A Ritz család titka

A gondolat, hogy a marosvásárhelyi Ritz család történetét meg kellene örökíteni, azóta foglalkoztat, amióta a nagypiaccal szembeni kelmefestöde és vegyi tisztító homlokzatáról eltűnt a színesre festett gyapjúfonal. 

 

Emlékeim

Mivel családom nőtagjai szorgalmasan szőttek, fontak, kötöttek, horgoltak, gyakran küldtek el a festödébe. Ma is emlékszem, milyen örömmel vittem haza a korallpiros gyapjúfonalat, amelyből első kamaszkori szvetterem készült. Kései gyermek lévén, az egymást követő halálesetek után kötelezően vállalt egyéves gyász idejére minden ruhaneműt feketére festettünk. 

Gyermekkorom legmaradandóbb élményei is az egykori Ritz-fürdőhöz kötődnek. Bár a hatvanas évek derekán már nem a család működtette (1963-tól a Közüzemek kezelésébe került, ami állagának lassú romlásával járt), tizenéves kamaszként kellemesebb, jobb helyet el sem tudtam képzelni. A Maroson levő palló mentén választani lehetett, hogy a mély vagy a sekélyebb selymes vízbe csobban a fürdőző. Jó érzés volt elnyújtózni a túlsó part finom homokján. A Ritzben tanultam meg úszni, és idővel fejest ugrani a víz fölé behajló fűzfa ágáról. Nyári délutánokon találkozni lehetett a környékbeli gyermekekkel, megbámultuk a színészeket, a doktor bácsikat (akiktől kicsit féltünk), és a napozó csinibabák kreolbarna bőrét. A fürdőstrandot kabinok övezték, előttük hosszú padokkal. A vastag sodronnyal rögzített pallóról időnként nehéz volt elhinni, hogyan tud annyi embert megtartani a hátán.

A város ismert személyiségei a strand népszerűvé válásától kezdve délutánonként jó hangulatú römi- és kártyapartikkal töltötték az időt. 

Régi családi kép

Szinte minden Ritz-leszármazott-nál megtalálható egy nagy alakú régi kép másolata, amelyen a Ritz család 33 tagja látható árnyas fák alatt, talán a fürdő területén, esetleg a mellette levő családi ház udvarán. Az eredeti, enyhén barnás árnyalatú kép egy nyári délután készülhetett, a lombokon még átsüt a nap, de a kép bal felén már mélyebb az árnyék. A háttérben levő két feliratból nehezen kibetűzhető, hogy arany- és ezüstlakodalmat ünnepelnek. A kép közepén a rangidős apa, az 1837-ben született néhai Ritz Mihály asztalosmester ül, jobbján nejével, Karsai Máriával, akivel a református egyházi anyakönyv szerint 1863-ban keltek egybe. Ha házasságkötésük 50. évfordulójának a napja környékén készült a kép, a dátum 1913 júliusa lehet. Az évszám talál id. Ritz Mihály legnagyobb fia, Ritz Károly Vass Mimivel kötött házasságának 25. évfordulójával, ők ugyanis 1888-ban esküdtek, abban az évben, amikor Károly egy évvel fiatalabb lánytestvére, Ritz Mária feleségül ment váraljai Szabó Gábor római katolikus vallású szabóhoz. Ez magyarázatot adna arra, hogy miért látható három hölgy virágcsokorral a képen, a család azonban csak az öt fiúról tud, miközben az anyakönyvi adatok egyértelműen bizonyítják, hogy Mária 1865-ben Ritz Mihály második gyermekeként jött a világra, és 1888-ban ment férjhez. Két kései lánygyermek (mindkettő a Róza nevet kapta) az egyéves kort sem érte meg, a József nevet viselő fiuk mindössze négy évet élt.

Ha Máriáról nem is tud a család, id. Ritz Mihály fiai, Károly, Albert, Antal-Márton, Mihály és Gábor, ki-ki feleségével, kisebb-nagyobb gyermekeikkel, unokáikkal ott vannak a képen. A ma élő utódok szerint az elegáns hölgyekből és jellegzetes, hosszú bajuszt viselő urakból álló nagy család tagjai, amikor szükség volt, segítettek egymáson. 

 Id. Ritz Mihály fiai

A fiúk közül a legnagyobb elismertség Ritz Antal-Márton vendéglőst övezte. Úgy tartották, hogy a családban ő volt a legeszesebb, nem véletlenül vezette éveken át a Magyar Iparosegyletet, s választották meg 1929-ben a Vendéglősök Szövetségének az elnökévé. A Szentgyörgy téren levő elegáns vendéglőjének udvara kuglipályával, szépen rendezett parkkal a domboldalon felfele egészen a Rákóczi útig terjedt (az épületet később óvodává alakították). Márton-napokon, ami egyben Antal születésnapja is volt, vendégül látta a családot reggelig tartó kellemes zenés mulatságra – emlékezik vissza Ritz Károly unokája, Makkai Éva gyógyszerésznő, hozzátéve, hogy hajnalban a főtéri Márton-napi vásárra összegyűlt vásárosok között mentek haza. 

A második fiú, Ritz Albert, bár a református anyakönyv szerint kelmefestő volt a tanult mestersége, Hídvégen gazdálkodott, és az árvízi károkról fennmaradt dokumentumok alapján kocsmát is működtetett. 

Idősb Ritz Mihály asztalosműhe-lyét, ami a Malom utca környékén volt, ahol vidéki megrendelőknek ké-szítettek bútorokat, harmadik, Mihály nevű fia örökölte, aki 27 évvel fiatalabb hölgyet vett feleségül. Ritz Mihály legkisebb fia, Gábor magas rangú tisztviselőként Radóra változtatta a nevét. 

Bár érdekes lenne valamennyiük sorsát végigkövetni, ezúttal a legnagyobbik fiú, Károly vonalán megyünk tovább. Vass Mimivel kötött házasságából született öt gyermekének – Erzsébet, Anna, Ilona-Zsuzsa, István és Sándor – élete is tele volt fordulatokkal. A kezdettől református Ritz-felmenők utódai katolikus, osztrák, román és izraelita élettársat választottak maguknak, ami a két világháború közötti Marosvásárhely lakosságának a keresztmetszetét tükrözte. Az unokák közül Filimon Aurelia Veronikával, Makkai Évával, Ritz Istvánnal, a nevét viselő fiával, valamint Ritz László lányával és vejével beszélgettem. Emlékeit megosztotta Bod Károly nyugalmazott mérnök-feltaláló, akit id. Ritz István magához vett és tanulmányai alatt végig támogatott, hogy fiával, Ritz Lászlóval együtt tanuljanak. 

Károly, az alapító

Ritz Károly, a közismertté vált „Ritz-telep” megalapítója 1864–1944 között élt. Sűrű bombázások idején, fakoporsóban, talicskán lopták ki, és temették el az éj leple alatt a református temetőben. Ő próbálta meg először a család eredetét kideríteni, de csak a nagyapáig jutott el, akinek felmenői az 1700-as évek végén állítólag már Marosvásárhelyen éltek. A belga-német határról érkezhettek Erdélybe – nyilatkozta unokája, Ritz László 1994-ben kollégámnak, Lázár Lászlónak. A család ma élő tagjai közül egyesek az olaszországi eredetet vallják. 

Ritz László az említett beszélgetésben egy okmányra is hivatkozott, amely tanúsítja, hogy nagyapjának, Ritz Károlynak 1883-ban a Kossuth utcában kelmefestő üzlete volt. Ká-roly vásárolta meg a Maros partján levő tízholdas dinnyeföldet és kaszálót, amelynek egyes parcelláit eladta, és a befolyt összegből fizette vissza a vásárlásra felvett hitelt. A megmaradt telken házat épített és kelmefestő, ványolóüzemet hozott létre, melléje nagyszerű érzékkel kialakította a feredőt (ahogy kezdetben a strandot nevezték), amelynek bejáratához később vendéglőt és cukrászdát is építtetett. A víz közelsége megkönnyítette a kelmefestő üzem alapvető tevékenységét, a gyapjú feldolgozását, amit mostak, ványoltak, azaz tömörítettek és festettek. Később vegyi tisztítóval is bővült a vállalkozás. Az üzem mögött gazdaság volt, ahol állatokat tartottak. Mivel akkoriban nehézkes volt az utazás, kezdetben lovas szekérrel jártak a mezőségi, Régen környéki és távolabbi vásárokba, ahonnan a festeni és ványolni valót összegyűjtötték, majd egy következő alkalommal a helyszínre szállították. 

A népszerű fürdő

Károly mindkét fia kelmefestő lett. Id. Ritz István (1896–1979) büszkén emlegette, hogy az 1900-as évek elején a pesti Lohr Mária cégénél inaskodva tanult bele még jobban a mesterségbe, majd apja vállalkozását folytatta tovább. Testvére, Sándor (1898–1989), aki felesége, Révész Bella gondos ápolása nyomán gyó-gyult fel súlyos égési sérüléseiből (egy benzineskazán felrobbanásakor gyúlt meg és ugrott a Marosba), Székelyudvarhelyen nyitott kelmefestő műhelyt, de később ő is hazatért. Az 1930-as években a vendéglő egyre híresebbé vált, jobbára önállóan működtették, de olyan időszak is volt, amikor bérbe adták. 

