2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Segítő 5 lejek

A marosvásárhelyi Cserealji Református Egyházközségben működik egy 5 lejes csoportnak nevezett diakóniai tömörülés, amely azt tűzte ki célul, hogy jó szándékú és jó cselekedetekre hajló egyháztagok heti 5 lejes adományait a rászorulók megsegítésére fordítsa.


A marosvásárhelyi Cserealji Református Egyházközségben működik egy 5 lejes csoportnak nevezett diakóniai tömörülés, amely azt tűzte ki célul, hogy jó szándékú és jó cselekedetekre hajló egyháztagok heti 5 lejes adományait a rászorulók megsegítésére fordítsa. A csoport múlt vasárnap a gyülekezetnek számolt be arról, hogyan sikerült megvalósítani mindazt, amire vállalkoztak.

Eszközök Isten kezében

Az 5 lejes csoport megalakításának gondolata helyi kezdeményezés, nem átvett ötlet. Eddig soha nem verték nagydobra, most sem azt teszik. A csoport esetében a felebaráti szeretet, a segítőkészség, az adományozás nemcsak karácsony tájékára korlátozódik, úgy, ahogy egyes jótékonysági szervezetek teszik. Itt az év minden napján égve tartják az egymásra figyelés lángját, és csendben teszik a dolgukat. A csoportot alkotó hívek heti 5 lejes adományából segítik a közvetlen környezetükben élő rászorulókat. Eddigi tudósításaink – kevés kivétellel – a külföldi adakozók támogatásáról, civil szervezetek, cégek adományairól szóltak. Mivel ez egy gyülekezeten belüli diakóniai csoport, követésre ösztönző példa. – Mi annak örülünk, hogy egy kis mosolyt fakaszthatunk bajba jutott embertársaink arcán, és eszközök lehetünk Isten kezében – mondta Papp Béni tiszteletes, a csoportot koordináló lelkipásztor.

Sok kicsi sokra megy

A csoport anyagi nyilvántartásáért is felelős tagja, Lukács Béla beszámolt, hogy 2009-ben 30 adakozó taggal indultak, hogy aztán 2010-re 70-re duzzadjon a létszám. Időközben sokan lemorzsolódtak, de a 30 alapító tag továbbra is összeadja a heti 5 lejt. A sok kicsi sokra megy, hiszen eddig 40.500 lejt sikerült összegyűjteniük, amiből 38.000 lejt osztottak ki a rászorulóknak. – Olyan egyháztagokon segítünk, akik műtét előtt állnak, hosszú betegség miatt anyagi nehézségeik adódnak, akik gyógykezelésre szorulnak, de nem jut a drága gyógyszerekre. Volt olyan is, hogy egy idős nő kilakoltatását sikerült megakadályozniuk egy kisebb pénzadománnyal. Vannak olyan idős, ágyhoz kötött, beteg emberek, akiket élelmiszerrel segítünk. Arról, hogy ki került krízishelyzetbe az egyháztagok közül, vagy a közvetlen környezetükben élők közül, a hívektől szerzünk tudomást. A bejelentések alapján a csoport megbízottjai, Magyar Anna, Mezey Virág és jómagam, a munkát koordináló Papp Béni tiszteletes úrral, megbeszéljük, és eldöntjük, ki esetében legindokoltabb a segítség, ki szorul rá a leginkább a támogatásra. Eddig 76 személyt segítettük 500 lejig terjedő összeggel – mondta el Lukács Béla.

Csatlakozzatok, mert érdemes!

Magyar Anna a csoport nevében hangsúlyozta, meggyőződése, hogy csak közösségben tud az ember azzá válni, ami. Ebben a közösségben a felebaráti szeretet, a szolgálatkészség szellemében imádkoznak és adakoznak egymásért. – Nagyon fontos, ha az irgalmas szeretet a szolgálat kiindulópontja. Valamennyien Isten gyermekei vagyunk, és egyetlen családot alkotunk, ha összefogunk, akkor leküzdjük lelki, testi, anyagi nehézségeinket. Bátran jelenthetem ki, hogy ez a mi egyházi közösségünkben megtörtént, s reméljük, megsokszorozódik a jövőben. Köszönet és hála társaimnak, akik szívükön viselik a bajban lévők sorsát, odafigyeléssel, anyagi támogatással segítve. Az egészségkárosodott személyek gyakran csökkentett munkaképességűek is egyben. Így anyagi bevételük jelentősen csökkenhet, a megváltozott életvitelük viszont többletkiadásokkal jár. Több ilyen esetben adakoztunk, mi a kis 5 lejünkkel ott voltunk, és jót tettünk. Csatlakozzatok, áldozzatok, mert érdemes! Sajnos, olyan világot élünk, amelyben egyre inkább és egyre többször elkel a segítség. Ma még egészséges vagyok, de holnap már megbetegedhetem, és akkor rajtam is segítenek – buzdította a gyülekezetet Magyar Anna.

Az istentisztelet után örömmel nyugtázták, hogy újabb tagok csatlakoztak a csoporthoz. Volt olyan, aki most hallott először róla, s volt olyan, aki a beszámolók kapcsán ébredt rá: jót tenni jó!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató