Rabló Dzsiku fineszes táblái

Biztosan nem ejtőernyővel dobták le, affélét utoljára negyvenötben láttak jeles városkánk (a továbbiakban csak JV) lakosai…

Biztosan nem ejtőernyővel dobták le, affélét utoljára negyvenötben láttak jeles városkánk (a továbbiakban csak JV) lakosai, mikor az amerikai ballon röpcékkel szórta tele a Csere és a Gyertyános erdőit. Ez a tüneményes férfiú nem sokat kasfitolt berkeinkben, hanem, mintha csak az ősködből, hirtelen itt termett, és mindjárt kiderült, hogy hipp-hopp!, egy egész utca, jelesen a
Róka köz boldog birtokosa. Úgy piócá-zott a keblünkön, mintha ott született volna.

No, mindjárást helyi vezérkara keletkezett, és csakhamar meg is nyerte a választást: ő lett JV új polgármestere. Jeles városunkban azóta megváltozott az élet. Egy poéta nagyon találóan jellemezte az 1989 előtti helyzetet: vigyázzállásban, írta; ami utána jött, az meg fejállás, ezért adta azt a címet egyik könyvének, hogy Vigyázzállásból fejállásba – na de ami városgazdánk honfoglalása után történt, az egyszerre vigyázzállás és fejállás: vízszintes pozícióban. Ilyen sokoldalúan fejlett demokratát álmodni se mertünk: mindjárt hivatalba lépésekor levétette a városkapu hatalmas feliratát, amelyen az állt, hogy vége a kommunizmusnak; és egy másikat tétetett a helyébe, mégpedig a piacgazdaság axiómáját: A természetben semmi el nem vész, csupáncsak gazdát cserél. Aláírás: Lopónoszov.

Csakhamar táblákkal tűzdelte tele a városkát a derék polgármester, akit nemsokára Gicu Rablagiu, magyar egyszerűsítésben csak Rabló Dzsikuként kezdtek becézni. A pompás szójáték két dologra utalt: részint arra, hogy a rendőrségnél az altiszti rangnál sosem vitte magasabbra (tablagiu), részint pedig arra, hogy ’89 után használt autókkal (rabla) kereskedvén alapozta meg vagyonát, és így szerzett néminemű befolyást. Valódi nevét voltaképpen szinte senki sem ismerte. Az egyetlen szász, vagyis etnonémet, Hánci bácsi, akit itt felejtett az idő, csak Kráflinak hívta, mivelhogy az ő olvasatában fánkot, azaz pánkót formázott a jámbor bürgermeister. Akinek telekhez, házakhoz juttatott emberei a multikultúra jegyében derűs toleranciával összevissza rakosgatták a különböző feliratokat, a lakosok nem kis döbbenetére. A táblák időálló rézből vagy inoxból készültek, géppel vésett betűiket az alapszíntől elütő rikító festékkel emelték ki, ezért okozott azonnali megrökönyödést, amikor a polgármesteri hivatalon ez virított románul, magyarul, németül, romául és angolul: FELTÁMADUNK!, a köztemető kapujára pedig ez a pompás figyelmeztetés került, ugyanannyi nyelven: AZ AJTÓ GOMBNYOMÁSRA NYÍLIK!

Az iskolákon meglepetve fedeztük fel az egykori DIVSZ-induló sorait, városkánk multikulti nyelvein. „Egy a jelszónk: a béke. Harcba boldog jövőért megyünk. Egy nagy cél érdekébe’ Tör előre ifjú seregünk.”

A városi szeméttelep bejáratánál ez fogadta a betérőt: NU VĂ APLECAŢI ÎN AFARĂ!, KIHAJOLNI VESZÉLYES!, NICHT HINAUSLEHNEN!, az angol változat helyett, valamivel beljebb: E PERICOLOSO SPORGERSI!, a füstölgő kupacok körül pedig: NYE VÜSZOVÜVÁTSZJÁ IZ OKNÁ!

Azon is megütköztek JV adófizető polgárai, ami a városi mozi bejáratánál fogadta a belépőt: JEGYEK A SOFŐRNÉL; a rendőrség fölött pedig ez a banner lengedezett: TOLVAJOK! ŐRIZZÜK MEG ÉRTÉKEINKET!…

Nem úszták meg a templomok sem, a hívek megbotránkozására toronymagasan világolt a figyelmeztetés: NINCSEN RÓZSA TÖVIS NÉLKÜL!… Hogy aztán az egyetlen közbudira miért került ki ez: VÁROSI BUSZ. A KOCSI CSAK CSUKOTT AJTÓKKAL KÖZLEKEDIK!, az mindmáig rejtély.

Háromféle tábla jellemezte Rabló Dzsiku regnálását: tájékoztató, figyelmeztető és aranymondó tábla. Utóbbiból effélék kerültek a legváltozatosabb helyszínekre: „Ahol a szirti sas előfordul, ott nincsenek rühös zergék” – a törvényszék homlokzatán. „Hívő ember menedéke az imádság és a testi önfegyelmezés” – a Protokoll nevű (garni)szálló recepciója fölött. „A lelkiismeret sohasem ment föl a bűn alól, hanem vádol vagy megbocsát” – ez pedig az ellenzéki párt irodájának ajtajára került egy titokzatos éjszakán. Rabló Dzsiku nem bánt kesztyűs kézzel az ellenfeleivel, főleg azokkal, akik a városi tanácsban, korrupciót emlegetve sokallották a táblainvázió költségeit. A „valakik” muris névjegykártyákat terjesztettek JV-ben, amelyeken a ’célszemély’ neve alatt pimasz metaforák vibráltak szemtelenül. Ilyesmik, mint: sudribunkó, übermínusz, genohulladék, hundsláger (sintér), kultúrdémon, flekkenzabcsó, kiflicsülki, tándámándá, csőcselékmosdató, spionspicli, kisgöbbelsz – hogy csak a szalonképesebbeket soroljam.

Fölöttébb fura, hogy néha min csúszik el a bika, akarom mondani, min bukik el egy ilyen Rabló Dzsiku.

Elkapták az ócskavastelep vezérigazgatóját, amint a jeles városkánkból elcsórt csatornafedőket vette át az önjelölt tolvajoktól. A fedők felirata árulkodott:
„Dum spiro, spero”. A nyomozó hatóság csakhamar eljutott JV-be, ott kiderült, hogy a lebukott vezérigazgató sógorsági kapcsolatban áll Rabló Dzsikuval, de ettől még nem kellett volna becsapnia; hogy tudniillik ugyanazokat a csatornafedőket adja el újra és újra a kedves sógornak, amelyeket nem sokkal előbb éppen JV-ből loptak el a megélhetési citoyenek laza csoportjai. Kölcsönösen kiadva egymást, minden egyébre is fény derült: a táblakészítő vállalkozásra, melyet Rabló Dzsiku a felesége nevére jegyeztetett be, a réz- és inoxbeszerzési ügyletekre (ebek harmincadjára került vasúti műhelyek, felszámolt csirkefarmok fölszerelését vásárolták fel fillérekért), a család negyventagú „fordítói team-jére”, akik a feliratokat a multikulti jegyében oly sikerrel ültették át jó pénzekért, hogy például ez a román szöveg: „Ulti Hami pune preţ pe hrana dumneavoastră!”, így jött le: „A kártya szerint Ön tesz az árainkra!” – ami igaz is; valamint más hasonló zseniségek.

Rabló Dzsiku nem várta meg a letartóztatást; eltűnt JV-ből – mint egy bizonyos nagy fülű kórustag in der bigsűrű köd.

Nemrég egy tőlünk százötvennél is több kilométerre fekvő megyében jártam, sine wanting szórakozásból, elhihetik. Orvosi szövegeket javítok, elektronikusan. Nos, az egyik intézetben kivel találkozom, el nem hiszik. Rabló Dzsiku föstöget: falra, vászonra, esőcsatornára, mindenre. Boldogan parolázunk. Megkérdi:

– Téged mikor engednek ki?

– Engem mindjárt, mert csak szervizelek. S hát magát?

Well, nagy szájat that is the question, ez itt a kérdés. – Amint ismét megnyerem a választást, ezúttal Teleormányban – újságolja sugárzón.

Bejön valaki a mérővel. A készüléken ez áll: Nuclear GmbH Anlagen u. Geräte für Strahlentechnik. Aztán pedig: Radiation meters, Aparatos de medición de radiaciones, Mierniki, Appareils de mesure de rayons, Misuratori di radiazioni, Radyasyon ölçme cihazlarý, Aparelhos de mediçăo de raios, Měřiče záření.

A kedvesnővér keblén pedig: Honorata Măricica.

Helyben vagyunk.

– No, ezt fordítsa le, polgármájszter úr!