2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sporttámogatás a leigazolt sportoló diákoknak

Ingyenes ingázás

Minden iskolás diák ingyenesen utazhat a településen belül, ahol az iskolája van, és a települések között is – erről döntött tegnap a szenátus plénuma az RMDSZ javaslatára – jelentette be a tervezet egyik kezdeményezője, Cseke Attila, valamint Novák Csaba Zoltán, a felsőház tanügyi bizottságának alelnöke. Ugyanakkor pénztámogatásban részesülhetnek az 5 és 15 év közötti, minisztériumi nyilvántartásban levő (CIS) klubokhoz leigazolt sportoló diákok.

Az utazási költségeket az iskolánál számolhatják el utólag a diákok, mutatott rá Novák Csaba Zoltán, aki hozzátette: elszámolható a településen belüli közszállítás, de a települések közötti buszozás vagy vonatozás is, egész évben. Az elfogadott javaslat szerint az állam köteles a központi költségvetésből biztosítani a diákok ingyenes utazását. A tervezetről döntő házként szavazott a szenátus, az elfogadott jogszabály államelnöki kihirdetésre vár. 

A szenátus plénuma jóváhagyta a sportolók pénzügyi támogatására vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet. Az RMDSZ javaslatára a kedvezményezettek körét kiterjesztették azokra a diákokra is, akik már a kormányrendelet megjelenése előtt leigazolt sportolók voltak – hívta fel a figyelmet Tánczos Barna szenátor, a felsőház költségvetési bizottságának tagja.

Az intézkedés a gyermekkori versenysport támogatását célozza. Ennek értelmében papíralapú értékjegyeket kapnának a diákok, amit sportfelszerelésre, sportruházatra lehetne elkölteni. „A kormány javaslata eredetileg csak azokat a diákokat célozta, akik az intézkedést követően, november végéig igazolnak le valamely sportklubba. Az RMDSZ javaslatára azok a diákok is részesülhetnek a támogatásban, akik már jelenleg is sportolnak” – mutatott rá Novák Csaba Zoltán, a felsőház tanügyi bizottságának alelnöke.

Egy jegy értéke 300 lej lesz. Az ehhez szükséges erőforrásokat, a tervezet értelmében, az ifjúsági és sportminisztérium különíti el. A tervezetről a képviselőháznak is döntenie kell, ezt és az államelnöki kihirdetést követően léphet érvénybe – olvasható az RMDSZ közleményében

 – Érdeklődésünkre Benedek Zsolt, a Marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója elmondta, az iskola számára fontos, hogy tanulói ingyen utazhassanak lakhelyük és az iskola között is, ugyanis 60 százalékuk ingázik. A helyi közszállítási vállalattal már megoldották az ingyenes utazást a megyeközpontban, és nagy segítséget jelent, ha a települések közötti utazás költségei is elszámolhatók lesznek a központi költségvetésből. Annál is inkább, mert korábban történt olyan eset, hogy a diáknak abba kellett hagynia a középiskolát, mert a szülei nem tudták fedezni az utazási költségeket, amiről a kollégium csak utólag szerzett tudomást. Ezért pozitív döntésnek tartják, hogy a szenátus megszavazta a vonatkozó törvényt, és remélik, minél hamarabb életbe lép.

– Jól jön a kedvezmény, hogy 300 lej értékben sportfelszerelést lehet vásárolni, mert voltak és vannak olyan diákjaink, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy az áhított felszerelést megvegyék – válaszolta megkeresésünkre Csíki Zsolt, a marosvásárhelyi Szász Adalbert Sportlíceum igazgatója. – Ugyanakkor feltevődik a kérdés, hogy mire használhatják, ha betiltották a sportrendezvényeket, a bajnokságokat. Egyébként nem is indulhatnánk, mert például kéthetente egy futballcsapat húsz tagjánál elvégeztetni a koronavírustesztet olyan költséget jelent, amit jelenleg nem tudunk fedezni. Azonkívül, hogy az iskola lehetőségeihez képest nagy összegről van szó, ez a tétel nem szerepel az intézmény idei költségvetésében. Véleményem szerint a sportolókat kellene hagyják, hogy sportoljanak, hiszen ha a szabad levegőn mozgásban vannak, és véletlenül el is kapják a fertőzést, könnyebben átvészelik azt. 

Felhívtuk Novák Csaba Zoltán szenátort is, aki pontosította, az RMDSZ-berkekből indult kezdeményezésnek az a célja, hogy az utazási költségek visszatérítésével elősegítse az ingázást. Annyiban különbözik a korábbi ilyen vonatkozású rendelkezésektől, hogy egyértelműen az állami költségvetés hatáskörébe helyezi ezeknek az összegeknek a megtérítését azon települések önkormányzatán keresztül, ahol a diák lakhelye van. 

– Jelenleg ugyan nehéz időket élünk, de nem lesz mindig így, és ameddig a tesztek problémája megoldódik, addig is örülök annak, hogy sikerült elérni, hogy a már szerződéses viszonyban levő sportolók is részesüljenek a kedvezményben. Egyből nem lehet minden problémára megoldást találni, de az is jelentős előrelépés, hogy a rendeletet elfogadtuk, és reményeink szerint az alsóház is megszavazza, hogy törvényerőre emelkedjen – válaszolta Novák Csaba Zoltán szenátor.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató