2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pár lejért csizmát, kabátot, tányérkészletet, társasjátékot vihettek haza azok a marosvásárhelyiek, akik szombat délelőtt a Vártemplom gyülekezete által szervezett jótékonysági vásárba látogattak. 


Pár lejért csizmát, kabátot, tányérkészletet, társasjátékot vihettek haza azok a marosvásárhelyiek, akik szombat délelőtt a Vártemplom gyülekezete által szervezett jótékonysági vásárba látogattak. A templom hátsó bejárata előtt órákon át hullámzott a tömeg, a gyülekezet önkénteseinek nem kellett kínálgatniuk a portékát, a bazárba vegyülők közül ugyanis kevesen távoztak üres kézzel. Az árut a Hoop op Zegen, azaz Remény az áldásra nevű hollandiai, wierdeni alapítvány ajánlotta fel és hozta el a vártemplomi gyülekezethez – tudtuk meg Személy Béla főgondnoktól. A hollandiai alapítvány 2008-tól támogatja a Vártemplomot, Erdélyhez – és ezen belül Maros megyéhez – 21 éves kapcsolat fűzi. A jótékonysági bazár, bevételét az egyházközség diakóniai célokra, nehéz anyagi helyzetben lévő családok támogatására fordítja. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató