2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rohamosan csökken a magyar ajkúak lélekszáma

Figyelemre méltó felmérést készített Kacsó Antal, Nyárádmagyarós polgármestere. 

Figyelemre méltó felmérést készített Kacsó Antal, Nyárádmagyarós polgármestere. Az egyház és a polgármesteri hivatalok anyakönyvi adatait összegyűjtve kimutatta, hogy 2002 és 2012 között a Nyárádmentén 2094-gyel csökkent a magyarok lélekszáma, míg ugyanebben az időszakban 1614-gyel több más nemzetiségű költözött be e vidékre.

Mindezek alapján arra a következtetésre jutottak a község elöljárói, hogy 2014-ben nem az infrastruktúrafejlesztésre, hanem a munkahelyteremtésre kell összpontosítaniuk. Nyárád-magyarós községben a múlt esztendei adókat és illetékeket mindössze 81%-ban sikerült bevételezni. Az önkormányzat rendelkezésére álló pénzből tudták megjavítani a természeti csapások miatt megrongálódott helyi utakat és az elmúlt évben kétszer az iskoláknak is kiutaltak pénzt a helyi költségvetésből. Sikerült elérni azt, hogy a községnek ne legyen kintlevősége, tartozása, mi több, 346.000 lejes tartalékalapot is létrehoztak – mondta a polgármester.

– Felleltároztuk azokat a helyiségeket, amelyek felhasználhatók kereskedelmi célú tevékenységre. Magyaróson négy ilyen épület van, kettő önkormányzati, egy szövetkezeti, a másik pedig az egyház tulajdona. Mivel 2015-től megindul a forgalom a sóváradi úton, szeretnénk, ha ezeket olyanok bérelnék ki, akik az idegenforgalmat kiegészítő szolgáltatásokkal foglalkoznak. Elképzelhető, hogy lesz keresete a gyorsétkezdének, vagy akár a népművészeti emléktárgyakat forgalmazó egységeknek. Az út mentén egy piacot is szeretnénk kialakítani, ahol alacsony bérleti díjjal, adómentesen elsősorban a helyi termékeket forgalmazók húzhatnának fel kis faházikókat. A területrendezési tervben – szintén a Magyarós és Sóvárad közötti út mentén – kijelöltünk egy-egy területet, ahova parkolóhelyet, egy szállodát és/vagy egy motelt építhetne bármely vállalkozó.

Az idén beindul egy szódavíztöltöde a Bekecsen levő volt nyári istállók helyén. A vállalkozó 17 alkalmazottat foglalkoztat majd, és a megye legtisztább (Darányi) forrásvizét fogja palackozni. S míg korábban csak elképzelésként hangoztatták, az idén konkrét lépéseket tennének egy gyümölcsbegyűjtő központ létesítésére. Erre a vidékfejlesztési minisztérium 141-es pályázati kiírása alapján szeretnének támogatást nyerni. Tárgyaltak már a székelyudvarhelyi Merkur üzlet tulajdonosaival, akik átvennék a terméket. Pályázat révén pálinkafőző és gyümölcsfeldolgozó üzemet szeretnének létesíteni. Ennek első lépéseként az önkormányzat közbenjárásával – szintén a szaktárca támogatásával – mindegy 50-60 ár gyümölcsöst ültetnek be az idén. Jelenleg zajlik a szervezés, tavasszal pedig a polgármesteri hivatal az érdeklődő gazdák megrendelése alapján megvásárolja a facsemetéket. Remélhetőleg az idén elkészül a pályázat is, amelynek alapján az év végéig beindulhat a gyümölcsbegyűjtő és feldolgozó központ Nyárádmagyaróson – mondta a polgármester, aki hangsúlyozta, a demográfiai adatok tükrében, ha nem teremtenek munkahelyeket, nem lesz jövedelme az önkormányzatnak, illetve ha nem lendül fel a helyi gazdaság, néhány éven belül súlyos szociális gondokkal kell majd szembenézniük a hivataloknak. Más út nincs – mondta –, azt is hozzátéve, lehet, hogy a valóságtól elrugaszkodottnak tűnnek az elképzelések, de ha nem lépnek, akkor előbb-utóbb önmagukat számolják majd fel az önkormányzatok.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató