Romműhely a jövőnek

A Szférával rajtolt a Forgatag

Kétségkívül a Vásárhelyi Forgatag rendezvényei, eseményei közül a legkülönlegesebb és szándékosan a többitől elütő a Szféra – a kortárs művészetek tere, amelynek helyszínét kitalálói, megálmodói és kivitelezői (Fülöp Tímea és csapata) már a kezdetektől egy elhanyagolt épületben, annak udvarán képzelték el, kihasználva az ilyesfajta terek adta lehetőséget. 

Először az egykori Bürger-villa, a volt Aranykakas vendéglő adott otthont neki, ahol a terasz kis beugrói, a zenekari (beton)dobogó, a térnek minden zeg-zuga átértelmeztetett. A felújítás miatt elköltözni kényszerült kortárs műhely egy, a város múltjához kötődő másik helyszínre került. Az egykori zsidó, majd később 4-es általános iskolát, újabb nevén Európa iskolát szemelték ki a szervezők, majdhogynem telitalálatként. Hiszen mi másból lehetne főnixmadárként (szellemiekben is) építkezni, ha nem egy iskolából, egy szellemi műhelyből, ahonnan évtizedekig nemcsak a város, hanem a világ történéseit is befolyásoló diákok kerültek ki, továbbtanulva középiskolákban, majd egyetemeken, magukban hordozva mindazt az értéket, amit az egykori iskola jelentett. 

Mert nemcsak épületeink, hanem múltunk is így lesz rommá, átértékelődve vagy elfelejtve, mert az egykori történeteket nem az akkoriak, hanem a jelenkoriak írják le és át. Ezért is volt találó, hogy mindaz, ami a Szférában történt, eköré csoportosult. Holnap talán már nem állnak a falak, de egy kis ideig – miként az egyik udvarban az aszfaltot áttörő növény – még megtelt élettel kiállítótérként, ahol fiatal művészek állíthatták ki kisplasztikáikat, festményeiket, plakátokat (Hermann Levente, Csóka Szilárd-Zsolt, Makkai István, Gábor Hunor Veress, Ilyés Mariann, Székely Sevan). Az iskola tematikát vetette fel a performanszsorozat is, amelyet a résztvevők előkészítettek, s ahol megelevenedtek az előadók, rendezők saját élményeiből merített sulis történetek: az első nap élménye, a kötelező tanévnyitók hangulata vagy az első anyanyelvi óráké, amelyek a zengő ábécével kezdődtek. A képzőművészet iránt érdeklődők műhelymunkán vehettek részt, ahol a plakátkészítésben lehetett elmerülni, aztán volt story telling – irodalmi workshop –, ahol az oral history és a szép beszéd volt a lényeg, s Gáspárik Attila és Makkai János az időkereket is visszafordították 30 évet, és a rendszerváltásra emlékeztek, azokra az időkre, amikor az akkori fiatal nemzedék még hitte, hogy sok minden megváltozik majd. 

Aztán ott volt a szünetenként gyerekzsivajjal belakott udvar, amely – az enyészet diktálta gyászos csend után – hangos lett a felállított színpadon fellépő jazz, funky és más „finom” modern zenei műfajokat megszólaltató előadók zenéjétől. A ritmusok és a fénykavalkád árnyékában lehetett ismerkedni, barátkozni, eszmét cserélni, barátságos arcokkal találkozni, nyugtázni azt, hogy vagyunk, vannak, akik kedvelik ezt a kínálatot, közösek a gondolatok, az érzésvilág, mindaz, amiért érdemes volt a kínálatot fogyasztani, vagy csak egyszerűen ott lenni, marosvásárhelyiségünket megerősíteni. S jó ötletnek bizonyult az is, hogy a Szféra ne szoruljon az egykori iskola falai közé. Megnyílt a művészetek utcája, amely mindezt továbbvitte, -gondolta. S ott volt a remek térnek bizonyuló Városháza udvara, amely képzőművészeti kiállításnak és koncertnek adott otthon, ezt a lehetőséget se ártana más alkalommal is kihasználni. A Szabadság utca 128. szám alatti Opus Club is kínált érdekes programot. A zsinagógában és a zsidó múzeumban a történelem által megpróbáltatott közösség múltjába lehetett betekinteni. Ennek kapcsán felvetődik, hogy ne csak a Forgatagon, rendezvényeken, hanem a város különleges színfoltjaként jó lenne valahol kialakítani egy állandó kortárs művészeti teret, ahol a fiatal – másként gondolkodó – nemzedéknek tere lenne a szellemi szárnyalásra. Kellenek a terek, helyek, amelyeket – nem csak a Szféra idején – belakunk, s amelyek ettől a mieink (is) lesznek, magyaroké, fiataloké, marosvásárhelyieké, azoké, akik elfogadják a másságot, talán nem csak a kultúrában, akik gondolkodnak, alkotnak. A múltból újat, másként képzelik el a jövőt, amely létjogosultságot, lételemet és megmaradást jelent számukra, számunkra, akik 2019-ben is Marosvásárhelyen szeretnénk élni, a velünk együtt gondolkodókkal, a jövő felé tekintőkkel, azokkal, akik – akár kortárs tereken át – ahhoz az Európához akarnak tartozni, amely él, megél, átél, s amelynek lüktetését, művészi értékét azok a fiatalok jelentik, akik szférányi tereken, műhelyekben nyomot hagynak a jövőnek. Nem ártana többször kiereszteni a palackjából a szférányi időkapszulá(ka)t!