2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A román turisták sem kerülik el a kastélyt

Rövid, és a járvány miatt különleges volt az idei turistaszezon, ennek ellenére elégedettek a látogatók számával az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban: az egyedi bemutatási mód sokak érdeklődését felkeltette.

 A Rhédey-kastély körül teljesen újjáépítik a parkot, nagyobb lesz a zöldövezet
   Fotó: Gligor Róbert László


Tíz éve került az erdőszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába a település ékkövének számító Rhédey-kastély, amely kormányalapok segítségével időközben egy javításon is átesett. A város tudatosan szánt turisztikai célt az épületnek, amely története és földrajzi fekvése révén alkalmas arra, hogy megmozgassa a kisváros és térsége idegenforgalmát. A kastélyt 2015-ben nyitották meg a nagyközönség előtt, termeiben számos kiállítás és kulturális rendezvény kapott helyet, és közben elindult egy történelmi és művészettörténeti kutatás, amelynek során a Rhédey család és annak legjelesebb tagja, az angol királyi dinasztiáig vezető Klaudia Zsuzsánna hitelesen is bizonyítható erdőszentgyörgyi hagyatékát tárja fel és teszi elérhetővé a nagyközönség számára. A több termen átvezető tárlat nem a klasszikus értelemben vett kiállítás, tárgyak, dokumentumok egyszerű közszemlére bocsátása, hanem alapos és igényes elképzelés, amely a 18. századi hangulatot (és persze az annál korábbi időszakokéit is), a korabeli tárgyi és szellemi leleteket a mai modern, digitális technológiával ötvözve egyedi, különleges kínálatot nyújt a látogatónak. Korabeli dokumentumok hiteles másolatai, falba épített, szinte elrejtett digitális eszközök és több ezer éves régészeti leletek nyújtanak bepillantást a település és a Rhédey család múltjába.

 A kastélyban érdekes tárlatok, értékes ismeretanyag várja a látogatókat, a járványügyi szabályozások betartása mellett 


Grófi pompa, történelem és művészet

A világhírű szépséggel megáldott, de fiatalon elhunyt Rhédey Klaudia Zsuzsánna (1812–1841) történetét a legtöbben már ismerjük: 1830-ban Bécsben, a karneváli bálok idején ismerkedett meg Württemberg Sándor német herceggel, de szerelmük elé a rangkülönbség akadályokat gördített. A fiatalok szerelme öt év után győzedelmeskedett. A fiatal pár boldogsága azonban csak néhány évig tartott, ugyanis a férjéhez siető Klaudia balesetet szenvedett, és nemsokára belső vérzésben elhunyt. Kívánságának megfelelően testét az erdőszentgyörgyi református templom alatti kriptában helyezte el hű férje, aki a nő szívét bebalzsamozva íróasztalán őrizte egész életében. A család hercegi vonala végül az angol Windsor-házig vezet, II. Erzsébet királynő szépunokája az egykori Rhédey kisasszonynak. A kiállítás nem csak a romantikus, tragikus történetet mutatja be a látogatóknak, hanem a korabeli bálok hangulatát, Klaudia Stuttgartban megtalált (és nemsokára fordításban is megjelenő) naplójának másolatát, szívének rekonstrukcióját és számos egyéb érdekességet is.

A kastélyban nemcsak a grófi család itteni nyári rezidenciájának titkai tárulnak fel, hanem itt látogatható Erdőszentgyörgy másik neves szülötte, Bodor Péter székely ezermester emlékkiállítása is, és itt kapott emlékszobát a kommunista falurombolási program áldozatává vált szomszédos Bözödújfalu is. A földszinten az Erdőszentgyörgyön élt Victor Datu festő és a Bözödre többször is visszatérő Gy. Szabó Béla grafikusművész által a városnak adományozott művészeti hagyaték tekinthető meg.



 Sokan látogatták

A Rhédey családot bemutató különleges kiállítást tavaly szeptember 20-án nyitották meg a nagyközönség előtt, ez pedig nagyot lendített a kastélylátogatók számán – tudtuk meg Gáspár Péter tárlatvezetőtől. A jól indult tavalyi idény azonban rövid volt, a télen szünetelt, idén pedig alig indult újra, a világjárvány miatt be kellett zárni. Június 15-én nyithattak újra, és a lassú indulás ellenére július és augusztus csúcsidény volt, naponta zsúfolásig megtelt az épület, óránként 20-25 fős csoportok számára indult tárlatvezetés. A magyarországi turisták azonban szinte teljesen elmaradtak, leszámítva az Erdélyből elszármazott, ilyenkor hazatérő néhány személyt. A külföldieket csupán egy olasz vendég képviselte, a hazai turisták zöme a Kárpátokon túlról érkezett. Volt aki az interneten szerzett tudomást a tárlatról, mások ismerősöktől, de a bukaresti Romexpo kínálatában is szerepelt a város, továbbá a közeli Szovátán a turisztikai iroda és a szállodák is népszerűsítik az erdőszentgyörgyi kastélyt, a sóvidéki és korondi szállásadók is errefelé irányítják vendégeiket, akik meglepően nagy nyitottsággal és érdeklődéssel ismerkedtek az egykori grófi család hagyatékával, és legtöbbjük nagyon kellemes élményekkel távozott.

Gáspár Péter elmondja, itt élményteli a látogatás, köszönhetően nemcsak az egyedi tárlatkialakításnak, hanem az idegenvezetőnek is. Ettől lesz különleges, és több visszajelzés szerint Európában is egyedi a tárlat, amelyre méltán figyeltek fel az angolok is (idén a romániai angol nagykövet és az Angol Tanács vezetője is ellátogatott ide), bár Erdőszentgyörgy még nem találta meg a módját, hogy eljuttassa a dinasztikus kötődés üzenetét Angliába.

A tárlat természetesen kiegészül a szomszédos református templom meglátogatásával, hiszen ott van Klaudia temetkezési helye, illetve unokája, Mária Viktória angol királyné családi érdeklődésének jegyei.

Még nem döntöttek, megtartják-e vagy lebontják az egykori bentlakásépületet

Felújítják a kastélyudvart

Több mint két és fél évig tartó adminisztrációs munka és tervezés után Csibi Attila Zoltán polgármester nemrégiben kiadta a Rhédey-kastély körüli tér parkosítására az építkezési engedélyt. A kistérségi LEADER program keretében nyert támogatást az önkormányzat a kastélykert felújítására, átalakítására, parkosítására, és a munka hamarosan el is kezdődhet. Az új (vagy helyesebben megújult) park 6674 négyzetméter nagyságú lesz, a kastélyhoz illő, de a település néhány aktuális gondjára is megoldást kínál, rendezvénytérként szolgál, valamint a központi parkolóhelyek hiányát is orvosolni fogja. Az elképzelés szerint némi átalakítással a jelenlegi park megmarad, de a veszélyessé vált idős fákat kivágják. A beruházás során megnő a zöldövezet, ugyanis a Rhédey-kastély melletti és mögötti részt füvesítik, növényekkel, virágokkal ültetik be, lesznek sétányok, szökőkút, kerti bútorok (pad, szemeteskosár, világítótest, kerékpártartó). Az új központi térre autóval nem lehet ezután behajtani, de az iskola épületével párhuzamosan parkolót alakítanak ki, ahol 18 autónak és egy autóbusznak lesz hely.

Tavasszal elkezdődött a kastély mögötti több mint másfél hektáros terület zöldövezetté alakítása. Az ugyancsak pályázati támogatásból zajló beruházás részeként kialakították a sétányokat, a zöldövezeti részt, elkezdődött egy kis amfiteátrum építése, de lesznek játszótéri és szabadidős eszközök, madár- és növénymegfigyelők és szökőkút is.

 Még nem döntöttek a lebontásról

 A két leendő parkot egybe lehetett volna nyitni, ha nem állna a kettő között a régi iskolai bentlakás épülete. Idén felvetődött a lebontásának a kérdése, de egy helyi szavazás során szinte ugyanannyian értettek ezzel egyet, mint ahányan ellenezték. A helyi tanács még nem döntött a kérdésben, és közben keresi a lehetőséget, hogy az épületet mint műemléket felújíthassák. Az az ötlet is felvetődött, hogy csak a későbbiekben hozzátoldott, a múltban étkezdének és környezetvédelmi szervezeti székhelynek helyet adó épületrészt bontsák le, a régebbit pedig tájba illő módon újítsák fel, és adjanak neki más rendeltetést. A kérdésben a helyi tanácsnak kell kimondania a végső szót.


Kapcsolódó cikkek:

Marosvásárhelyt elárasztotta a szemét

2022-11-14 17:19:00 // Mezey Sarolta

Elkezdik a szerződésbontás procedúráját a Brantner köztisztasági vállalattal



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató