Quo vadis, Erdélyország? – avagy lehet-e két Úrnak szolgálni?
Négyévente harc folyik a hatalomért, ami nem is olyan rossz, ha bölcsen használja az ember a hatalmat, nem csak a saját, hanem a népe javára is.
A mester szerint nem, „mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti”.
Négyévente harc folyik a hatalomért, ami nem is olyan rossz, ha bölcsen használja az ember a hatalmat, nemcsak a saját, hanem a népe javára is.
Minden szinten: szemtől szembe, vagy a média, tévé, rádió felhasználásával próbálnak meggyőzni minket, választókat, hogy miért is érdemelnék ki voksunkat.
A DUNA TV által közvetített választási kampány nagyon színes palettát mutat be az ilyen vagy olyan pártszínekben jelentkező egyének bemutatkozásáról. Amikor saját nagyszerűségükről próbálnak meggyőzni, az is olyan nagy gond, de az, hogy úgy akarnak kitűnni, hogy a másikat becsmérelik – az már gyanús.
Ami szörnyűnek tűnik nekem, az, hogy olyanok akarnák megváltani erdélyi magyarságunkat, akik hivatásuk révén már arra hivatottak, hogy pásztorolják a népet.
Bocsánatot kérek, de ez a véleményem, hogy gusztustalan és igeellenes a lelkipásztorok politizálása.
Székelyföldi lelkipásztor asszony tévés kampánya késztetett a kezdő sorok megírására, ugyanis mi köze a hitnek és krisztusi szellemnek a politikához.
Egy olyan keresztény Európában, ahol a mecsetek és buddhista szent helyek özöne árasztja el a nyugatot (és már nem csak), bizony volna mit tenni a lelkészeknek. Drága lelkész urak, úrnők, legeltessék a nyájat „zöld legelőkön” és vezessék a népet az „élet vizéhez”, és akkor máris többet tesznek népükért, mind bárki más.
A „pogány” világ legkiválóbb gondolkodója, Mahatma Gandhi elég szigorúan ítélte meg az európai kereszténységet a képmutatása miatt, ekképpen: „Először is az volna a tanácsom, kezdjenek el a keresztények úgy élni valamennyien, ahogy Uratok, Krisztus élt! Igen, ha minden keresztény úgy élne, mint Mestere és úgy szeretne is, életének élőige-hirdetése hódítaná meg pogány szívek ezernyi ezreit.”
Nem vagyok sem vakbuzgó, sem elfogult RMDSZ-tag, mert bizony keményen megmondom a véleményem, ha a helyzet úgy kívánja, de a józan ész azt diktálja, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak nem adatott meg az a luxus, hogy pártoskodjunk vagy szétmarcangolódjunk.
22 éve egy SZERVEZET felvállalta erdélyiségünket, és jól-rosszul, de teszi a dolgát (mert csak az nem téved, aki nem tesz semmit).
A közérdek megköveteli, hogy félretegyük pitiáner sérelmeinket, hogy ne a polgártársaktól átvett „dögöljön meg a szomszéd kecskéje” módján ítéljünk. Ne bújjunk „a nép és megmaradásunk érdeke” szólamai mögé, mikor nagyobb talapzatra állva pózolunk, önérdektől és hatalomvágytól vezérelve.
Ugyan, uraim, az EMNP azzal szédíti választóit, hogy a szétszakadással „minden magyar nyer” (így írja a plakátokon), és hogy az RMDSZ nem hajlandó a tárgyalásra.
Emlékeztetném az urakat, hogy mikor az önérdek (és nem közérdek) azt kívánta, Tőkés László úr nagy kézfogással, az RMDSZ segítségével európai parlamenti képviselő lett, és nem volt semmi aggályoskodás. Ezen gondolkodjanak el, mikor eldobálják szavazataikat az egység helyett. „Nagyot szóló szájjal” züllesztik szét e maroknyi népet, nem gondolkodván, hogy mások malmára hajtják a vizet (vagy talán mégis?!).
Erről jut eszembe, helybéli ortodox pópa nagyon derűsen mondta, hogy „nem kell aggódni a magyarok miatt, mert elég, ha hatalmat ígérsz vagy egymásnak ugrasztod őket, a többit már elintézik saját maguk”. Hát szomorú, hogy a kévét összekötő zsinórt saját magunk szaggatjuk szét.
December 9-én felelősséggel bánjanak a voksukkal – és főleg mindenki éljen szavazati jogával –, de azzal a tudattal, hogy nekünk ott kell lenni a törvényhozásban, mert különben Szlovákia precedens lesz a nyelvtörvényt illetően a mi esetünkben is. Jól tudjátok, hogy amint az ottani érdekvédelmi magyar szervezet (anyaországi szétbontás eredményeként) nem jutott be a törvényhozásba, minden, amit addig kiharcoltak, egy tollhuzással eltörölte a szlovák parlament, úgy, hogy már az utcán sem használhatod anyanyelvedet – és ugyan mit tesz ez ellen az EU? Semmit, mert nem érdeke a kisebbségek sorsával foglalkozni.
Kérem, nem az RMDSZ egypárti önkényességéről van szó. Néha a közérdek áldozatokkal jár – amikor saját okoskodásunkat fel kell adni, és gerinces, felelősségteljes elkötelezettséggel vállalni, hogy mi magunk leszünk népünk eltiprói vagy felemelői. Válasszunk!
Tisztelettel,
Székelyné Bolla Rozália, Nagysármás