Ritz Károly, az alapító-tulajdonos, szemét a vállalkozásán tartva gyakran römizett megszokott partnereivel a szalonbeli kerek asztal mellett. Ennek terítője alá csúsztatták be számolatlanul a bevételt, és vették ki a pénzt az alkalmazottak is, akikben teljes mértékben megbízott. Ő maga nem járt a vendéglőbe, az utcára is ritkán ment ki. Kivételt a törvényszék képezett, ahova elegánsan felöltözve ment, hogy a várossal pereskedjen. A Maros és a Turbina-árok közötti területet gyakran elöntötte az árvíz, ami az épületekben tett kár mellett a megerősített partszakaszt is elmosta. Helyrehozatala sok pénzbe került, s a költségek megtérítésére hivatalosan megígért összegért perelt, de csak 1940 után lett nyert ügye, a pénzt azonban „elmosta” a II. világháború.

A Sebestyén Mihály által összeállított Időtár (Marosvásárhely történeti kronológiája) III. kötetében, amely 1919–44 között követi nyomon a város történetét, gyakran olvashatunk a Ritz-fürdőről, ami az újságokban megjelent hírek szerint élénken foglalkoztatta a közvéleményt. 1927-ben kétszer is komoly hatósági szemlét tartottak a fürdőben. Ennek a korabeli kinézetéről részletes leírást is olvashatunk: „átjáróhíd a Maroson, szabadstrand, csónakázás, ugrótorony és csúszda, cementből épített napozó, homok-fürdőmedencék, női- és gyermekmedence, tornaszerek”. „A vendéglő kínálata: hideg- és meleg ételek, fajborok, sör, cukrászda, házi kiszolgálás, szolid árak.” És tegyük hozzá a cigányzenekart, amely rendelésre éjjelizenét adott. No meg a kuglipályát. Mindez annyira vonzotta a vendégeket, hogy az 1929. július 7-i szokatlan kánikulában például 4000-en keresték fel a fürdőt. Szeptember elsején megválasztották az 1929-es év strandkirálynőjét Cseh Irénke személyében. Tíz évvel később, 1939-ben a polgármester felszólította a Vitális és Simon közlekedési céget, hogy autóbuszjáratait a Ritz-fürdőig hosszabbítsa meg, mert sok volt a panasz a rossz közlekedésre, a városháza pedig nekikezdett a fürdőhöz vezető út javításának. 

A reklámszamár és a harcsavacsorák

Ritz Károly ötletességét bizonyítja, hogy a reklámra is volt gondja. A család tagjainak emlékezete szerint a festödét, a fürdőt és a vendéglőt szamárral, később csikóval hirdették városszerte. Laci szamár egy szekrénykét húzott maga után a festett fonalakkal és az akkori két átvevő- és kiadóhelyiség címével, amelyek a központban voltak (Bolyai utca 2., Petőfi tér 2. szám). A szamár hátán egy tábla hirdette, hogy este ingyenes halvacsora lesz a vendéglőben. Erre általában a hét végén került sor, okyankor a harcsa odacsalogatta a vendégeket, akik a halért nem fizettek, de az italért és egyebekért annál inkább. A harcsát Ritz László elmondása szerint Radnóton fogták. A 15-20 kilós halakat a Ford teherkocsi rakterében elhelyezett öblítő fakádakban szállították Marosvásárhelyre, ahol a Marosban tartották egészen addig, amíg a nagy inoxasztalon fel nem dolgozták. Filimon Veronika, Ritz Károly unokája úgy emlékszik, hogy a halakat varsával ott helyben fogták a Marosból, és abban is tartották, amíg elkészítették. 

A Ritz-telepen jégraktár is volt. A jégdarabokat kivágták a befagyott Marosból, és az e célra kialakított hűvös, mély pincében tárolták, ahonnan kihordták a megrendelőknek, a régi hűtőszekrények ugyanis valódi jéggel „működtek”.

Amikor a keményített mandzsetták és gallérok divatba jöttek, id. Ritz István Budapestről nemcsak gépet, egy hölgyet is hozott, aki a gépen dolgozott. A virágzó vállalkozás fejlődését az államosítás törte meg. De erről a következő részben olvashatnak.