2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kizárták Apjok Norbertet az RMDSZ-ből

Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) hétfői ülésén a Szövetségi Etikai és Fegyelmi Bizottság tagjai véleményezése alapján megállapította, hogy Apjok Norbert becsapta a szövetség vezető testületeit és választóit azáltal, hogy saját maga által is utólag elismerten hamis diplomát mutatott be. 


Fotó: RMDSZ



A SZÁT szerint Apjok Norbert súlyosan és ismételten megkárosította a szövetséget, csorbította annak hírnevét, ezért a testület megvonta tőle a politikai bizalmat és kizárta őt az RMDSZ-ből. Apjok Norbertnek lehetősége volt élni védekezéshez való jogával. A parlamenti képviselő a vádakra szóban reagált.

A vád: okmányhamisítás

Az Apjok Norbert ellen megfogalmazott és bizonyítható vádak, amelyeknek helyt adott a Szövetségi Állandó Tanács, a következők:

* A szövetség helyi és országos illetékes döntéshozó testületeinek szándékos és ismételt félrevezetése hamis hivatalos akták bemutatásával, hamis nyilatkozattétel, valamint szabálysértés a kötelező felsőfokú végzettségre vonatkozó kritérium teljesítésének tekintetében, amit saját kezűleg aláírt nyilatkozatban ismert el.

* Bizalommal való visszaélés és a szövetség helyi és országos vezetőségének újabb félrevezetése a csalással megszerzett mandátumáról való lemondását illetőleg, amelyet a szövetséghez benyújtott írásos nyilatkozatában vállalt, majd utólag megszegett.

* Károkozás a szövetség közvélemény általi megítélésében azzal, hogy az önkéntesen vállalt lemondási nyilatkozat megszegését a szövetség mulasztásaként tünteti fel. Például: „egyetlen papírt sem írtam alá úgy, hogy arról a szövetség vezetőségével előzetesen ne egyeztettem volna” (2021. január 14-i nagybányai válaszmányi ülés); „az SZKT-határozatba foglalt szabályzat nem volt egyértelmű a felsőfokú végzettség követelményének kérdésében” (2021. január 21-i nagybányai lakossági fórum); „Decemberben, a választások előtt iktattam a lemondásomat a listáról, ebben jeleztem, hogy nem veszem fel a mandátumot. Nem kaptam rá választ, így letettem az esküt. Úgy érzem, hogy a megyei tisztújítások közeledtével olyan erők mozdultak meg ellenem, amelyek a magyar érdekvédelmi szervezetből történő eltávolításomat követik, nem pedig a képviselet javítását, eredményesebbé tételét. Nem történtek olyan lépések a mandátum átvételének megakadályozására, amelyek miatt a választók bizalmán alapuló képviseletet nem tudtam volna elvállalni 

(…)” (Apjok Norbert 2021. január 7-i Facebook-bejegyzése.)

* Az okmányhamisítás alapos gyanúja, mivel mai napig nem tisztázta, hogy elismerten hamis diplomáját ő maga vagy más hamisította.

A Szövetségi Állandó Tanács felkéri az RMDSZ parlamenti frakcióit, hogy a továbbiakban biztosítsák a Máramaros megyei magyarok kieső képviseletét. Felkéri a szövetség kormányzati tisztségviselőit, az Országos Önkormányzati Tanácsot és az Ügyvezető Elnökséget, fordítsanak kiemelt figyelmet a megyében megfogalmazott programok támogatására.

***

Apjok Norbert 1989. október 19-én született Nagybányán. A nagybányai Németh László Elméleti Líceumban érettségizett 2008-ban. 2016-ban lett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Máramaros megyei parlamenti képviselője a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) támogatásával.

Tagja volt a honvédelmi, közrendészeti és nemzetbiztonsági bizottságnak, illetve az információs technológiai és kommunikációs bizottságnak. Ugyanakkor az űrkutatási albizottság titkári tisztségét is betöltötte.

Botrány akkor robbant ki az RMDSZ-ben Apjok Norbert Máramaros megyei parlamenti képviselő körül, amikor kiderült, úgy szerezte meg második törvényhozói mandátumát, hogy nem teljesítette az RMDSZ által megszabott feltételeket. A politikus az RMDSZ vezetőségének tett korábbi ígéretével ellentétben, illetve a szövetség vezetőinek felszólítása dacára sem volt hajlandó megválni képviselői mandátumától, annak ellenére, hogy kiderült: állításával ellentétben nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel. 

Köztudott, az RMDSZ tavaly szabta feltételül a felsőfokú végzettséget a parlamenti jelöltjei számára. 

Miután a szövetség felszólítása ellenére sem volt nem hajlandó megválni képviselői mandátumától, arra hivatkozva, hogy bár a decemberi választások előtt iktatta lemondását a listáról, nem kapott választ, ezért tette le a hivatali esküt, a Szövetségi Állandó Tanács megvonta Apjok Norberttől a politikai bizalmat és kizárta őt az RMDSZ-ből.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató