2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Beigazolódott, hogy a Maros Sport- és Szabadidőközpontban levő fedett olimpiai méretű uszoda működtetésének beszüntetése Dorin Florea polgármesternek és tanácsosának, Claudiu Maiornak az előre eltervezett, jól irányzott kampányhúzása volt. Az ügy még a vírusjárvány előtt kezdődött, amikor az év eleji költségvetés-kiegészítés után Circu Ioan, a Víkendtelep igazgatója azzal fordult a tanácshoz, hogy az RMDSZ által karcsúbbra faragott pénzügyi keret miatt „nem jut pénz” az uszoda működtetésére, és ezért be kell zárni. Több úszóedző eljött a marosvásárhelyi tanács oktatási, kulturális, sport- és európai projektekért felelős szakbizottságának ülésére, hogy nyomást gyakoroljon a tanácsosokra. A szakbizottsági gyűlésen a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatójának jelenlétében tisztázódott, hogy a létesítmény működtetésére megvolt a pénz a költségvetési tételben, az elkötelezettségi hitelkeretek (credit de angajament) leszűkítése miatt azonban nem jutott pénz a telep fejlesztési munkálatainak a törlesztésére. Utólag az is kiderült, hogy a helyzet tisztázását követően sem törlesztette a hivatal a fogyasztási számlákat. Aztán május közepén, anélkül hogy a polgármesteri hivatal valakit értesített volna szándékáról – arra utalva, hogy a helyi tanács nem biztosít megfelelő pénzkeretet a fenntartásra –, lebontották az uszoda fölötti „ballont”. Erről sem a Víkendtelep igazgatója, sem az edzők, de még a helyi tanácsosok sem tudtak. A Népújság május 12-i lapszámában beszámolt az eseményről. Amikor azt feszegették, hogy mégis van pénz a fenntartására, az ellenérv az volt, hogy a „szakemberek” szerint a sátortető anyaga már nem felel meg a biztonsági követelményeknek, és ezért is le kellett szerelni. Az RMDSZ frakciója akkor nyílt levélben cáfolta a polgármester és tanácsosainak állításait. 

Fotó: Nagy Tibor


A „ballon” leeresztésének napján Dorin Florea és Claudiu Maior „tárgyalásra” hívta az úszóedzőket. Ezen a találkozón a szakbizottság tagjaként Bíró Csaba tanácsoskollégával együtt részt vettünk, és magyarázatot kértünk az intézkedésre. Nem térek ki a vita és a „magyarázat” hangnemére, akik részt vettek, láthatták, hogy nem a megoldáskeresés volt a cél, bár ezt követően Claudiu Maior tárgyalt az úszóedzőkkel, akik akkor kérték, hogy a polgármesteri hivatal engedje meg azt, hogy azok a sportklubok, amelyek leigazolt sportolókat edzenek, a Mircea Birău fedett uszodában folytathassák tevékenységüket. Abban a reményben, hogy miután elkészül az egykori Május 1. strand helyén megépített uszoda – amely nem a város tulajdona –, ott korszerű körülmények között edzhetik sportolóikat. Sem a polgármesteri hivatal, sem a helyi tanács nem ígérhette meg ezt a lehetőséget, hiszen az új uszoda nem az önkormányzaté. 

A vírusjárvány kitörését követő szigorú óvintézkedések miatt az ügy leállt, majd az enyhítés után újra napirendre került. Szóban, interpellációként a június 18-i helyi tanácsülésen Bíró Csabavál együtt kértük a polgármesteri hivatalt, hogy az egészségügyi szabályok betartásával, kizárólag a teljesítménysportot űző uszóknak – sportágtól és sportkluboktól függetlenül – engedjék meg az edzéseket a Mircea Birău uszodában.  Június 25-én a felszólalásra válaszolva Circu Ioan, a Víkendtelep igazgatója átiratban a következőket válaszolta: „A helyi katasztrófavédelmi felügyelőség munkacsoportjának június 18-án hozott határozata 5. cikkelyének 1. bekezdése alapján a  koronavírus-járványt megelőző intézkedések miatt – a 2020. jún. 16-i 476. sz. kormányrendelet 1-es pontja, 3 melléklete alapján – az uszoda zárva marad.” 

Augusztus 6-án több úszó-, vízilabda-, szinkronúszó- és triatlonedző (Hegedűs Krisztina – Torpi MS, Bartalis Károly, Molnár Tamás, Csorbási Ioan, Ispir Cristian, Păltineanu Răzvan – CSM, Anderka-Farkas Kinga-Hajnalka, Szeghalmi Andrea, Kisgyörgy Evelin – ISK, Papp József – H2O, Şăulean Sorin – Partizan SK) újabb beadvánnyal fordult a polgármesteri hivatalhoz, amelyben ismételten kérték, hogy a kezdődő hazai bajnokságok és a kedvezőtlen időjárás miatt engedjék meg a fedett uszoda használatát. Egyes klubok képviselői, bár használták a víkendtelepi medencét, nem írták alá a beadványt. 

Tudomásom szerint az aláírók nem kaptak hivatalos választ a beadványra. Az egyik szülőnek „privátban” azt üzenték: „Keresik a megoldást, azonban a Mircea Birău uszoda medencéje statúmának megfelelően a szabadidős uszoda felülete kicsi ahhoz, hogy nagy létszámban folytassanak edzéseket a gyerekek. A 2020. aug. 14-i 668. sz. kormányrendelet 9. cikkelye 1. bekezdésének 3. pontja szerint az uszoda zárva marad az újabb kormányrendeletekig. Mi több, az országos óvintézkedéseket 30 nappal meghosszabbították.” 

Időközben újabb enyhítő intézkedéseket hozott a kormány. Augusztus 26-án a Hivatalos Közlönyben megjelent az Ifjúsági és Sportminisztérium 780/1430/2020-as rendelete, amely lehetővé tette többek között a teljesítménysportot űző, leigazolt úszóknak az edzést „fedett és kültéri” uszodákban. Erre hivatkozva, ezúttal személyesen, augusztus 26-án újabb kéréssel, interpellációval fordultam a polgármesteri hivatalhoz (iktatószáma: 49.145/2020. aug. 26.), amiben mind az edzők, mind a szülők nevében kértem, hogy előre leszögezett program alapján azonnal engedjék meg a sportolóknak, hogy használják a város tulajdonában levő Mircea Birău uszodát. 

Erre a beadványra hivatalos választ a mai napig nem kaptam. A minap  Facebookon Claudiu Maior, a Pro Románia polgármesterjelöltje megosztott egy rövid videóklipet, amiben Bartalis Károly és Ispir Cristian, a városi sportklub (CSM) edzői, valamint Şăulean Sorin, a Partizan SK trénere „megköszönik a polgármesteri hivatalnak” a lehetőséget, hogy használhatják a Mircea Birău uszodát. Tudomásom szerint a többi sportklub a korábbi beadványt aláíró edzőivel még nem tárgyaltak az uszodahasználati feltételekről. 

A tények önmagukért beszélnek.  

Vajda György

helyi tanácsos 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató