A politikai közösségről
2011-09-27 15:41:06
- Kósa András
A kiindulópont mindenképpen az, hogy bár a politikai pártok – mint bármely más nagyléptékű szervezet – rászorulnak valamiféle munkamegosztásra, vagyis professzionalista réteg alkalmazására.
A marosvásárhelyi polgármester-jelölés két évtizedes történetét áttekintve a jelenre vonatkozóan néhány igencsak fontos következtetést lehet levonni. Kezdjük máris azzal, hogy a ’89 utáni euforikus hangulatban egyrészt még erőteljesen érzékelhető volt a marosvásárhelyiség mint közösségformáló tényező, s ugyanakkor a magyarságtudat is biztosította az RMDSZ és jelöltjei számára azt a politikai közösséget, amely lehetővé tette a magyar polgármester és többségi tanács megválasztását. Márpedig ez a közösségi tudat fontosabb a puszta technikai lakosságaránynál. Az egyszerűség kedvéért: ebben az időszakban bárkit jelölhetett volna az RMDSZ, biztosan megválasztják.
Ugyanakkor ennek a politikai közösségnek a megbomlása miatt történhetett meg, hogy a legutóbbi három választás alkalmával a vásárhelyi magyarság jelöltje vereséget szenvedett (a 2000-es választás ugyan még írható a demográfiai arányok megváltozása, illetve a kétfordulós választási rendszer számlájára, bár egy esetleges mélyreható elemzés ennél azért távolabbra mutató eredményeket is hozott volna. Az akkori eredmények egyik magyarázó oka lehet a román lakosság közösségként történő fellépése), majd 2008-ban már a tanácsban is elveszítette abszolút többségét. Az okok feltárására történtek ugyan kísérletek, de hosszabb távú változások – úgy tűnik – nem születtek, ugyanis a mostani polgármester-jelölés során kísértetiesen hasonló hibák kerülnek előtérbe.
A kiindulópont mindenképpen az, hogy bár a politikai pártok – mint bármely más nagyléptékű szervezet – rászorulnak valamiféle munkamegosztásra, vagyis professzionalista réteg alkalmazására. Ez a réteg a pártelit, amely több információhoz jut, használni tudja a párt erőforrásait, gyakorlottabb a politizálási technikák használatában, mint az egyszerű mezei párttag. Ugyanakkor a pártelit hatalma nem válhat totálissá, hiszen a tagok – a mi esetünkben a közösség – együttműködése nélkül az elit sem őrizheti meg pozícióját. A legutóbbi választások alkalmával sokkal inkább érzékelhető volt egyféle pártelit-uralkodás elhatalmasodása (kevesen merték megkérdőjelezni, hogy a bukaresti kormányzati tárgyalások mocsarában sikeres Borbély László éppen agresszívnak értékelt stílusa miatt válthat ki ellenszenvet a vásárhelyi magyarságból). S láthattuk, hogy bár az elmúlt évek kampánytechnikailag legérdekesebb választására került sor 2008 tavaszán, a közösség szempontjából teljes volt a vereség.
A párton belüli kisebbség elhallgattatása mellett lehet érveket felhozni, hiszen csak az egyfelé húzó párt képes világos választási lehetőséget felkínálni a választóknak. S éppen ezért azt is mondhatnánk, hogy 2008-ban nem lehetett mást tenni, mint határozottan kiállni egy jelölt mellett. Most pedig éppen ebben látszik bizonytalannak az RMDSZ. Nem tudja, hogy saját alpolgármesterének (Csegzi Sándor) végre adjon-e lehetőséget a megmérettetésre, vagy fogadjon el egy, a politikai ellenfél által jelölt személyt (Vass Levente), esetleg álljon ki egy harmadik, személyét tekintve ugyan elfogadható, de mégsem magyar nemzetiségű jelölt (Smaranda Enache) mellett. Ez a bizonytalanság pedig rányomja bélyegét a közösség későbbi viselkedésére is.
A legutóbbi három választás alkalmával már nem beszélhetünk marosvásárhelyi politikai közösségről, hiszen 2000-ben a román közösség diadalát hozta, 2004-ben és 2008-ban nem került sor a lakosság/közösség döntésbe való bevonására. A mostani választás előtt pedig éppen a pártelit határozatlansága utal egyféle vereség irányába. A bejelentett határidőig sem történt meg a jelölt nevesítése, ugyanakkor a sajtón keresztül elindult a nyomásgyakorlás az egyes frakciók, platformok, kerületek részéről.
Fontos lenne formalizálni a jelölési folyamatot, mégpedig úgy, hogy valós politikai közösség alakulhasson ki, amely mozgósítható a kampány során is, de még inkább a választás napján. Ez lehetővé teszi, hogy ne egy kívülről érkezett, teljesen ismeretlen személy nyakába akasszuk a jelöltség ódiumát, hanem olyan ember legyen, aki mögé közösségként egységesen fel lehet sorakozni. Máskülönben politikai kalandorok saját későbbi karrierjük építése kapcsán egyféle szintmérésre használják a jövő évi polgármester-választást.
