2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával Marosszentgyörgy polgármestere kijelentette: hamarosan nekifognak a Máriaffi kastély tetőzete megjavításának, ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy az épület összedől.

Fotó: Antalfi Imola


Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával Marosszentgyörgy polgármestere kijelentette: hamarosan nekifognak a Máriaffi kastély tetőzete megjavításának, ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy az épület összedől. A javításokhoz szükséges mintegy 35 engedély beszerzése után tavaly novemberben a licitet megnyerő Hargita megyei cég, a Harbau Kft. nekifogott a munkálatoknak, pár napja fejezték be a tetőzet újjáépítését.

„A 2010-ben megvásárolt műemlék épületet sikerült megmenteni attól, hogy tetőzete beomoljon és megrongálódjon. Az önkormányzat a közeljövőben a kastély teljes felújítását tervezi, ami közel 1 millió euróba kerül. A pénz megszerzése érdekében a Norvég Alaphoz szeretnénk pályázni, az épületben falumúzeumot, kulturális központot létesítenénk” – mondta Sófalvi Szabolcs polgármester. Kérdésünkre, hogy lemondtak-e a polgármesteri hivatal kastélyba költöztetését célzó korábbi tervükről, a községvezető kijelentette, mivel inkább arra lehet pályázni, hogy kulturális intézménnyé alakítsák a műemlék épületet, ami a turisták számára is vonzó lenne, lemondanak arról, hogy a kastélyépületbe költöztessék a hivatalt. „Inkább a kastély udvarára – ahol 42 ár földterület áll rendelkezésünkre – szeretnénk felépíteni egy új épületet, ami Romániában az első aktív ház lenne, mint közintézmény. Ez azt jelenti, hogy az épület maga termelné meg a működtetéséhez szükséges energiát: a fűtést, hűtést, villanyellátást, vízellátást a természeti erőforrások felhasználásával biztosítanánk. A terv már elkészült, ezzel a beruházással is EU-s alapokra pályáznánk. Céltudatosan pályázunk: az Európai Unió főleg régi épületek felújítására ad pénzt, a 2014–20-as kiírásokban ez az trend, a másik irányvonal a megújuló energiaforrások felhasználása. Április végén van a kastélyfelújítási pályázat leadásának határideje, az aktív házak esetében várhatóan ősszel lesznek a kiírások” – tette hozzá Sófalvi Szabolcs.

A kastély impozáns épülete előtti elhanyagolt park sorsát illetően a polgármester elmondta, mivel a terület visszaigénylésére 4-5 éve indított per még nem fejeződött be, és a park nem az önkormányzat tulajdona, nem tehetnek semmit a rendbehozatalára. Ha a per véget ér, az új tulajdonossal szeretnének megállapodást kötni a terület használatba vételéről, hiszen az önkormányzat szándéka az, hogy egy szép parkot létesítsen a kastély elé.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató