2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Russellt kizárták, Hamilton nyerte a Forma–1-es Belga Nagydíjat

  • 2024-07-29 13:00:00

  • -

Túl könnyű volt az autója, ezért utólag kizárták a győztes George Russellt, a Mercedes brit versenyzőjét, így végül csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Forma–1-es Belga Nagydíjat.

A hétszeres világbajnok Hamilton sokáig vezette a versenyt, de Russell – akinek az autója 1,5 kilogrammal bizonyult könnyebbnek a megengedett minimum tömegnél – eltérő gumitaktikájának köszönhetően végül megelőzte.

Az indoklás szerint ugyan Russell autója eredetileg megfelelt a szabályoknak, és nehezebb volt, mint 798 kilogramm, utána 2,8 liter üzemanyagot még eltávolítottak belőle, hogy teljesen üres legyen a tartály, amit követően már csak 796,5 kilót nyomott a jármű, ez pedig nem felel meg a szabályoknak.

„El kell fogadnunk a versenybírók döntését, még ha fájó is. Hibáztunk, tanulnunk kell ebből, de George-nak ez így is hatalmas csalódás” – értékelt Toto Wolff csapatfőnök a sorozat honlapján.

A 39 éves Hamiltonnak ez az idei második, pályafutása 104. futamgyőzelme.

A brit mögött a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjon karrierje első futamgyőzelmét arató Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája lett a második, míg harmadikként a monacói Charles Leclerc zárt a Ferrarival.

A világbajnoki idény a nyári szünetet követően az augusztus 25-ei Holland Nagydíjjal folytatódik.

Eredményjelző

Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (44 kör, 308,052 km)

* pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:19:57.566 óra, 2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 0.647 másodperc hátrány, 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8.023 mp h., 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 8.700 mp h., 5. Lando Norris (brit, McLaren) 9.324 mp h., 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 19.269 mp h., 7. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 42.669 mp h., 8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 49.437 mp h., 9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 52.026 mp h., 10. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 54.400 mp h.;

* leggyorsabb kör: 1:44.701 perc (Pérez, 44. kör);

* pole pozíció: Leclerc.

A vb-pontversenyek állása

* versenyzők: 1. Verstappen 277 pont, 2. Norris 199, 3. Leclerc 177, 4. Piastri 167, 5. Sainz 162, 6. Hamilton 150, 7. Pérez 131, 8. George Russell (brit, Mercedes) 16, 9. Alonso 49, 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24, 11. Nico Hülkenberg (német, Haas) 22, 12. Cunoda Juki (japán, RB) 22, 13. Ricciardo 12, 14. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6, 15. Pierre Gasly (francia, Alpine) 6, 16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 5, 17. Ocon 5, 18. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 4;

* csapatok: 1. Red Bull 408 pont, 2. McLaren 366, 3. Ferrari 345, 4. Mercedes 266, 5. Aston Martin 73, 6. RB 34, 7. Haas 27, 8. Alpine 11, 9. Williams 4.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató