felesége:
– Keljen fel na! Meddig kotol még ott az ágyba?
– Jaj, asszon! – azt mondja. – Nem akarok felkelni.
– Hát ugyan biza métt?
– Hát nem mondom meg neked.
– Há mondja na, métt nem akar felkelni?
– Hát – azt mondja – jobb, ha hallgatok! Úgy es futsz abban a szent helyben, s elmondod másnak.
– Én, itt törjön ki a nyavalya! Száradjon el a nyelvem, ha én egy szót szólok valakinek! Nem szólok én semmit, csak mondja!
– Hát hajolj ide közelebb!
Az asszon odahajolt, odadugta a fülit, s azt mondja:
– Hallod-e, mi történt velem!
– Ugyan biza miféle?
– Eh, jobb, ha nem mondom meg, mert ha megmondom, abba a szent helybe elmondod.
– Nem mondom én, itt üssön meg a guta! – S elkezdett átkozódni. A jó Isten tudja, miket nem mondott magára.
– Hát jól van. Gyere, hajolj ide, nehogy valaki meghallja! Nem akarok a falu szájára kerülni. Nezd csak ide, mi történt velem!
– Miféle?
– Hát egy tojás!
– Hát melyen tojás?
– Hát az éjen megtojtam.
– Ó mennyen el, ugyan biza mutassa csak!
S kihúzott az ember egy tojást a donyha alól, amit ő akkor dugott vót azelőtt egy pár percvel oda. De csak ki akarta próbálni a feleségit.
– Jaj, mutassa csak, melyen tojás? Tiszta olyan, mind egy tyúktojás!
– Olyan hát, csak egy kicsit hosszabbacska.
Forgatja az asszon a tojást, nézi.
– Jaj – azt mondja –, most jut eszembe, el kell fussak a kútra vízétt.
Vót egy közös kúttyuk, s nem kellett a vizétt menjen, de csak azétt ment el, hogy valakinek elmondhassa. Kapta es a vizeskártyát, s elfutott a közös kútra. S ahogy ott a vizet meritti, hát odajött a szomszédból a menyecske, s azt mondja:
– Hallod-e, Rózsi, hogy járt sógorod! – Mert sógor vót.
– Ugyan biza hogy?
– De nehogy elmondd valakinek!
– Nem mondom én – azt mondja –, nem szólok egy szót se.
– Nem mondom én meg neked, mert tudom, melyen vagy, hogy abba helybe elmondod.
– Nem mondom én, itt törjön ki a nyavalya, ha én elmondom!
– Hát hallod-e, sógorod az éjen megtojott két tojást.
– Csak nem? – azt mondja.
– Abbiza meg. Itt üssön meg a guta, hogyha nem kettőt tojott!
Jól van, menyen haza a menyecske, s azt mondja az anyjának:
– Jaj, anyóka, hallja-e, mi történt?
– Ugyan biza miféle, édes leánkám?
– De nehogy elmondja valakinek!
– Nem szólok én senkinek egy szót se, csak mondjad!
– Most mondja Anna néni – azt mondja –, hogy sógor megtojott három tojást, s úgy karicsál az ágyba, mintha kotló vóna!
– Ó menj el te! – azt mondja az anyja.
– Meg biza, most mondta Anna nénike.
– Jaj – azt mondja –, mennyek csak hamar, a tejverő dézsát kérjem el keresztanyádtól a szomszédból!
– El es futott a szomszédba, s mondja a komámasszonyának:
– Komámasszon, kend hallta-e?
– Ugyan biza mit, te?
– Hát – azt mondja – në, sógor, az éjen mi történt vele.
– Miféle te?
– Hát nem hallta? Megtojott.
– Ó menj el te! – Hát ez igaz vóna?
– Igaz biza, négyet – azt mondja –, s a szalmazsákból mind kitépte a szalmát, s csinálja a fészket. Senkit nem enged közel magához, úgy károg.
Nahát estére, hallják-e, az egész faluba mindenki tudta. Még a bíró es. Aszongyák: meg kell a dobot verni a következő faluba, hogy mindenki tudja meg, mekkora csuda dolog történt. Fogja es a kisbíró a dobot, s a következő faluba megdobolta, hogy itt és itt, ebbe a faluba, nem tudom, hogy melyen Jóska kilencvenkilencet tojott, s ki es kőtte mind a kilencvenkilencet. Harminc darab jércike lett. Harminc darab kappan, s harminc darab kakas, s azt mondja: tíz darab záppon maradott, s most a ganyén úgy rúg, hogy nem lehet közel menni a csürkékvel.
Nahát estefelé gondolja magában az ember, hogy ő biza elmenyen a korcsomába, s felhörpint egy pohárka pálinkát. De a korcsomába es mindenki csak ezt beszélte. Mikor bélép a korcsomába, az embereknek a pohár majd kiesett a kezikből. Meglátták.
– Hát te itt?
– Hát én itt – azt mondja –, hát métt?
– Hát nem a csürkékvel vagy?
– Hát én miféle csürkékvel?
– Hát amit kőtöttél!
– Hát én hogy kőtöttem vóna?
– Hát azt mondták, hogy te tojtál kilencvenkilenc tojást, s ki es kőtötted.
– Na – azt mondja – lássátok-e? A reggel csak egyet dugtam a donyha alá, kipróbáltam a feleségemet, egy tojásval, s estére kilencvenkilenc lett, ki es kőtöttem, elyen a pletyka. S nemcsak az én feleségem elyen pletykás, hanem a tü feleségetek es. Mert az én feleségem csak kettőt
mondott el, s mire a falun végigért, a másik faluba es megtudták, hogy kilencvenkilencet, s ki es kőtöttem.
Én most hazamenyek, s jól megverem a feleségemet, s menjetek tü es, verjétek meg a tehéteket, hogy többet a kicsiből nagyot ne mondjon!
Aztán, hogy megverte-e vaj nem verte, én azt immár nem tudom, mert én úgy láttam, mint most.
