Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2012-05-21 13:47:08
A kapun egy hegyes tárgy ütötte nyom éktelenkedik.
Kenyérharc a javából. – Azt még megértem, hogy mindenkinek kell egy szelet kenyér – mondja egy ismerősöm – de nem így…
Az történt, hogy mivel csepeg, folyik az ereszcsatorna, egyik nap becsengetnek valami „szakik”, nevezzük így, hogy ne sértsünk senkit sem, hogy ők megjavítják a csepegő csatornát. Mondom, hogy most nem javítunk semmit. De hogy ők olcsón megcsinálják, s nem tágítanak. Sőt, mikor csuknám be a kaput az egyik a lábát odateszi… Kilököm a lábát és valahogy sikerül bezárnom a kaput. Erre egy nagy csattanás. Ott a nyoma a kapun, mert valamivel odacsapott az „iparos”. S ha betörte volna a kaput?… Nem értem – méltatlankodik ismerősöm – az ember akkor javíttat, tataroz, amikor a zsebe megengedi.
– Tudod – mondja „ezek után az is megfordult a fejemben, hogy a csatornajavítás csak fal, így akarnak bemenni az udvarra, szétnézni, hogy majd valamikor, egy éjszaka, ismét „meglátogassanak”… Néhány éve már volt szerencsém egy ilyen látogatásban… Kurva világot élünk. Pedig lépten-nyomon ilyen-olyan egyenruhás rendőrökbe botlunk, nem tudnák ők kiszűrni az ilyen házalókat? Pusztán csak az iparengedélyt kellene kérni tőlük.
– Hát igen – szólalok meg.
– Persze, megszűnt a monopóliumuk. Valamikor csak ők, az ilyen „szakik” csatornáztak. Most már a szaküzletekben többféle csatorna is kapható. Szűkül a kör – nyugtázzuk már közösen.
Sok az eszkimó s kevés a fóka!
Czirmay Szabó Sándor