A szabadságharc kevéssé ismert asszonyhőse – Sorsich Júlia

Nehéz különválasztani a legendát a tényektől, de ettől függetlenül számot tarthatnak az érdeklődésünkre. Különleges sorsú nő volt Sorsich Júlia, a kémnő. 1825-ben Szolnokon született, a fennmaradt iratok szerint varrónőnek mondta magát börtönből való szabadulásakor.

Bátor cselekedetéről egy helyi lap így írt: a „Szolnokon lévő német haderő kikémlelésére szülővárosa iránti szeretet vezette, mert azon hír volt elterjedve, hogy Szolnok, ha bevétele nem sikerülend, fel fog perzseltetni. De az átmenetel nagyon nyaktörő munka volt, mert Szanda felé sehol sem lehetett átmenni, a csónakok mind be voltak lakatolva, s a Tiszaparton mindenütt őrök valának felállítva. Fokorúnál próbált tehát átmenni. Kérésére a fokorúi tiszttartó egy nagy sütőteknőt és lapátot vitetett le a kocsisa által, de egy őr észrevette, s az úgynevezett platzról 3 német katona kocsin utánament, s ezek folytonos lövöldözése közt jutott a túlsó partra. A Tisza itt igen keskeny lévén, midőn a teknőből a túlsó partra lépett, egy golyó lábán találta, de nem veszélyesen. Ugyanis tüzet nyitott rá egy osztrák járőr, s meg is sebezte, amikor kilépett a partra. Törökszentmiklóson Vécsey tábornoknak, a későbbi aradi vértanúnak azonnal jelentést tett, aki futár által a Szolnokon létező német haderő mibenállásáról Damjanichot értesítette”. 

Ahogy a császáriak befészkelték magukat a nehezen védhető városba, 1849 februárjában komoly erődítési munkálatokba fogtak a Tisza felőli oldalon. Hiába, a magyar seregek szépen hátulról besétáltak a városba.  Ez úgy történhetett meg, hogy a honvédseregnek mindenről tudomása volt, amit az osztrákok a városban csináltak. (Jókai is megírta történetét,  szokás szerint erről is tud valamit, persze szép színeset: egy titokzatos nő, Sorsich, vagy más néven  Schauersütz Júlia történetét, aki a Tiszán mosóteknőben átevezve vitte a híreket a honvédseregnek a túlparti állapotokról.) 

Júlia Sauerschütz József szolnoki könyvkötő mester lánya volt, s néhány évvel a forradalom előtt otthonról megszökve, Kossuth Lajos édesanyjánál szolgált. (Később ezt is felrótták neki az osztrákok.) Szolgálata valószínűleg nagyban befolyásolta gondolkodását, cselekedeteit a későbbiek során.

A forradalom utáni életéről keveset tudunk. Kapcsolatba került a kor jelentős költőjével, a forradalom népies krónikájának, az Arany Trombitának a szerzőjével, Sárosi Gyulával, aki a szabadságharcról szóló verses krónika írója, ezért a fegyverletétel után bujdosásra kényszerült. Gyöngyösre nem egyedül érkezett, hanem Sorsich Júliával, aki bátyja irataival látta el. Sárosi Gyula így Sorsich Albert német és olasz nyelvmesterként viszonylagos nyugalomban élt a városkában.

Közelebbi kapcsolat is kialakult kettejük bujdosása során, mert egymásnak szerelmes társai lettek, s a kapcsolat ismertséget hozott a nő számára is, ám rengeteg bajt is zúdított nyakába. A hatóság két év múlva akadt a nyomára, s egy kora reggelen csendőrök zörgettek ajtajukon. Sorsich Júlia nem veszté el lélekjelenlétét: az ablakon szöktette ki Sárosit az udvarra, s a költőnek sikerült elmenekülnie. Közben az asszony elégette a veszélyes kéziratokat, s csak miután mindezt elrendezte, engedte be a dörömbölő zsandárokat, akik letartóztatták az asszonyt.

1853-ban Pesten bebörtönözték, egy névsorban szerepelt az elfogott Madách Imrével. Egy év múlva szabadult a fogságból, de pályája ekkor már elvált Sárosi Gyuláétól. 

Szabadulásakor a következő igazolást kapta: „1854. február 27-én hozott, s márczius 23-án kihirdetett haditörvényszéki határozat folytán, hevesmegyei, szolnoki születésű varrónő, Saorsitz Júlia ellen felségárulás miatt folyamatba tett vizsgálat, tényálladék hiányában és bizonyítékok elégtelensége miatt beszüntettetik, ellenben ugyanannak egy politikai bűnös rejtegetése miatt, súlyosbítva forradalmi iratok és erre vonatkozó jegyzetek, s Kossuth-bankjegyek eltitkolása által az 1852. évi november 11-től szenvedett fogsága büntetésül betudatott és mai napon fogságból elbocsáttatott. Ezen okirat igazolásául kiadatott. A cs. kir. haditörvényszéktől. Pest, 1854. márt. 18. Bikó őrnagy hadbíró, Weheik őrnagy elnök”.

Személyleírását is szabadulóleveléből ismerjük: „Szolnoki születésű, s oda való illetőségű 25 éves kath. vallású, magyarul beszél csak, középtermetű, haja gesztenyeszínű, szemei barnák, arcza kerekded, himlőhelyes”.

1858-ban Pesten férjhez ment Krimvald Antalhoz, ekkor még mindig megfigyelés alatt állott. Hogy az állandó zaklatásnak, megfigyelésnek véget vessenek és messze elkerüljék az osztrák rendőrség figyelő tekintetét, Turnu Severinbe, az Al-Dunához költöztek, ahol fogadót nyitottak. Antal úr azonban megbetegedett, hamarosan meg is halt, Júlia ekkor to-vábbvitte a fogadót, s közben a környéken élő, otthonról régtől elszakadt erdélyi és bánáti magyarok gyermekeit megajándékozta felejtésre ítélt anyenyelvökkel.

Az utolsó híradás negyven évvel későbbről kelt. 1890-ben járt még Szolnokon, s az idős asszony így emlékezett vissza ifjúságára egy hírlapíró előtt: „Hej uram! Sokat szenvedtem én a hazáért, de amit tettem, nem jutalomért, hanem hazaszeretetből tettem és azért, hogy már öreg vagyok, ha még egyszer valaha csata lesz Szolnoknál, írja meg nekem az úr, hogy hazajöhessek, akkor még teszek egy bravúrt!”1

 

1 Tánczos Erzsébet és Kósa Károly: Egy szigorúan megfigyelt asszony: Sorsich Júlia. 

Forrás: Szilágyi Rita: Nők a szabadságharcban, Duna International Kft., 2012