2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sérelmeim

  • 2014-03-17 14:55:52

Ami a háború nyerteseinek örömet okozott, azt a vesztesek gyászként élték és élik meg, ez a világon mindenhol így van. 

Ami a háború nyerteseinek örömet okozott, azt a vesztesek gyászként élték és élik meg, ez a világon mindenhol így van. Ezek szerint ne kívánják tőlem, tőlünk, hogy örömkönnyeket hullassak, hullassunk, amikor engem, minket zokogás gyötör. Mi nem új hazát választottunk, itt a határokat tolták jobbra, balra a nagyhatalmak. De mindez nem ok arra, hogy immár európai uniós tagállamban jövevényként kezeljenek. Nekünk ez itt a szülőföldünk, ahol több mint ezeréves gyökereink vannak, amihez tíz körömmel ragaszkodunk.
 Ha betartották volna a Gyulafehérvári Határozatok III. pontjának 1-es alpontját – „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot” – akkor most 96 esztendő távlatából nem deklarálhatnának szélsőségesnek, irredentának, revizionistának, mert semmivel nem kérünk többet, mint a fenti ígéretek.
 Ne beszéljenek rólunk, magyar kisebbségről a mi nevünkben, a mi megkérdezésünk nélkül! Ne zengjenek ódákat arról, hogy sehol a vén Európában annyi joggal nem bír egy kisebbség, mint mi itt, Erdélyben, Romániában, amikor jól bevált autonómiamodellek vannak Dél-Tirolban, a finnországi Ǻland-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak autonómiája van, Baszkföld Spanyolország egyik legiparosodottabb autonóm régiója, Katalónia Spanyolország egyik leggazdagabb régiójának tekinthető. És a felsorolás nem teljes. Ha hasonló elbánásban részesülünk, akkor mi is dicsekedni fogunk, mert az ember az örömét, de a fájdalmát is megosztja szeretteivel, de azokkal is, akiktől jogosan elvárja sérelmeinek orvoslását. 
 Már az ókorban Antigonosz állította, hogy szereti az árulókat, de gyűlöli az árulást. Nos, a hazai román média is előszeretettel szólaltat meg olyan személyeket, akik nem a mi nevünkben nyilatkoznak, akik egy tál lencséért a lelküket is eladnák. A többségi politikusoktól is gyakran hallani, hogy mennyi magyar barátjuk van, lehet, de minket ne tévessze-
nek össze a „iuliufurokkal, a hajduvictorgyőzökkel”, sajnos a névsor itt sem teljes.
Ugye a parlament mindkét házának nagyjai politikai kijelentéseikért mentelmi jogot élveznek, nyilatkozhatnak itthon, külföldön, magánemberként, civilként és mondhatnak bármit, őket megilleti az 
„ártatlanság”. De ki dönti el azt, hogy a politikai nézeteiért valakit, valakiket, történetesen anyaországi személyeket, személyiségeket, de az 1989-es decemberi romániai forradalom szikrájaként ismert Tőkés László EP-képviselőt mindjárt nemkívánatosnak, egyenesen persona non gratának nyilváníthatnak, sőt állampolgári jogától is megfosztanák, ami – mint az ország szülöttének – alanyi jogon jár?
 2014. március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen nemcsak a szélsőségeseknek, extremistának, nemkívánatosnak titulált hazai és anyaországi politikusaink vettek részt, kértek szót, hanem a Baszk Nemzeti Párt küldöttje üdvözölte az egybegyűlteket, majd a Szabad Európa Szövetség (EFA) üzenetét Belgiumból hozták el, a spanyolországi kisebbségek nagy erővel vonultak fel Marosvásárhelyen. A baszk küldött után a katalán képviselő is szót kapott. Nos, ez utóbbiakról nem nyilatkozik a hazai román média. Mi ez a kettős mérce? Azt hangsúlyozzák, csépelik, hogy Magyarország választások előtt áll. Igen, igaz. De Európa-szerte választások zajlanak, és nemcsak az európai parlamenti helyekért folyik a küzdelem, hanem itthon az államelnöki székért is. Már elindult a nagy benevezés, a koncért való birokra kelés. Hajrá, fiúk, lányok, férfiak, asszonyok, rajtunk is múlik, hogy kik lesznek a befutók, ki lesz az államelnök!
Szász Károly nyugdíjas, 
Marosvásárhely 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató