Ráduly János mesemadarai

Mire betölti hetvenötödik évét (Korondon született 1937. október 27-én), minden bizonnyal túl lesz a nyolcvanadik kötetén is. Az erdélyi magyar művelődési élet egyik legszorgosabb s egyben legsokoldalúbb munkása; sosem tétlenkedik.

Mire betölti hetvenötödik évét (Korondon született 1937. október 27-én), minden bizonnyal túl lesz a nyolcvanadik kötetén is. Az erdélyi magyar művelődési élet egyik legszorgosabb s egyben legsokoldalúbb munkása; sosem tétlenkedik. A világot némileg kizárta a mindennapjaiból (sem vezetékes, sem zsebtelefont nem használ, világhálós kapcsolata sincsen, de szövegeit azért már számítógépre írja), a szívének-lelkének oly kedves Kibéden élve Erdély egyik legrokonszenvesebb „remetéje”: hangyaszorgalommal építgeti életművét, amely oly széles és tágas, mint a maga rendjén Csokonainál a poétikai mező, s amelynek tökéletes kiteljesítéséhez, ha őrajta állna a vásár, a harmadik évezred minden hátralevő évtizedét is magának követelné ez a már-már megszállottan céltudatos írástudó. Azt hiszem, Ráduly János egyike azoknak, akik minden rezdülésükkel igazolják Kányádi Sándor intelmét a Noé bárkája felé című versből: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, / egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges. // Zuhoghat akár negyvenezer nap / és negyvenezer éjjel, ha egy / buboréknyi lelkiismeret- / furdalás sem követi a bárkát. // Mert leapad majd a víz. / És fölszárad majd a sár. / És akkor majd a megőrzött, / a meglévő szóból újra- / teremthetjük magát / az első búzaszemet ha már igével élnünk / tovább nem lehet.”

Tavaly jelent meg a Könyv és élet – kritikáinak, recenzióinak gyűjteménye, aztán, felüdülésként talán, a 33 szerelmes vers című lírai dobbantás. Alig múlt el 2012 februárja, és Ráduly máris újabb könyvekkel rukkolt elő: Bolyai János és Kibédi Orbán Rozália (Cikkek, tanulmányok, Erdélyi Gondolat, 2012); ezt követi a kiadó Gyermekkönyvtár sorozatában, a szerző válogatásában, előszavával, szómagyarázatával megjelent, erdélyi történelmi népballadákat tartalmazó, Látom a szép eget fölöttünk fémleni című kiadvány; az utóbbi időben keletkezett, s jórészt lapunk Stipendium című mellékletében megjelent gyermekverseit Sirálytánc címmel foglalta kötetbe Ráduly János, ez is az Erdélyi Gondolat gondozásában; A bátor béreslegény című mese pedig önálló kis kiadványa a Silver Tek marosvásárhelyi kiadónak.

A románból fordító Ráduly János korábban is jeleskedett közlésekkel, köztük Eminescu Luceafăruljának magyar változatával – Esticsillag (Székelyudvarhely, 1993); másik nagy kedvence, Nichita Stănescu verseiből már 1970-ben hozott válogatást az Igaz Szó, 1993-ban pedig tizenkét Stănescu-fordítását közölte a Pécsett kiadott Barátság – Prietenie évkönyv, most önálló kötetben teszi asztalunkra a Szomorú ének a szerelemről (Silver Tek, 2012) című átültetést. Utószavában ezt mondja az 1980-ban Nobel-díjra is jelölt „nemszavak” költőjéről: „… végtelen sokarcúság jellemzi Stănescu költészetét. Akár a gondolatiság, akár a forma felől közelítünk hozzá, rabul ejt mondanivalóinak eredetiségével, kötött vagy szabad verseinek ritmikai csiszoltságával. Valósággal játszott a szavakkal. Úgy játszott, hogy pillanatok alatt egy másfajta világba vezérelte az olvasót. Az általa teremtett költői világban a merész képzettársítások egybefogják a valót és az elvontat, a mélységet és a magasságot, a pillanatnyit és az örökkévalót. Azt érzékelteti, hogy lét és nemlét között valójában nincsenek is határok. Amilyen természetes az élet, olyan természetes a halál – ezt sugallják költeményei.”

A fordító rokonlelkűségét a könyv végére fölvett négysorosa is igazolja: „Kipróbáltam az írógépedet: / lepkekönnyű lett a testem, / lelkem pedig dalos madár / két szemébe költözött.“ (Stănescu-élmény)

Akinek megvan a Ráduly-összes, gazdagnak érezheti magát. „Raktározási” gondjai nem lehetnek, hiszen ezek a könyvek egyáltalán nem vaskosak, inkább olyanok, mint szülőatyjuk: kedves, okos, illedelmes, madárcsontú lények. Amikor nem vagyok köztük, tollászkodva csicseregnek erről-arról. Éjszakánként, mikor azt sejtik, mélyen alszom, kettesével-hármasával felröppennek, és halk suhogással néhányszor körberepülik a szobát.

Olyankor szépet álmodom.

A kibédi remete mesemadarai derűsen tiszták – nem fogja őket a feledés pora.