Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Alig fejezték be a szavazatok összeszámlálását az elnökválasztás első fordulója után, már szinte a csapból is elemzések kezdenek folyni. Azoknál a hírforrásoknál, ahol a pártokhoz való kötődés vagy nyíltan beismert, vagy csak egyszerűen a tényekből nyilvánvaló, ez nem is meglepő, de akinek a tárgyilagosság valódi, nem csak látszatból felvállalt érték, az tudja, hogy ehhez még korán van. A kampányolást meg kellene hagyni a jelöltek mögött álló pártoknak, és egy kétfordulós választási megmérettetést a második forduló lejártával illene értékelni. Addig meg inkább a jelöltek programjának összevetésére alapuló vitát kellene látni, de ilyen nincs.
Az egyik oldalról az az érdekes, hogy aki öt évvel ezelőtt vitázni szeretett volna, és arroganciával vádolta az akkori ellenfelét, majd fordította az állást a kétfordulós megmérettetés hajrájában, az ma vitázni sem hajlandó. Csuklóból hárítja a kihívást, és közben elfogadható politikusnak nevezi a néhai ellenfelet, aki segített a mögötte álló pártnak nemrég kormányt buktatni. Nem véletlen ez a fordulat, hiszen az egykori szebeni polgármesterből úgy lett az országos politikában forgolódó nagylegény, hogy ez az „elfogadható politikus” és annak liliomlelkű tettestársa őt ajánlotta be miniszterelnöknek a néhai országkapitánynál. Aztán a liliomfi otthagyta a liberális pártelnöki széket, és az elnöki palotába való költözése előtt pont ez az expolgármester volt a liberális trónon, aki az első mandátuma során inkább a passzivitásával tűnt ki, semmint a munkájával. És most annyira biztos a sikerében, hogy ezzel a néhai ellenfélről tett elfogadó nyilatkozatával méretes pofont vitt be öt évvel ezelőtti támogatói egy jelentős részének.
A túloldalról meg van vitára való hajlandóság, csak az eddigi tevékenységet és eredményeket elnézve abban nem lehetünk biztosak, hogy érdemi érvek is vannak a tarsolyban az elnöki hatáskörök gyakorlását illetően. Ezek közt kiemelt helye van a védelmi és a külpolitikának, márpedig akinek alapvető gondjai vannak annak meghatározásával is, hogy adott pillanatban épp melyik országban tartózkodik, annak lehet, hogy más kihívások után kellene néznie.
Így adódik, hogy jelentős eltérés van ám a mostani helyzet és az öt évvel ezelőtti között, még akkor is, ha a választói bűvészkalapban ismét egy szocdem és egy liberális nyuszi lapul. Akkor úgy érezhettük, hogy van egy kormányzati munkájával leszerepelt rossz jelölt, és egy másik, ismeretlen, akitől talán telik valami jóra. Ehhez képest most megint van egy leszerepelt kormányos, ám az egykori reménylegény is bizonyította ám csőstül, hogy ő sem jobb egy fokkal sem. Választás lesz, de választék nincs.