2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tíz éve segít Csíkfalva község rászoruló gyerekein a budapesti Kerényi Orsolya és baráti köre, munkatársai, akik egy-egy diákot támogatnak a tanulásban. A „keresztszülők” tanévkezdéskor tanfelszereléssel, ruhaneművel, élelmiszercikkekkel látják el az általuk kiválasztott gyerekeket a község minden településéről, de volt rá eset, hogy évente háromszor is kedveskedtek a községbelieknek. Az is előfordult, hogy a diákokat elvitték a marosvásárhelyi állatkertbe, de olyan személy is volt, aki „keresztgyermekét” balatoni nyaralásra vitte el az anyaországba. A gyerekeknek óvodáskortól a középiskola befejezéséig nyújtanak támogatást, de a kapcsolatot azután is tartják velük. Volt amikor nemcsak a család gyerekeinek, hanem szülőknek is juttattak ruhaneműt, lábbelit. 

Fontos számukra a személyes kapcsolat, ezért adományaikat általában személyesen hozzák el Csíkfalva község mindenik településére, ilyenkor egy hétvégét a Nyárádmentén töltenek. Az idén a járványhelyzet miatt nem tudtak ideutazni a támogatók, ezért az önkormányzat segített: a magyar–román határon átvette és hazaszállította az adományokat, amelyeket az iskolában vehettek át a célszemélyek. A 31, névre szóló adomány a tanévkezdéshez nyújt elengedhetetlen segítséget, tanfelszerelést, táskát, ruhát és édességet tartalmaz, amit nagyon értékelnek és amiért nagyon hálásak a gyerekek és a szülők – tudtuk meg Sándor Éva tanárnőtől, kapcsolattartótól.

Minden tanévkezdés előtt segítenek a rászoruló gyerekeknek  

Fotó: Sándor Éva

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató