2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

59 család, 169 lakos volt elzárva a településtől

Sóvárad polgármesterének tájékoztatása szerint a 2018-as esőzésekkor megcsúszott a Suvadozás dűlő, emiatt elkerülő útra volt szükség, mert a volt cserepes híd, amelyet 2002-ben felújítottak, tönkrement. A kormánytól kaptak egymillió lejt a Küküllő egy 200 méteres szakaszának partvédelmi munkálataira, négy vízlépcsőt építettek. 100 ezer lejt kaptak, hogy a leszakadt útrészt újraépítsék, és 300 ezret 7 hektár terület lecsapolására. 

– Ezeket elvégeztük 2019-ben. Felmértük a volt cserepes hídnak az állapotát, arra kapott a megyei tanács 3 millió lejt, most épül belőle egy betonhíd a falu közepén. 59 család, 169 lakos volt elzárva a településtől, csak nagy kerülővel tudtak bejönni a faluba. Ezért kellett a kerülőutat elkészítenünk. 

Etédtől Siklódon keresztül épül Hargita megyében a megyei út, így nálunk is Sóváradtól a 135-ös megyei utat leaszfaltozzák a falu határáig: beleesik a Templom, a Király és a Túlavíz utca. Most kövezik az utcákat, nemsokára nekifognak aszfaltozni. Azon a részen is újra kell építeni öt kisebb hidat a patakok fölött. Ez a megyei tanácshoz tartozik, az ő költségvetésükből készül el. 

A falun kívül van még egy 1,2 kilométeres rész, annak a helyzete egyelőre stagnál, gond van az erdészeti hivatallal, mivel az erdőn kell keresztülhaladjon a megyei út, és nem akarják megengedni, hogy kivágják az útépítéshez szükséges szakaszon a fákat. A terület be van telekelve, elkészültek az előtanulmányok, a kivitelezésre a tervezéssel együtt volt kiírva a versenytárgyalás. A következő licitet csak akkor lehet kiírni, amikor szabaddá válik a terület. Egyelőre makadámút lesz.

Bíró Csaba  

Fotó: Nagy Tibor


Megújult a régi kultúrotthon

Valamikor itt volt a polgármesteri hivatal

Bíró Csaba a második polgármesteri mandátumát szerezte meg a szeptember 27-i helyhatósági választásokon. Az elmúlt négy év megvalósításairól, kudarcairól, a tervekről kérdeztük.

A község első embere azzal kezdte mondandóját, hogy ezelőtt négy évvel azt ígérték az embereknek, hogy megpróbálják a települést szebbé tenni. Ennek az ígéretnek igyekeztek eleget tenni, és ebbe beletartozott az is, hogy a kultúrotthont felújították, a vége felé járnak a munkálatoknak, annak ellenére, hogy a vállalkozó miatt kissé nehézkesen ment. A miért kérdésre elmondta, hogy a vállalkozónak személyzeti gondjai vannak, nincs elég embere. 

– A kultúrotthon felújítása uniós pályázatból valósult meg. Tetőszerkezetet cseréltünk, a fagerendákat kicseréltük, új tetőzetet építettünk, belül teljesen átrendeződött az épület. Korábban ott volt a polgármesteri hivatal, azok az irodák megszűntek. Könyvtárat alakítottunk ki, ifjúsági termet. Vannak egyesületek, civil szervezetek is, amelyek helyet kapnak az épületben, irodahelyiségeket alakítottunk ki, egy irányítótermet a fény- és hangtechnikának. A belső rész teljesen megújult: a nagytermet padlócsempézzük, a színpadot hajópadlóval raktuk ki. Öltözőt alakítottunk ki a színészeknek. A pincerészt is újraépítettük. A terem belvilága az átalakítás miatt kisebb lett. 

– Hány férőhelyes a nézőtér?

– 194, eddig 250 férőhelyes volt. 


Aszfaltozás, óvoda-, iskolafelújítás

Egy nagyobb beruházásnak köszönhetően a nemzeti vidékfejlesztési alapból pályáztak 3 kilométernyi útszakasz leaszfaltozására. Ennek a vége felé járnak. – Majdnem minden utcánk le van aszfaltozva, néhány sikátor maradt még hátra. Ezek is benne voltak a pályázatban, de nem hagyták jóvá, mert vagy túl keskenyek voltak az utcák, vagy túl nagy volt a dőlési szögük – magyarázta Bíró Csaba.

A továbbiakban arról beszélt, hogy benyújtottak egy pályázatot az óvoda felújítására. A szerződés alá van írva, egy liciten túlvannak. Az elsőre nem jelentkezett olyan vállalkozó, aki megfelelt volna a kiírásnak. Hárman jelentkeztek, de egyikük ajánlata sem volt elfogadható. Most újat írtak ki, amelyre november 3-ig lehet jelentkezni. 

Arról is beszélt, hogy a norvég alapoknál pályáztak az iskola felújításának tervére. Mivel a castrum és a templom is műemlék, és az iskola is ennek a hatósugarában helyezkedik el, szeretnék megtartani a régi arculatát, ezért a tervek is többe kerülnek. 

– Ha a terveket el tudjuk készíttetni, utána könnyebb lesz egy pályázat révén megvalósítani. Óriási termeket kell kialakítani az I–IV. osztálynak. Meg van adva, hány négyzetméterre van szükség gyereken- ként, mekkora udvar kell legyen. Nincs ugyan olyan sok gyerek, 151-en vannak a nulladiktól 8. osztályig, de a szabályokhoz kell igazodni. 


Közmunkával szépítették a falut

A falu egyik oldalán járdát építettek ki az út mentén, ahol nagyon közel az út, ott védőkorlátot helyeztek el, lefedték a sáncokat, ahol nem volt elég széles az út. A fele európai uniós pályázatból készült el, a másik fele önerőből.

Közmunkával játszóteret alakítottak ki. Megvették a felszereléseket is. Közmunkával fedték újra az iskola tetőszerkezetét is, megforgatták a cserepeket, gerendákat cseréltek, felújították a tartóléceket. Az egyház jóvoltából az úgynevezett kántorlakon is – amelyet iskolának használnak – kicserélték a tetőszerkezetet.

Ezt az egyház pályázta meg, a templom felújításával együtt a paplakot is korszerűsítették. Az önkormányzat finanszírozta az iskola külső szigetelését, itt is nyílászárókat cseréltek. Az elmúlt négy évben bekerítették a temetőt az önkormányzat hozzájárulásával. – Erre is pályázatot írtunk ki, és 30 ezer lejjel támogattuk az egyházat, hogy meg tudja vásárolni a kerítéshez szükséges kellékeket. Egy 3 hektár 60 áras területet kerítettek be – mondta el a polgármester.

A halottasház előterében zsalukat szereltettek fel, hogy az emberek ne kelljen a huzatban álljanak. 


Három község közösen pályázik a földgáz bevezetésére

A sóváradi önkormányzat pályázatot készített a földgáz bevezetésére. Az előtanulmányt most módosítják, az új kiírásnak kell megfelelni. A pályázatban közösen vesz részt Sóvárad, Nyárádmagyarós és Berekeresztúr. 

– Azért kellett társulnunk, mert minimum ezer fogyasztóra van szükség, és mivel Sóváradon nincs ezer ház, nem tudta megpályázni. Nekünk mindössze 528 házszámunk van. November 17. az első határidő a pályázatok benyújtására. Reméljük, addig elkészülünk vele. Egy újabb kormányrendelet szerint a gázszolgáltató vállalatok kötelesek a bővítést végrehajtani, ha kész projekttel jövünk. De ebben olyan kritériumok vannak, amelyeket egyelőre nem tudunk teljesíteni, ám mindenképpen szorgalmazzuk. 370 család szeretné, hogy bevezessük a gázt. Amennyiben nem lesz ezer fogyasztónk a három településen, vissza kell szolgáltatnunk a pénzt. Egy fogyasztó 1500 euróra pályázhat. 

A teljes pályázat értéke 6 millió 500 ezer euró a három településre. Ehhez három gáznyomáscsökkentő állomást kell építeni, hálózatot kiépíteni, intelligens gázórákat szerelni. Az embereknek kell vállalni a felelősséget, hogy be is köttetik a gázt a lakásba. A három faluban 1300 potenciális jelentkező van.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató