Stílus vagy túlélés?
Amióta Bear Grylss sikeres túlélési technikái a Man vs. Wild (Ember a vadon ellen – Discovery Channel) c. sorozatban nem élték túl „A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát” magyar közmondásunkat sem, kamuként lepleződve le, folyton azt kérdem magamtól, hogy vajon tényleg létezik-e túlélés vagy sem?
Amióta Bear Grylss sikeres túlélési technikái a Man vs. Wild (Ember a vadon ellen – Discovery Channel) c. sorozatban nem élték túl „A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát” magyar közmondásunkat sem, kamuként lepleződve le, folyton azt kérdem magamtól, hogy vajon tényleg létezik-e túlélés vagy sem? Léteznie kell, mert túléltünk már túlélhetetlennek látszó megannyi állapotot is. És bizony jól jön, ha valaki szakszerűen (csitt!) mutatja be nekünk a túlélés vadonban vagy urbanisztikai extrém helyzetekben megélt módjait. Ha másért nem, azért, mert izgalmas. Főleg, ha mindezt stílusosan viszi véghez.
Mindez azonban csak történelem immár, hiszen a sikeres túlélőbűvész ugyancsak rászedett bennünket és orrunkál fogva vezetett, miközben azt hittük, hogy hőssel állunk szemben. Sajnos, nem álltunk, csak ültünk a foteljeinkben, olcsó pattogatott kukoricát rágcsálva vagy a túlélés szabályát betartva, az izgalmas jeleneteknél a körmünket rágtuk (alternatív esetekben orrunkat piszkálva vagy hevesen vakarózva).
De vajon létezik-e valós túlélés? És ha van, milyen? Érdemes közzétenni? Vagy inkább forduljunk el tőle, hagyva a túlélés kínjaitól szenvedőt belehalni a próbálkozásaiba, s ha már belekerült abba az állapotba, amibe, akkor segítsen magán (hiszen Isten is megsegít – szajkózzuk!), és lépjünk tovább? Na, de ne lépjünk túl nagyot, mert gödörbe lépve ficam lehet a vége, és nézzünk körül, van-e túlélést megélő közöttünk. Mert érdemes. Mert egy olyan országban, ahol minden szinten jelen van a korrupció, biztosak lehetünk abban, hogy mesébe illő módon a király leányát és fele országát egy paraszt sem fogja megkapni puszta tehetségéért vagy alkalmasságáért (túlélve a király életveszélyes próbáit!), hacsak nem első ági vérrokona az öreg királynak. Így hát a túlélés önmagától értetődő és hozzánk közel álló mentalitás kell(ene) legyen.
Mert a túlélés mentalitásváltás bizony! Nem azért megy nekem rosszul, mert nekik odafönn jól megy (bár jól fogna nekik is a változás!), hanem mert magam nem tudok továbblépni az állapotomból. És hogy túlélők vannak közöttünk, az holtbiztos! Csak nem olyan stílusosak, hogy megérné a Discovery műsorában vagy a National Geographic hasábjain közzétenni. Nem azért kerültek lehetetlennek tűnő állapotba, mert sok pénzzel kötöttek ki mondjuk például Brazília valamelyik ember soha nem járta vidékén, és mert túl kell élniük a helyzetet, hanem mert az életük sokszoros ballépése miatt most ott vannak, ahol. És túlélők. Napról napra. Óráról órára. Percről percre. És alig van megállás és nincs pihenő. Elég, ha a századunk munkahelyeitől megfosztott szakembereire gondolok. Elég, ha a kulimunkára visszacsúszott értelmiségieket nézem (mert ilyen is van!). És elég, ha a totálisan visszaesett, lődörgő, csatangoló bokorlakókra utalok. Kik ők és hogyan élik túl nehézségeiket? És miért éppen ők kell így éljenek? Tegyük le túl sötét szemüvegünket és ne nézzünk félre, mert tele vagyunk öreg városunkban (is) túlélőkkel!
Horváth Hunor Jenő
