Rejtett gyöngyszemek fényessége

Tájak, arcok sérült alkotók szemével

Békés őszi varázslat, nyári viharra váró tenger, mezei virágok harmóniája, vászonra álmodott női arc – néhány a HIFA-Románia Egyesület által közönség elé tárt „rejtett gyöngyszemekből”, amelyeket az – ezzel a címmel – 16. alkalommal megszervezett kiállítás közönsége október 4-étől egy hónapon át láthatott a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Ház előterében. 

Amikor az idei tárlat néhány résztvevőjével a mindennapi korlátokat feledtető színek, formák, inspirációk erejéről beszélgettem, a munkák egy része már új otthonra talált, a többi pedig hazatért alkotójához. Találkozónkat Csata Éva, az egyesület ügyvezető igazgatója hozta tető alá, aki – mielőtt a múzsával való személyes együttlétekből fel-felvillant volna egy töredék – a több mint másfél évtizede született kezdeményezés lényegét foglalta össze. 

– Az első perctől az volt a cél, hogy a fogyatékkal élőknek hangot adjunk, egy lehetőséget, egy felületet mind a virtuális, mind a fizikai térben, ahol bemutathatják a munkáikat. Minden évben 8-10 alkotó szokott válaszolni a felhívásunkra. Tavalyig a fotókat is szeretettel fogadtuk, idén azonban nem jelentkeztek fotóművészek, így az előző években kapott fényképeket állítottuk ki. A Rejtett gyöngyszemek kiállítás öt éve kapcsolódik össze egy online alkotói táborral, aminek az a lényege, hogy két-három hónappal a tárlatnyitó előtt arra biztatjuk a képzőművészetben magukat otthon érzőket, hogy egy megadott vagy szabadon választott téma alapján kezdjenek el dolgozni, és lepjék meg új munkákkal az arra kíváncsiakat. Az idei egy hónapos tárlat résztvevőinek kedvenc művét az őszi bálunkon, egy marosvásárhelyi vendéglőben is kiállítottuk a kézművescsoportunk munkáival együtt. 

A tárlat résztvevői egy 300 lejes ajándékutalványt kaptak – tudtuk meg Csata Évától –, amiből az alkotómunkához szükséges alapanyagokat vásárolhattak. A Marosszentkirályon élő Kelemen Attila festéket, a marosvásárhelyi Nagy Elek Miklós rámákat szerzett be a jutalomösszegből – derült ki a beszélgetésen, amelyen mindkét művész jelen volt. Az együttléthez kicsivel később a szintén vásárhelyi Nagy Krisztina is csatlakozott. Rajtuk kívül a legszívesebben grafikákat készítő marosvásárhelyi Bükkösi Rózsa, a tárlaton első alkalommal részt vevő, elsődleges önkifejezési formájának a rajzolást és a festészetet érző székelyudvarhelyi Farkas Zsuzsánna, valamint a tájak és színek közötti összhangot kereső Fehér Árpád is szemnek, szívnek tetsző munkákkal gazdagította a kiállítást.

Viharfelhős tájak igézete

Elsőként a Rejtett gyöngyszemek seregszemléjéről egy évben sem hiányzó Kelemen Attila mesélt arról, hogyan talált rá a képzőművészet.

– Gyerekkorom óta szeretek rajzolgatni, huszonévesen agyagszobrocskákat kezdtem készíteni, majd a kerámiázás varázsa is magával ragadott. Teljesen kiléptem a komfortzónámból, éjszakákat őriztem az égetőkemencét. A későbbiekben újra visszatértem a rajzhoz és a festészethez. Az idei kiállításra négy munkát hoztam. Nagy szerelmese vagyok a tavaknak, vízpartoknak, kirándulásokon is lenyűgöz minden forrás, patak. Alkotás közben a kontrasztokat szeretem, például a hajnali fényt, amibe a csillagokat, a holdat és a napot is bele lehet lopni. De a természet minden megnyilvánulási formája, a mező, a rét, a hegyvidék is megihlet, ahogy a tenger is. Egy ilyen régebbi élményből született ez a vihar közeledtét sejtető kép – mutatta Attila kerekesszékéből a szépséges alkotást, majd azt is elárulta, hogy az újabb munkái közül a szintén erős színvilágú vadvirágos mező a kedvence.

– Milyen gyakran szoktál rajzolni, festeni, van-e ebben valamilyen rendszeresség? – kérdeztem a szentkirályi alkotót.

– Az egyetlen rendszer az, amikor a Rejtett gyöngyszemek tárlatra készülök, de amúgy ez teljesen hangulat- és társaságfüggő. Évente el szoktam „lógni” a mezőbergenyei alkotótáborba, ott mindig születnek új alkotásaim. Van olyan képem, ami két óra alatt készült el, és olyan is, ami két hetet is igénybe vett. Mindig azokat találom jobbnak, amelyek hamar meglesznek.

Az eredmény sokszor meglepetés

A szintén mozgássérült Nagy Krisztina – Attilához hasonlóan – kiskorától rajzol és fest, de komolyabban a középiskola elvégzése után, magántanára, Szilágyi László biztatására adta át magát az alkotómunkának, a portrékészítést is az említett oktatótól tanulta meg. 

– Sokáig grafikákban fejeztem ki az érzéseim, gondolataim, színesben pár éve szerettem meg alkotni. Az idei tárlatra a számomra legkedvesebb évszakot megjelenítő kompozíciókkal jelentkeztem, kedvenc alkotásomon ünnepi színekbe öltözött őszi falevelek láthatók – tudtam meg Krisztinától, aki a későbbiekben arról is mesélt, hogy amikor nekifog egy festménynek, rendszerint nem tudja, mi lesz belőle, és a végeredmény sokszor őt is meglepi.        

– Abbahagyni is tudni kell, hiszen van egy pont, amikor egy újabb ecsetvonás az egész munkát elronthatja – tette hozzá a mosolygós, fiatal alkotó.

A törött fenyő tanítása

– Egy művet csak abbahagyni lehet, befejezni nem – jegyezte meg a 80. életévében járó, hallás- és látássérült Nagy Elek Miklós, Ipó László néhai festőművész felfedezettje, aki évekig részt vett a Rejtett gyöngyszemek kiállításon, majd egy megszakítás következett, idén azonban – annak ellenére, hogy műveinek zöme Székelykeresztúron van kiállítva – újra benevezett a tárlatra. 

Egyedi, apró felületre, például gyümölcsmagba faragott portréi mellett több képet is hozott a kiállításra. A kedvence a törött fenyő, amelynek üzenetét így foglalta össze:

– Ha eltörik a gerince, letörik egy vihar folytán a csúcsa, nem pusztul el, hanem az oldalágakból újabb csúcsot képez, feltörekszik az ég felé.

Nagy Elek Miklós találkozásunkkor az élettörténetét is megosztotta velem. A mögötte lévő nem mindennapi utat következő Hétköznapi történeti rovatunkból olvasóink is megismerhetik.