Római erőd Sóvárad alatt

A sóváradi önkormányzat és a megyei múzeum szakemberei arról tárgyaltak, hogy hogyan lehetne hasznosítani a község központi területén található ingatlanokat – a régi kultúrotthont, egy régi istállóépületet és a volt sóházat.

Fotó: Nagy Tibor

A sóváradi önkormányzat és a megyei múzeum szakemberei arról tárgyaltak, hogy hogyan lehetne hasznosítani a község központi területén található ingatlanokat – a régi kultúrotthont, egy régi istállóépületet és a volt sóházat. A község polgármestere, Madaras Árpád elmondta, állítólag a kul-túrotthon szomszédságában volt egy római erőd, az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült fel a kultúrotthon, majd a csűr, és végül a 70-es években egy tűzoltószertár, ami egyáltalán nem illik bele a „képbe”.

A polgármester szerint ha a régi sóházat felújítanák tájháznak, mellette turisztikai irodát nyithatnának, esetleg egy falumúzeumot is létrehozhatnának. Ezekre csupán 30 ezer eurót tudnának lehívni pályázati úton, ami nagyon kevés.

Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója elmondta, hogy a Leader-program keretében keresték meg őket, hogy a múzeum szakemberei értékeljék fel az említett épületeket a kulturális örökség szempontjából, és mondják meg, mit érdemes ott csinálni.

– Mi részben egy történelmi emlékhely létrehozását javasoltuk, hiszen itt elég sok évszázad nyoma megtalálható, és világi építmény szempontjából is ritkaságszámba megy a Székelyföldön. A sóház, úgy tűnik, egy XVII. századi késő reneszánsz épület, ami egyedülálló a Kis-Küküllő mentén: egyszerű, boltozott pincével ellátott épület, amelyen a külső reneszánsz vakolatnyomok is megvannak. Emellé kezdték építeni valamikor a XIX. században a kultúrotthont, amely aztán 1906 után a magyar kormány támogatásával készült el. Szerencsésen túlélte a XX. századot is, amidőn nagyon sok ilyen régi kultúrházat lebontottak és betonból átépítettek. Ebből is kiindulva mondtuk, hogy itt egy fogadóépület kellene működjön, ahová a látogatók megérkeznek, és ahol akár egy helytörténeti anyagot is be lehet mutatni.

A sóház az Erdélyi Fejedelemséghez is köthető, illetve a sókitermeléshez, maga a kul-túrotthon belseje pedig annyira egyedi számba megy, hogy a XX. század elejéről ilyen kultúrbelsők nem maradtak fenn egyáltalán. Nagy részük kicsi faépület volt, lebontották. Ez szerencsére megmaradt. Az embernek van egy olyan Jancsó-film-érzete, amikor belép ebbe a kultúrotthonba. Ezt nem szabad elrontani. Ha a közösség valamire büszke lehet, akkor ez egy olyan örökség, amit fel kell újítani és meg kell tartani.

– Nyilván hasznosítani is lehet, lévén, hogy a községben fontos lenne a munkahelyteremtés. Közel van Szováta is, adott lenne a lehetőség egy olyan turisztikai kínálatra, ami odavonzaná a látogatókat…

– Jó marketinggel nagyon látványos és látogatott lenne, és természetesen még bővíteni is lehetne ezt az emlékhelyet. Nyilván a római erőd egy részét is be lehetne mutatni, ami külön érdekesség. A probléma sokrétűsége miatt mondtam el a mostani korokból vagy a magyar történelemhez köthető emlékanyagot, de itt van egy nagyon értékes lelőhely, az egykori sóváradi római erőd is. Részben már kutatták, de úgy láttuk, még nagyon sok olyan részlete van, amit, ha föltárnánk, bemutatnánk, nyilvánvalóan erősebb turisztikai attrakció is lehetne. És akár megélhetés is a helyieknek.

– Mit tudnak a római erődről?

– Egyelőre annyit, hogy hol fekszik. Volt még a ’60–70-es években is kutatás, ahonnan szintén elég sok látványos leletanyag került elő. Ez egy átlagos római katonai tábor volt, ami a keleti határt őrizte, meglehetősen gazdag anyaggal. Tehát turisztikailag nagyon jól hasznosítható lenne. Túl sok részletet még nem tudunk róla, mert a falu rá van épülve.

– Erdélyben hol van még ilyen római katonai tábor?

– A múzeumnak van egy projektje a mikházi táborral kapcsolatosan, van Marosvécsen, van Énlakán, ha a keleti részre gondolok, de van nyilván az északi részen is, Zilah és Beszterce között. Hunyad megyében is vannak a nagy légiótáborok, de voltak városok is, Napoca, Apulum és mások. Ezek nagyon jelentős római lelőhelyek. Eddig a kutatás főleg a légiótáborokra koncentrált: ezek akár százhektáros területet is jelentettek, hatalmas római városok voltak, rengeteg katonával. Tízezer katona is volt egy-egy ilyen légiótáborban, ezek mellett volt kisegítő személyzet, és ott volt a családjuk. Még a középkorban sincsenek ekkora városok a Magyar Királyságban, mint amekkora egy-egy légiótábor volt. A középkori nagyvárosoknak a Magyar Királyságban 10-15 ezer lakosuk volt, ehhez képest egy légiótáborban csak katona volt ennyi, tehát amolyan ötvenezres településekről beszélhetünk. Például a tordai erőd légiótáboránál még Orbán Balázs is leírja a porta principiát, ez a főkapuja a castrumnak, és leírja a császárszobrokat is. Tehát, a XIX. század második felében még áll a légiótábor kapuja.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában aztán beindul az ipari forradalom, és mindent kőből kezdenek építeni, és sajnos, ezek áldozatul estek. Nem maradt róluk sem felvétel, sem rajz, leírás is nagyon kevés. Valamennyit tudunk róluk, de valójában csak a jelentőségüket ismerjük. Az ezekből a légiótáborokból előkerült leletanyag nagyon gazdag és jelentős, amelynek alapján jól tetten érhető a kor életformája. Persze egy-egy tartománynak megvan a sajátossága, de alapvetően nagyon szabványosított provinciák.

– Visszatérve Sóváradra: említette a Leader-programot.

– A Leader-program egyelőre területrendezést enged meg nekünk, ami azt jelentené, hogy a kultúrház környékét tudnánk föltárni, a töltéseket eltávolítani, és helyenként bemutatni a középkori, helyenként pedig a római maradványokat. Egy ilyen jellegű területrendezésre építve aztán egy uniós pályázatot is el lehetne indítani, amellyel egy átfogóbb kulturális központot tudnánk létrehozni. De a mostani projekt, lévén, hogy a pénzügyi források elég limitáltak, nem lenne elég az épületek rendbetételére, illetve a projekt maga sem engedi, csak a területrendezést. Ezért koncentrálunk egyelőre erre.