2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Azt, hogy az olvasás nem ment ki divatból, sőt a reneszánszát éli, mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy a kis közösségekben is szívesen olvasnak az emberek. Ennek jó példáját mutatták meg a napokban Backamadarason is.

Könyvbemutatóval egybekötött könyvklubindítót szervezett a Backamadarasért Egyesület. Régebb szerettek volna már létrehozni egy könyvklubot, hogy népszerűsítsék az olvasást, és ahol az olvasást kedvelők találkozhatnak, megoszthatják egymással olvasói élményeiket, kicserélik gondolataikat és akár könyveiket is – tudtuk meg Báthori Zsuzsánna egyesületi elnöktől. Az első klubtalálkozót, amelyre könyveket kedvelő helyieket hívtak meg, összekötötték azzal a pillanattal, amikor bemutathatták falustársuk, Náznán Edina Henrietta első kötetét, a Bogár című romantikus regényt is.

A rendezvényen szép számban megjelentek a helyiek, akik elmesélték olvasásélményeiket, olyanok is akadtak, akik elhozták kedvenc kötetüket, elmondták, hogy milyen típusú könyveket olvasnak szívesen, milyen rendszeresen olvasnak, ki a kedvenc szerzőjük. A könyvbemutató után vásárolhattak a frissen megjelent kötetből, de egy példányt az egyesület is kisorsolt, ezt Fejér Johanna diák vihette haza.

A beszélgetésen szó esett az elektronikus olvasás előnyeiről: pillanatok alatt ott lehet a kért olvasnivaló a virtuális könyvespolcon. Szóba került viszont a papíralapú könyvek sorsa is, és a legtöbben azon a véleményen voltak, hogy meg kell találni az arany középutat, hiszen a nyomtatott könyveknek is meg kell hagyni a maguk terét. Vannak, akik havonta akár két-három könyvet is elolvasnak, és ezt anyagilag nehezebb volna megengedni, de ha valamelyik könyvről úgy érzik, hogy ott a helye a lakásukban, akkor megvásárolják nyomtatott formában is. Az is kiderült: sokan rendelnek ma is nyomtatott könyveket, de a kellemes meglepetés az volt a szervezők számára, hogy a Nyárádmentén, akár Backamadarason is milyen szép számban és milyen sokat olvasnak az emberek. Már többen rendelkeznek e-könyv-olvasóval, van két erős olvasói csoport is, egyik nyárádmenti, a másik marosvásárhelyi, és vannak olyan madarasiak, akik mindkettőnek tagjai, sőt már az anyukáknak is van olvasócsoportjuk. Az olvasócsoportokat azért kedvelik sokan, mert ott számtalan tapasztalatot, ajánlást közzétesznek a tagok. Sokan vannak úgy, hogy szívesen olvasnának, de nem tudják, hogy mit, egy ilyen csoportban viszont a sok ajánlás kíváncsivá teszi az embert és szívesen kipróbál újabb könyveket. Havi kihívások is vannak, amikor az adott hónap folyamán elolvasott könyveiket beszélik meg a tagok.

A kezdeti lépésnek a folytatását is várják a backamadarasiak, és meg is született már a második felhívás. Olvass fel Backamadarasért! címmel várták a jelentkezőket, hogy kedvenc kötetükből felolvassanak egy rövid részletet. A beküldött felvételekből készült összeállítást március 15-én este 7 órakor közzéteszik az egyesület közösségi oldalán, a backamadarasi könyvklub így szeretne tisztelegni az 1848-as forradalom és szabadságharc 173. évfordulóján. A szervezők tudomása szerint az anyaországi testvértelepülésről, Abádszalókról is lesznek, akik a kezdeményezéshez csatlakoznak.

Backamadarason sem ciki az olvasás – a napokban Náznán Edina mutatta be első regényét 

Fotó: Makkai Ferenc

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató