Aztán egy szép áprilisi napon nem römizhetett tovább a kaszinóban. Kitiltották onnan törvényekkel.
Születésnapját rendszerint titokban tartotta, ezért azt csupán a Facebook árulta el. Orcátlanul. Erre aztán megindultak a gratulák, jó és jobb kívánságok, üdvözletek, baráti vállveregetések képletesen és kézrátétellel, vigasztalások, bölcs mondások, aranyba metszett köpések. Kinek mi jutott osztályrészül az isteni osztályfőnöktől az emberi természet rajzóráján. Persze akkor születésnap az ember születésnapja – micsoda öröm, mondaná Mici Mackó, hogy éppen a születésnapodon történt születésed –, ha társul hozzá némi ajándék, amely virágtól a déltengeri utazásra feljogosító hajójegyen át a csillagos égig tart űrkutatói egyenruhában.
Esetünkben egy csinos fadobozban römikészletet kapott. Fatáblákkal, műanyag lábakkal, amelyek csikorogva, de felilleszthetők, és hófehér kövek, melyek olyan ragyogóak voltak, mint a legtöbb fogorvos által ajánlott fogpuccpaszta. Próbajáték után kiáltó.
A römiről a legtöbb embernek azonnal beugrik a gyermekkori kép, amikor vasárnap délután – olyik családban már szombaton este társaság gyűlt össze – kínálás, süti, konyak és kávé, szivarfüst, pokróccal leterített ebédlőasztal, és csörögnek a kövek. Kevernek, felraknak, leszállnak, robbert játszanak, sopánkodás, hogy az életben ilyen rossz köveket még nem kaptak, szabályértelmezési viták, győzelemittas arcok, savanyú fogadtatás a vesztesek oldalán, valaki folyton felírja az eredményeket, összead, és persze versikék, amikor a kombináló egyed csak úgy maga elé motyog, a römifolklór gyöngyszemei, mint például „azt mondta az öreg Kis, igyunk is”, „kiszállni, leszállni, folyton csak szállni, nem kaszálni, nem kakálni” stb. Bárki könnyűszerrel – emlékei alapján – gazdagíthatja népköltészetünk e szerencsejátékkal társított poétikai tárházát.
Volt ezeknek a társasági játékoknak egykor, talán még ma is, csoportszervező vonzerejük. Baráti társaságok képződtek, összejártak, minden hétvégén másutt volt a párti, a ház asszonya készült az alkalomra, a megbeszélt időpont szent volt, ha valaki hiányzott, borult a játszma, ilyenkor beülhetett a házifiú vagy leányka, aki otthon ténfergett, nem volt ideje idejekorán elmenekülni vagy visszahúzódni a saját szobájába. Ilyenkor szórakozottan a társaság tagjai kérdezgették az ifjoncot, de oda se hederítettek a válaszokra, hiszen már fejben kombináltak, jó kő után áhítoztak, igyekeztek a táblán készen lenni, „pofára ejteni a jónépet” vagy valami isteni kockát fölvenni. Sőt, amikor már megjelent a családok életében a nyaraló, hétvégi ház fogalma, a birtok, akkor ott folytatódtak a nagy zsugák, kivitték a römit, sőt volt külhoni és otthoni készlet.
Akadt az ismerőseim között, aki ezekért a szombat esti römijátszmákért nem vándorolt ki. Nem tudott volna Torontóban, Názáretben vagy Münchenben effélét összehozni. Senkit sem ismer. Ott folyton rohannak az emberek.
A Víkendtelepen évtizedeken át a vállalati csónakházakban, a teraszon, bent a nagy társalgóban ugyanazok az öreg szakik, régi aranyifjak, elcigarettázott hangú gyár szépei ültek, keverték, rakosgatták a fa- vagy műanyag lapokat, mondták a magukét, önfeledten játszottak, közben sört kortyoltak, odakinn hétezer fokkal ragyoghatott a nyár vagy tragikus hangsúlyokat hordozva hátán, meggörnyedt a borongós ősz, a játék maga volt az élet, a megélhető valódi izgalom kora tavasztól a november végi első hóhullásig.
És mégis ekkor cserélődtek a hírek, értesülések, ekkor beszélték meg a legfrissebb rémségeket, ki kivel, mit, mikor, hogyan emelkednek az árak, leváltották, kinevezték, menesztették, elkapták, megverték, kitüntették, ki halt meg, vándorolt el, ment férjhez a lánya, vált el a májtól a szar vagy fiától a neje, mi történt a szomszédokkal a második emeleten, balesetek, csőtörések, foci, motorverseny, vásárlások, eladások, lopás, könyvek, filmek, színházi előadások. Az egész kisvilág belefért.
Mondják, anyai nagyapám félelmetes zsugás volt. A parajdi magyar kaszinóban Áron nagyapám nélkül nem volt römiélet. Nos, ebből aztán mi nem örököltünk semmit. Sem a játékszenvedélyt, sem az elnyert krajcárokat, filléreket, banikat, pengőket. Mikor milyen világ járt a feje fölött. Aztán egy szép áprilisi napon nem römizhetett tovább a kaszinóban. Kitiltották onnan törvényekkel. Sőt, fel kellett varrnia egy sárga csillagot is. Nem kitüntetés gyanánt. Éppen hetven esztendeje.
